5/2017.(XI.28.) KMK vélemény a joggal való visszaélés tilalmának megsértésével kapcsolatos munkaügyi perekben felmerült egyes kérdésekről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 27. § (1) bekezdés alapján az egységes ítélkezési gyakorlat előmozdítása érdekében a joggal való visszaélés tilalmának megsértésével kapcsolatos munkaügyi perekben felmerült egyes kérdésekről a következő kollégiumi véleményt alkotta.

1.) A joggal való visszaélés tilalmának megsértése akkor állapítható meg, ha valamely alanyi jog gyakorlása formálisan jogszerűen történt. Ezért valamely joggyakorlás nem lehet tételes jogszabályba ütközés miatt jogellenes és egyben a joggal való visszaélés tilalmába ütköző.

2.) Szerződéses jognyilatkozattal összefüggésben nem lehet joggal való visszaélésre hivatkozni.

3.) A több jogcímre történő egyidejű hivatkozás esetén a bizonyítási eljárás során nem a kereseti kérelem sorrendjében előadottak határozzák meg a jogellenességi okok vizsgálatát. Előbb a tételes jogszabályba ütközés, majd – amennyiben diszkriminációra történő hivatkozás is volt –  az előbbi alaptalansága esetén az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) szerinti bizonyítás lefolytatását követően, az emiatti megalapozatlanság megállapítása után van lehetőség az általános magatartási követelmények: a joggal való visszaélés, az együttműködési kötelezettség, a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye megsértésének vizsgálatára.

4.) A joggal való visszaélés fogalmi körébe tartozik, ha a megjelölt hátrány a munkajogviszony hierarchikus jellegéből fakad.

5.) A Legfelsőbb Bíróság MK. 6. számú állásfoglalása az alábbiak szerint módosul:
A rendelkező rész második mondatából törlendő a gondolatjeles mondatrész: „ – a törvényben maghatározott kivétellel – ” szöveg.
Az indokolás 3. bekezdés első mondatában az Mt. 79. § (2) és (3) bekezdése jogszabályhely megjelölése helyébe az Mt. 192. §; az Mt. 86. § c) pontja helyébe az Mt. 63. § (1) bekezdés c) pontja; az Mt. 79. § (2) bekezdés helyébe az Mt. 192. § (3) bekezdés kerül.

Ugyanebben a bekezdésben az utolsó tagmondat:” ettől érvényesen eltérni csak a vezető állású munkavállaló tekintetében lehet [Mt.79.§-ának (2) bekezdése, 190.§-ának (1) bekezdése]” törlendő.
A kollégiumi állásfoglalás indokolásának 4. bekezdése törlendő, helyébe az alábbi szöveg kerül: „Az Mt. 192. § (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy a határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása, vagy a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő 6 hónapon belüli ismételt létesítése csak munkáltatói jogos érdek fennállása esetén lehetséges. A jogszabályi rendelkezés szerint a megállapodás nem irányulhat a munkavállaló jogos érdekének csorbítására, ezért ha a munkaszerződésben a határozott időtartam kikötése ezen törvényi rendelkezésekbe ütközően történt, a megállapodásnak ez a része az Mt. 29. § (3) bekezdés alapján érvénytelen, és a munkaviszonyt határozatlan időre létesítettnek kell tekinteni.”

