Emlékeztető A Civilisztikai Kollégiumvezetők 2018. május 2-3. napján tartott Országos Tanácskozásáról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2018. május 10.

I. A Tanácskozás résztvevőit köszöntötte Dr. Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) Elnökhelyettese. Beszédében kiemelte, hogy a civilisztikai kollégiumvezetők – több éves hagyományként évente két alkalommal megrendezett – országos tanácskozása kivételes lehetőséget és keretet nyújt a szakmai és igazgatási tapasztalatcserének és párbeszédnek. Az új kódexek hatályba lépése új kihívásokat jelent a bírósági szervezetnek, amely új szakmai és igazgatási kérdéseket vet fel és új megközelítést igényel.
Emlékeztetett, hogy a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: új Pp.) kapcsán a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozása tavaly közel 100 állásfoglalást tett közzé a központi és helyi képzéseken, illetve az elektronikus tananyag készítői által felvetett kérdésekben. A törvény hatályba lépése óta a kérdéseket a gyakorlat veti fel; ezek megválaszolására a Kúria Elnöke egy konzultációs testületet hozott létre a Kúria Polgári Kollégiuma kollégiumvezető-helyettesének vezetésével. Ennek állásfoglalásait a CooSpace felületre is feltöltik, és ezek alapján folyamatosan frissítik az elektronikus tananyagot. Az OBH elnöke a felvetődő igazgatási kérdések megoldására létrehozta „Az új Pp. hatályosulását támogató Munkacsoport”-ot, amely a munkája kapcsán felmerülő szakmai-jogértelmezési kérdéseket továbbítja a Kúriának. Ugyancsak aktívan működnek a helyi munkacsoportok is az egységes és zökkenőmentes jogalkalmazás érdekében.
Tekintettel arra, hogy az új Pp. és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) szabályai egymásra épülnek, valamint arra, hogy a munkaügyi bíráknak munkájuk során mind az új Pp.-t, mind a Kp.-t alkalmazniuk kell, nagyon fontosnak nevezte, hogy ebben a párbeszédben a munkaügyi és közigazgatási bírák is részt vegyenek, és az információk a regionális közigazgatási és munkaügyi kollégiumokhoz is eljussanak. Ezt a célt szolgálja a regionális kollégiumok vezetőinek részvétele a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásán.
Utalt arra is, hogy az OBH – a BIIR adatainak alapulvételével – folyamatosan figyelemmel kíséri az ügyforgalmi statisztikák alakulását, az új Pp. alkalmazásával kapcsolatos esetleges anomáliákat. Ez a vizsgálat nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az esetlegesen szükségessé váló jogszabály-módosításra vonatkozó, minden szempontból megalapozott kezdeményezéssel éljenek a jogalkotó felé.  
Jelezte, hogy az új Pp.-vel kapcsolatos jogértelmezési kérdések nagy számára és az egységes joggyakorlat kialakításához fűződő kiemelt közérdekre figyelemmel – a Kúria kollégiumvezetőjével egyeztetetten – 2018 júniusában újabb tematikus tanácskozást tartanak a civilisztikai kollégiumvezetők részvételével.
Végül megköszönte a kollégiumvezetőknek az OBH programjaihoz nyújtott segítséget, és jó munkát kívánt a tanácskozás résztvevőinek.

II. A Tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Dzsula Marianna, a Debreceni Ítélőtábla bírája, „Az új Pp. hatályosulását támogató Munkacsoport” elnöke, valamint Dr. Kovács Helga Mariann, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, és Dr. Balogh Zoltán, a Kecskeméti Törvényszék Polgári – Gazdasági - Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának kollégiumvezetője, „Az új Pp. hatályosulását támogató Munkacsoport” tagjai által felvetett jogértelmezési kérdéseket.
A Tanácskozás – egyéb állásfoglalások elfogadása1  mellett – egyetértését fejezte ki:
- az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. február 16-ai ülésén elfogadott 25. számú állásfoglalással, miszerint ha a bíróság a keresetlevelet jogerősen visszautasítja, és az alperest erről értesíti, az értesítéshez nem kell mellékelni sem a visszautasító végzést, sem a keresetlevelet, továbbá
- az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2018. március 23-ai ülésén elfogadott 40. állásfoglalással, miszerint sajtó-helyreigazítási perekben alkalmazandó eljárási szabályokat a keresetlevél benyújtásának időpontja határozza meg; ennek megfelelően, ha a keresetlevél 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezik meg a bírósághoz, akkor az új Pp.-t kell alkalmazni. A Tanácskozás résztvevői szerint ez utóbbi állásfoglalás megfelelően alkalmazandó a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog érvényesítése iránti perek vonatkozásában is.

III. A Tanácskozás résztvevői meghallgatták Dr. Sipos Balázs, a Dél-Dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezető-helyettese által „Az új Pp. és a Kp. kapcsolódási pontjai, jogalkalmazási dilemmák” címmel tartott előadást.

IV. A Tanácskozás résztvevői meghallgatták Dr. Mányik István, a Nyíregyházi Járásbíróság elnöke által az új Pp. hatálya alatt induló ügyek gyakorlati tapasztalatai tárgyában tartott előadást.

V. A Tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Pribula László, a Debreceni Ítélőtábla Polgári kollégiumvezetője által a lízingbevevő kellékszavatossági igényeinek érvényesítésével kapcsolatos jogalkalmazási problémák tárgyában készített vitaanyagot, amelyet Dr. Görög Atilla, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke ismertetett.

VI. A Tanácskozás megvitatta Fehérné Dr. Gaál Tünde, a Budapest Környéki Törvényszék mb. kollégiumvezetője által „A kapcsolattartás és a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség rendezésének kérdése a közös szülői felügyelet elrendelése során és azt követően”, valamint „A használati jog terjedelme a közös tulajdon megszüntetése iránti perekben” című vitaanyagokat.

VII. A Tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Orosz Gabriella, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának vezetője által készített „Kérdőjelek a vagyonrendezési eljárásban” című előterjesztését.
A Tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a vagyonrendezési eljárás egyes gyakorlati problémái jogértelmezéssel nem oldhatók fel, ezért jogszabály-módosítással kellene rendezni a hivatalból törlési eljárás és a végrehajtási eljárás viszonyát, a cégnek nem minősülő, felszámolás alá vonható jogalanyok után fennmaradó vagyon jogi sorsának rendezését, illetve a jogutód nélkül megszűnt jogalany nevén álló ingatlan elbirtoklással vagy a megszűnést megelőzően teljesített adásvétellel történő megszerzése ingatlan-nyilvántartási átvezetésének részletszabályait.

VIII. A Tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Szűcsné Dr. Vida Ágnes, a Nyíregyházi Törvényszék kollégiumvezetője által készített, „A bíróság más eljárások iratainak beszerzésével és az azokban szereplő adatok kezelésével kapcsolatos jogosultságai és kötelezettségei polgári eljárásokban” című vitaanyagot.

VII. A Tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Parlagi Mátyás, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettesének a sérelemdíjjal kapcsolatos bírósági gyakorlat tárgyában készített előterjesztését.

Budapest, 2018. május 3.

Dr. Wellmann György s. k. kollégiumvezető
Dr. Orosz Árpád s. k. kollégiumvezető-helyettes

1 Az elfogadott állásfoglalásokat l.: A Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletének (2018. május 3.) állásfoglalásai a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvénnyel (Pp.) összefüggésben felmerülő jogértelmezési problémákról.