Kollégiumok szakmai anyagai

Emlékeztető a Civilisztikai Kollégiumvezetők 2018. november 19-21. napján tartott Országos Tanácskozásáról

I. A Tanácskozás résztvevőit köszöntötte Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnöke. Beszédében a költöző vadludak és darvak példáját említve hangsúlyozta az összefogás és összehangolt munka fontosságát, méltatva az új Ptk. és Pp.

2018. november 27.

A Civilisztikai Kollégiumvezetők 2018. november 19-21-ei Országos Tanácskozásán elfogadott állásfoglalások

A. A személyi állapotot érintő perekkel kapcsolatos jogértelmezési kérdések

I. A szülői felügyelet, kiskorú gyermek tartása, házasság felbontása

 

2018. november 27.

A Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletének (2018. május 3.) állásfoglalásai a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvénnyel (Pp.) összefüggésben felmerülő jogértelmezési problémákról

1. Valódi tárgyi keresethalmazat esetén van-e helye a bírósági meghagyás „részleges” kibocsátásának, ha az alperes az írásbeli ellenkérelmében nem „védekezik” valamennyi keresettel szemben?

2018. május 10.

Emlékeztető A Civilisztikai Kollégiumvezetők 2018. május 2-3. napján tartott Országos Tanácskozásáról

I. A Tanácskozás résztvevőit köszöntötte Dr. Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) Elnökhelyettese.

2018. május 10.

Döntött a Kúria az NVB elnökét érintő összeférhetetlenségről szóló indítványról

Tájékoztató a Kúria Kvk. II.37.220/2018. számú választási ügyben meghozott döntéséről: A Kúria 2018. február 28-án helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság 127/2018. számú, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke összeférhetetlenségének megállapítása iránti indítványt elutasító határozatát.

2018. február 28.

Tájékoztató a Kúria tárgyaláson meghozott Mfv.II.10.367/2017/6. számú határozatáról megállapodás érvénytelenségének megállapítása és nem vagyoni kártérítés megfizetése tárgyában

A felperes 2011. február 28-ától állt kormánytisztviselői jogviszonyban az alperessel a Pénzügyi Főosztály főosztályvezetőjeként. A munkáltató 2012.

2018. február 7.

A 2017. július 7-ei és a 2017. nov. 20-21-ei Civilisztikai Értekezlet állásfoglalásai

A 2017. július 7-ei és a 2017. nov. 20-21-ei Civilisztikai Értekezlet állásfoglalásai

2017. november 23.

Tájékoztató a Kúriának a felmentési időre a szabadságra jogosultság tárgyában született Mfv.II.10.053/2017/4. szám alatt hozott ítéletéről

Az alperes 2014. október 21-én kelt intézkedésével a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 30. § (4) bekezdése alapján 2015. július 10-ével felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát. Felmentési idejét a Kjt. 33.

2017. július 11.

Tájékoztató a Kúria tárgyaláson meghozott határozatáról készenlét teljesítésének ellentételezése tárgyában (Mfv.II.10.579/2016.)

A felperesek közszolgálati jogviszonyban, majd kormánytisztviselői jogviszonyban álltak az alperessel, hatósági állatorvos munkakört töltöttek be.

2017. február 28.

Oldalak