Indokolás

1.)
A 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) bevezető rendelkezéseiben négy alapelv szerepel, köztük a joggal való visszaélést tilalmazó elv, amely az egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCLII. törvény 175. § (2) bekezdésével történt módosítás folytán a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 7. §-ában a korábbi rendeltetésellenes joggyakorlást tilalmazó elv helyébe lépett.
A joggal való visszaélés tilalmának értelmezése során nem mellőzhető a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének elemzése. Ezen utóbbi elv abból indult ki, hogy minden jogi normának, alanyi jognak és jogintézménynek önálló társadalmi rendeltetése, célja van. Amennyiben a jogalany e céllal ellentétesen, azt szem elől veszítve gyakorolta az egyébként őt megillető jogot, vagy teljesítette a kötelezettségét, valójában csak látszólag cselekedett jogszerűen. Eljárása formálisan jogszerű volt ugyan – tehát nem ütközött konkrét jogi tilalomba –, annak módja azonban rendeltetésellenes volt. Ebből következően a joggyakorlás nem lehetett egyszerre jogellenes és rendeltetésellenes is. Ha például a felmondás nem volt okszerű, nem lehetett egyben rendeltetésellenes is.
A Ptk-hoz fűzött miniszteri indokolás szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét e törvény már nem szabályozza, mert annak elsődleges feladata az alanyi jogok szabad gyakorlásának biztosítása. A jóhiszeműség és a tisztesség alapelveinek, valamint az adott helyzetben általában elvárható magatartásnak a törvényi szabályozása is biztosítja a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének érvényesülését.
Az Mt. 7. §-ának megváltoztatására a törvény indokolása szerint a Ptk-val való összhang megteremtésének igénye miatt került sor. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének elhagyása azonban azt eredményezheti, hogy a joggal való visszaélést megvalósító egyes magatartási formák példálózó felsorolása ellenére sem egyértelmű, hogy azok mindig egy bizonyos alanyi jog gyakorlásával kapcsolatosak, és nem általában véve valósulnak meg. Kiemelendő, hogy a joggal való visszaélés alapelvének alkalmazása során valamely alanyi jog gyakorlása általában jogszerű, azonban az adott eset körülményei folytán a helyzet visszaélésszerű. Az elv kiinduló pontja tehát valamilyen alanyi jog, amely alatt a polgári jogi jogviszonyokban a jogalany tárgyi jogból, vagyis a jogszabályokból eredő, azok által meghatározott, biztosított és védett jogosultsága értendő. Ezen alanyi jogok a Ptk. 1:1. §-a alapján a vagyoni és személyhez fűződő alanyi jogok. Az alanyi joggal való aktív visszaélés a jogszabályból fakadó cselekvési lehetőséget jelent, amelyet a jogosult megsért, azzal visszaél. A joggal való visszaélés passzív formájáról pedig valamely jognyilatkozat visszaélésszerű megtagadása esetén van szó.
A joggal való visszaélés tilalma mint általános magatartási követelmény főszabály szerint önmagában nem szolgálhat a felmerült jogi probléma megoldásának egyedüli alapjául. Olyan esetekben hívható fel, amikor a konkrét jogi norma nem nyújthat segítséget. Ezért amikor konkrét jogi norma tételes rendelkezésébe ütközik a joggyakorlás, akkor a joggal való visszaélés tilalmának megsértése nem állapítható meg. A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) eseti döntéseiben /EBH205.1238.,Mfv.I.10.020/2013./ már kimondta, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás/a joggal való visszaélés tilalma akkor vizsgálható, amikor egyébként a munkáltató intézkedése formálisan jogszerű volt. Ennek ellenére a gyakorlatban többször előfordul, hogy a tételes jogszabályba ütköző joggyakorlást jelölik meg joggal való visszaélésként. Így például a munkajogviszony megszüntetése során azt, hogy a meghallgatáson feltárt és a munkaviszonyt megszüntető okiratban megjelölt indokok eltérnek egymástól; vagy a felmondás indoka valótlan, okszerűtlen. Az azonnali hatályú felmondás lényeges kötelezettség jelentős mértékű vétkes megszegésére alapított esetében [Mt. 78. § (1) bekezdés a) pont] valamennyi együttes feltétel fennállásának hiányáról (vagyis konkrét jogi normába ütközésről) van szó valójában akkor is, amikor a fél joggal való visszaélésként hivatkozik arra, hogy nem történt a részéről lényeges kötelezettségszegés, mert a munkáltató például a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatáshoz fűződő jogát rendeltetésével ellentétes céllal gyakorolta, és ezen utasítást ő ezért nem teljesítette. Ezen esetek teszik szükségessé annak hangsúlyozását, hogy tételes jogi normába ütköző joggyakorlás nem lehet egyben joggal való visszaélést megvalósító is.

