V. PED

Nyomtatóbarát változat

V. számú Polgári Elvi Döntés
a házastársi tartásra való érdemtelenségről*

 

A házasság felbontása esetén a tartást érdemtelenség címén attól a házastárstól kell megtagadni, aki a házasság erkölcsi alapját a házasság felbontására is közreható magatartásával olyan súlyosan sértette, hogy tartása házastársára a társadalmi felfogás szerint méltánytalan lenne. Az érdemtelenség elbírálásánál figyelembe kell venni az arra hivatkozó házastárs magatartását is.

A házasság megszűnését követően a volt házastárstól a tartás érdemtelenség címén akkor vonható meg, ha szándékosan a másik volt házastárs érdekeit durván sértő magatartást tanúsított, vagy a társadalmi együttélés szabályait egyébként olyan módon és mértékben sértette meg, hogy a tartási kötelezettség teljesítése már nem várható el.

 

Indokolás

 

Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve, ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. A 32. § (3) bekezdése kimondja, hogy a házastárs köteles a különélő és önhibáján kívül rászoruló házastársát, ha arra nem érdemtelen - az egyéb feltételek megléte esetén - különvagyonából is eltartani.

A házastársak tartási kötelezettsége a házasság belső tartalmából folyik. Ebből következik, hogy a házastársak esetleges későbbi eltávolodása, a házasság felbontása nem semmisíti meg teljesen egymáshoz tartozásukat, egymás sorsáért bizonyos fokú felelősségüket.

Ez az egymás sorsáért való további felelősség a házastársak kölcsönös tartási kötelezettségében is kifejezésre jut. A tartási kötelezettség ugyanis csak a tartást igénylő házastárs teljes vagy részleges munkaképtelensége, a tartásra való ráutaltság esetén áll fenn.

Az érdemtelenség elbírálása során a bíróságnak nemcsak egyes tényeket, hanem a házasság egészét kell mérlegre tennie. Meg kell vizsgálnia azt is, hogy az a házastárs, akitől a tartást igénylik, olyan magatartást tanúsított-e, amely feljogosítja őt arra, hogy házastársának magatartását felróhassa, nem terheli-e őt magát is hiba a házasélet megromlásának, házastársa magatartásának kialakítása terén. Nem szabad viszont figyelembe venni olyan magatartást, amely a felek házaséletének felbomlásánál nem hatott közre. Mindennek megítélésénél nem a házastársak szubjektív szempontjainak, hanem annak kell döntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a társadalmi megítélés a házastársak egymással szembeni magatartására figyelemmel a tartásra kötelezést az ezáltal érintett házastárs méltánytalan megterhelésének tekintené-e.

A házasság megszűnését követően a tartásra való érdemtelenség elbírálásánál ismét más a helyzet. Ilyenkor az érdemtelenség intézményének már nem lehet az a célja, hogy a házasság erkölcsi alapját védje, hiszen a tartásra kötelezett, a tartásra jogosult volt házastársak között már nem áll fenn házastársi kötelék. Kétségtelen azonban az, hogy a volt házastársak egymás sorsáért való felelősségének alapját támadja az, aki szándékosan volt házastársa érdekei ellen tör, annak személyi vagy vagyoni érdekeit súlyosan sértő magatartást tanúsít. Ezen az alapon tehát a tartásra egyébként jogosult házastársat a tartásra utólag érdemtelenné kell nyilvánítani.

Vannak azonban olyan esetek is, amikor a volt házastárs méltán tagad meg minden közösséget volt házastársától anélkül, hogy ez utóbbi az érdekei ellen tört volna. A tartásra ugyancsak érdemtelenné kell nyilvánítani a felelőtlen, erkölcstelen, kicsapongó életmódot folytató, valamint a súlyos megítélés alá eső bűncselekményt elkövető volt házastársat.

A bíróságnak a tartásra érdemtelenség utólagos elbírálásának esetében is figyelemmel kell lennie az eset összes körülményeire, így különösen az érdemtelenségre hivatkozó fél egyéniségére és az általa tanúsított magatartásra is. Nem állapítható meg tehát érdemtelenség a tartásra jogosított volt házastárs olyan magatartása alapján, amelyet a tartásra kötelezett házastárs magatartása váltott ki, nem állapítható meg az együttélés szabályait sértő volt házastárs érdemtelensége akkor sem, ha az erre hivatkozó volt házastárs maga is hasonló magatartást tanúsított.

A fentiekből kitűnően az érdemtelenség fogalmát illetően nagyszámú körülménynek, szempontnak lehet meghatározó jelentősége. Éppen ezért az érdemtelenség kérdését mindig konkrétan, családjogunk és egész jogrendszerünk alapelveiből kiindulva, az ügy összes körülményének figyelembevételével kell elbírálni.

A házastársi tartásra való jogosultság elbírálása során a bíróság a házastárs (volt házastárs) érdemtelenségét csak akkor vizsgálhatja, ha erre a másik fél hivatkozik. Az érdemtelenség megállapításához ugyanis nem fűződik olyan társadalmi érdek, amelynek védelme a másik házastárs kívánságán túlmenően indokolt volna.

 

 

* Csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. b) pont.