Összefoglaló az Mfv.III.10.771/2016/5. számú, társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata tárgyú ügyben hozott határozatról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. október 10.

Az alperes a 2011. december 31-ig rokkantsági nyugdíjban, 2012. január 1-től rokkantsági ellátásban részesülő felperes ellátását a 2015. szeptember 3-án kelt határozatával 2015. december 1. napjától megszüntette, ezzel egyidejűleg 42.090 forint rokkantsági ellátást állapított meg részére. Az alperes az elsőfokú szakértői bizottság 2015. augusztus 24-én kelt, a komplex minősítés eredményéről kiállított összefoglaló véleménye alapján megállapította, hogy a felperes egészségi állapota 58%, állapota alapján B2 minősítési kategóriába tartozik, egészségi állapota alapján foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményei miatt azonban foglalkozási rehabilitációja nem javasolt. A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta, mert a másodfokú bizottság véleménye szerint a felperes egészségi állapota 2015. augusztus 10-től 57%, minősítési csoportja B2, foglalkozási rehabilitációja egyéb körülményei alapján nem javasolt. A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát az egészségi állapota téves értékelése miatt kérte. A munkaügyi bíróság a határozatokat hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte azzal, hogy a felperes 40%-os egészségi állapota alapján C2 minősítési csoportba tartozóan jogosult rokkantsági ellátásra. A bíróság a felperes egészségi állapotának mértékét a perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő aggálytalan szakvéleménye alapján állapította meg, annak megítélésénél, hogy a felperes C2 minősítési kategóriába tartozóan jogosult a rokkantsági ellátásra, az NRSZH rehabilitációra vonatkozó, a kizáró/korlátozó tényezőket értékelő véleményét vette figyelembe. A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A Kúria a felperes C2 minősítési csoportba tartozását megállapító ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte, egyebekben a jogerős ítéletet az indokolás módosításával hatályában fenntartotta. A Kúria – utalva a korábbi határozataira (EBH2005.1359., Mfv.10.432/2012/3., Mfv.III.482/2012/7., Mfv.III.10.007/2016/3., Mfv.III.10.071/2016/8., stb.) – rámutatott arra, hogy az egészségi állapot/egészségkárosodás mértékének megítélése, továbbá a rehabilitálhatóság megállapítása különleges szakértelmet igényel, ezért a közigazgatási eljárásban beszerzett szakvéleményekben/szakhatósági állásfoglalásokban és a perben beszerzett igazságügyi szakértői véleményekben kimutatható, szakkérdésekben fennálló ellentmondások bírói mérlegeléssel nem oldhatók fel. A Kúria az Mmtv. és a NEFMIr. rendelkezései egybevetésével több határozatban rögzítette azt is, hogy az egészségi állapot eltérő (a közigazgatási eljárásban irányadónak tekintett 51-60% helyett 31-50%-os mértékű) megállapítása önmagában nem alapot arra, hogy a bíróság a felperest más (B1 helyett C1, vagy B2 helyett C2) kategóriába sorolja be, ilyen esetben a felperes rehabilitálhatóságának vizsgálatára az alperes köteles (pl. Mfv.III.10.510/2014/3., Mfv.III.10.538/2013/7., Mfv.III.10772/2016/4.). A Kúria a perben vitás kérdés kapcsán kiemelte: az egészségi állapot mértékének a minősítési kategória változását eredményező eltérő értékelése több okból is lehetséges. Eltérést eredményezhet valamely meglévő – egy vagy akár több – betegség figyelmen kívül hagyása, az egyes betegségek egészségkárosító hatásának, azok mértékének téves megállapítása (alul,- illetve felülértékelés), ezen túl – a fentiekkel összefüggésben, vagy azoktól függetlenül – az egyes betegségek okozta egészségkárosodások (részkárosodások) egymásra gyakorolt hatásának téves értékelése is. Az, hogy a téves megállapítások a rehabilitálhatóság megítélését miben és mennyiben befolyásolják, szakkérdések eldöntésével válaszolható meg, így nem tekinthető helytállónak az az álláspont, miszerint a közigazgatási eljárásban beszerzett, a rehabilitálhatóság tárgyában adott vélemény minden esetben irányadó és ebben a körben további vizsgálat szükségtelen. A rehabilitálhatóság további szakértői vizsgálatára azonban – az alperes álláspontjától eltérően – nem a munkaügyi bíróság, hanem a bíróság által elrendelt új eljárásban az alperes köteles. Ellenkező esetben, amennyiben tehát a felperes tényleges, valós egészségi állapotához mért rehabilitálhatóságról elsőként a bíróság foglalna állást, úgy e körben nem érvényesülne a felperes – Alaptörvény XXVII. cikk (7) bekezdése által is biztosított – jogorvoslathoz való joga. A munkaügyi bíróság helyesen mutatott rá ítéletében arra, hogy a társadalombiztosítási határozatokat – a Pp. 339/A. §-ának főszabálya alapján – a meghozatalukkor fennálló tények alapján kellett felülvizsgálnia, így az alperesnek a rehabilitálhatóság kérdését az elsőfokú határozat meghozatalakor (2015. szeptember 3.) fennálló tények alapján kell vizsgálnia.

Budapest, 2017. október 10.

A Kúria Sajtótitkársága