2.)
A joggal való visszaélést tilalmazó követelménynek az alkalmazására valamely alanyi jog gyakorlásakor kerülhet sor. A szerződés megkötéséhez, annak tartalma kialakításához a felek konszenzusa szükséges, egyoldalú szerződéskötési, szerződésmódosítási jog nem létezik, ezért azt a joggal való visszaélés tilalmának elvével nem lehet korlátozni sem. A próbaidő, illetve a munkaviszony határozott időtartamának kikötésére mint a munkaszerződés lehetséges tartalmi elemeire nem a joggal való visszaélés tilalmának elve, hanem az alapelvek közül a jóhiszeműség és a tisztesség elve lehet irányadó.
A próbaidő alatti azonnali hatályú felmondásnál azonban alkalmazható a joggal való visszaélés tilalma. Ebben az esetben ugyanis a munkaviszony megszüntetéséhez való jog (alanyi jog) gyakorlása történik, mert ezt a jogot mindkét félnek az Mt. 79. § (1) bekezdés a) pontja biztosítja.
Ismételt határozott időtartamú munkaviszonyok létesítésekor történő próbaidő kikötése esetén a határozott idő meghosszabbításakor, vagy rövid időn belüli ismételt határozott idejű munkaszerződés megkötésekor az újabb próbaidő kikötése jogellenes, az az Mt. 45. § (5) bekezdésébe ütközik, mert azt a munkaviszony létesítésekor, annak kezdetén lehet kikötni. Amikor azonban egy hosszabb megszakítást követően ismételten újabb határozott idejű jogviszony létesítése történik, amelynek során újra próbaidőt kötnek ki, akkor a jóhiszemű és a tisztességes eljárás elvét lehet csak alkalmazni, mert ilyenkor nem alanyi jog gyakorlása történik, a felek ugyanis konszenzussal állapodnak meg a szerződési feltételekről.

3.)
A joggal való visszaélés esetén a joggyakorlás formálisan jogszerű, ezért a jogsértés nem nyilvánvaló. Széleskörű bizonyítás szükséges ennek feltárásához, amely a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdés alapján a joggal való visszaélésre hivatkozó felet terheli. Neki áll ugyanis érdekében, hogy az erre vonatkozó állítását a bíróság valónak fogadja el, ennek bizonyítatlansága pedig az ő hátrányára szolgál. Ha a fél kereseti tényállításának alátámasztására több, joggal való visszaélést megvalósító magatartásra hivatkozik (például előadása alátámasztásaként a felmondást megelőzően történő munkavégzési körülmények ellehetetlenítését, az intézkedés átadása körülményeinek megalázó voltát, a felmondási idő alatt jóhírneve megsértését állítja), amennyiben ezekhez külön önálló kereseti kérelem (például sérelemdíj iránti igény) nem fűződik, akkor nem arról kell állást foglalnia a bíróságnak, hogy e magatartások joggal való visszaélést valósítottak-e meg, hanem arról, hogy a keresettel támadott joggyakorlás e megjelölt magatartások eredményeként, azokkal okozati összefüggésben ezen általános magatartási követelménybe ütközik-e, vagyis sikerrel bizonyította-e a fél a keresetben hivatkozott joggal való visszaélést.
Munkaügyi perekben a felperes igényeinek alátámasztására keresetlevelében gyakran több jogcímet is megjelöl. Az anyagi jogszabályok megsértésén túl egyben az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét, joggal való visszaélést, az együttműködési kötelezettség, a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményének a megsértését is állítja, nem mindig ebben a sorrendben. Munkáltatói felmondás esetén például a felmondási indok nem világos voltára, valótlanságára, okszerűtlenségére, felmondási tilalomba ütközésre történő hivatkozás mellett a diszkrimináció, a jogviszony megszüntetésre történő kiválasztás szempontjainak megsértésekor a joggal való visszaélésre, a tisztességes és jóhiszemű eljárás követelményének a sérelmére is hivatkoznak. A különböző jogcímek esetén azonban eltérőek a bizonyítás szabályai. A felmondás indokaival összefüggésben az Mt. 64. § (2) bekezdése a nyilatkozattevő bizonyítási kötelezettségét írja elő, az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozóan az Ebktv. 19. §-a tartalmaz speciális, a munkavállalóra kedvezőbb bizonyítási szabályokat, míg az általános magatartási követelmények megsértésére hivatkozás esetén ezen állítása bizonyítása az arra hivatkozó felperest terheli a Pp. 164.§ szerint. Ezért pergazdaságossági szempontokon túl a célszerűség is indokolja a bizonyítás sorrendjének a meghatározását, amely a fél álláspontjától eltérő is lehet. A tételes jogszabályba ütközés megállapíthatósága esetén ugyanis szükségtelen a diszkrimináció és a joggal való visszaélés körében a bizonyítás lefolytatása (kivéve ha ehhez további kereseti kérelmek, például a jogviszony helyreállítása, sérelemdíj kapcsolódnak), míg a diszkrimináció vizsgálatának azért kell a joggal való visszaélését megelőznie, mert a kettő egyidejű megállapítása kizárja egymást: a hátrányos megkülönböztetés megállapíthatósága esetén a joggyakorlás nem lehet visszaélésszerű, mivel az előbbi formálisan sem jogszerű.

