Tájékoztató kormánytisztviselői jogviszony jogellenes megszüntetése tárgyában a Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.I.10.275/2017. számú ügyről

Dátum

A döntés elvi tartalma:
I. A jogviszonyt megszüntető intézkedés jogellenes, ha a munkáltató hiteltérdemlően nem tudja bizonyítani, hogy az egyenlő bánásmód követelményét betartotta vagy adott esetben azt nem volt köteles betartani.
II. A vallási meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés akkor is megvalósulhat, ha azon dokumentumokat (pl. biblia oktatói végzettséget igazoló főiskolai oklevél), amelyekből a vallási hovatartozásra lehet következtetni, a munkavállaló saját elhatározásából, maga adja át a munkáltatónak (2003. évi CXXV. tv. 8. §, 19. §).

A felek tanulmányi szerződést kötöttek. Az alperes a felperes tanulmányi szabadsága alatt, 2011. január 17-én postai úton a jogviszonyt felmentéssel megszüntette. A felperes kezdeményezésére az alperes a jognyilatkozatot visszavonta, majd azt ismételten kiadták 2011. február 10-én. A felperes keresetében a kormánytisztviselői jogviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását, és eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatását kérte. Az alperes a kereset elutasítását kérte. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát. A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte a keresetének való helyt adás mellett. Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte, másodlagosan a jogerős döntés hatályon kívül helyezése mellett az eljárt bíróságok új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítását indítványozta. A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelmek nem megalapozottak. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 3. §-ának (2) bekezdését sérelmezte. E körben azonban nem volt jogszabálysértés megállapítható, az eljáró bíróságok az eljárás során a jogszabályoknak megfelelően jártak el (Pp. 206. §).A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 4. §-ának megsértését is panaszolta állítva, hogy az alperes a felmentés jogát nem rendeltetésszerűen gyakorolta. A másodfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy jelen eljárásnak a rendeltetésellenes joggyakorlás már nem lehetett a tárgya. A 4/2017. (XI.28.) KMK vélemény a 4. pontban kimondja, hogy „amennyiben az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozó munkavállaló valószínűsítette, hogy rendelkezik egy olyan védett tulajdonsággal, amelyre hivatkozással a diszkriminációt állítja, a bíróságnak az egyenlő bánásmód megsértése megtörténtét kell vizsgálnia a felperesre kedvezőbb bizonyítási szabályok mellett”. Az egyenlő bánásmód megsértése körében pedig a bíróságok megfelelő bizonyítási eljárást folytattak le. A felperes az átlagkereset megállapíthatósága körében kifejtett másodfokú bírósági érvelést is támadta. A másodfokú bíróság az összegszerűségről megfelelő bizonyítékok hiányában nem foglalt állást, az a felülvizsgálati eljárásnak így nem lehetett tárgya a kétfokú eljárás biztosítására figyelemmel. Az Ebktv. 19. §-ának (1) bekezdése értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek kell valószínűsíteni, hogy a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot hátrány érte vagy – közérdekű igényérvényesítés esetén – ennek közvetlen veszélye fenyegette és a jogsértéskor rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal. Amellett legalább állítania kell az előbbiek közötti összefüggést. Jelen esetben a felperes bizonyította védett tulajdonságát (vallási hovatartozás Ebktv. 8. § i) pont) és a kár bekövetkeztét (jogviszonya megszüntetése).

Budapest, 2018. május 11.

A Kúria Sajtótitkársága