4.)
Az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére és joggal való visszaélésre történő hivatkozáskor a munkavállaló a munkajogviszonnyal jogszerűen össze nem függő okból állít hátrányokozást. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése esetén ez valamely, az Ebktv. 8. §-ban nevesített védett tulajdonsága. Ilyen védett tulajdonság hiányában vizsgálható csak a joggal való visszaélés követelményének megsértése. Ha az alanyi jog gyakorlása mögött az Mt. 7. §-ban foglalt valamely nevesített körülmény (bosszú, ártási szándék, véleménynyilvánítás elfojtása, jogos érdek csorbítása, igényérvényesítés korlátozása) áll, akkor a joggal való visszaélést tilalmazó elvet kell alkalmazni.
Joggal való visszaélést megvalósító joggyakorláskor a hátrány valójában valamely egyéni körülményhez kapcsolódik, például a munkáltató ellenszenvén, a munkavállalóval való véleménykülönbségen, konfliktuson alapul függetlenül attól, hogy a hátrányos megkülönböztetéshez hasonló helyzet mutatkozik. Ezek közös jellemzője azonban nem valamely Ebktv-ben foglalt védett tulajdonság, hanem az alá- fölérendeltséggel, a függőséggel, kiszolgáltatottsággal kapcsolatos helyzet megléte; az okozott hátrányt nem az össztársadalmi folyamatok, előítéletek és megkülönböztetés, hanem az adott jogviszony hierarchikus jellege okozza. Amennyiben a hátrány tehát ezen egyéni körülményeken alapul, nem az egyenlő bánásmód követelményének az egyéb helyzeten (Ebktv. 8.§ t) pont) alapuló sérelme valósul meg, hanem jellemzően a joggal való visszaélés.
Amennyiben a hátrányokozás véleménynyilvánítás elfojtására irányul, és ez a vélemény nem az Ebktv. 8. § j) pontjában védett politikai vagy más, egy rendszerszintű, régebb óta fennálló, és általában a tulajdonság lényegiségére felállított tesztnek megfelelő eszmerendszer megnyilvánulására vonatkozik, hanem egy adott ügyben, például egy konkrét munkahelyi,  szakmai kérdés megítélésében merül fel nézetkülönbség, akkor a joggal való visszaélés megállapításának lehet helye.

5.)
A Legfelsőbb Bíróság MK. 6. számú kollégiumi állásfoglalása indokolásának módosítására az időközbeni jogszabályváltozásokra tekintettel volt szükség, melyek a határozott időtartam kikötését, a vezető állású munkavállalóra vonatkozó előírásokat érintették.
A Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 4. §-ában foglalt rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére vonatkozó szabályozás alapján mondta ki a Legfelsőbb Bíróság az MK.6. számú kollégiumi állásfoglalásban a munkavállaló jogos érdekének csorbítására irányuló, vagy arra vezető, törvényes érdek nélkül történő határozott időtartamú munkaszerződéses kikötés érvénytelenségét. A 2012. évi I. törvény ( Mt.) 192. § (4) bekezdése azonban tételes rendelkezést tartalmaz erre vonatkozóan, így ezen jogszabályhely előírásaiba ütköző határozott időtartamra vonatkozó szerződéses kikötés jogszabálysértés miatt érvénytelen (semmis). A jövőre nézve is fenntartandó az állásfoglalás érvelése, miszerint a határozott idejű kikötés érvénytelensége miatt a munkaszerződés ebben a részében érvénytelen, és annak az Mt. 29. § (3) bekezdésében foglalt szabályai az alkalmazandók, vagyis a munkaviszony határozatlan időtartamúnak tekintendő, szemben azon törekvésekkel, amelyek az Mt. 29. § (1) és (2) bekezdés alkalmazásával az érvénytelen megállapodásra irányuló általános szabályok szerint a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését tekintik irányadónak.