10/2014. számú munkaügyi elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

I. A munkáltató egyoldalú jognyilatkozatával kitűzött prémiumkiírás nem tekinthető megállapodásnak, ezért erre az érvénytelen megállapodásra vonatkozó jogszabály nem alkalmazható [1992. évi XXII. tv. - Mt. - 7. § (6) bek., 10. §]
II. Köztulajdonban álló gazdaság társaság vezetője részére csak a külön törvényben meghatározott módon tűzhető ki prémiumfeladat [az ügyben még irányadó 2009. évi CXXII. tv. 5. §]

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes prémium megfizetése iránt előterjesztett keresetét elutasította. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, annak részben történő megváltoztatását és az alperes 3 574 800 Ft és kamatai megfizetésére kötelezését kérte. A felperes az 1. számú prémiumfeladatra vonatkozó ítéleti rendelkezést fellebbezéssel nem támadta. A 2. és 3. számú prémiumfeladatok körében hivatkozott arra, hogy helyes az elsőfokú bíróság következtetése, nem lehetett megállapítani a prémiumkiírás jogszabályba ütköző voltát. A prémium meghatározását követően a per megindulásáig az alperes ilyen tartalmú kifogást nem emelt. A felperes  munkaköri leírása a társaság nemzetközi képviseletére szorítkozik, a prémiumkiírásban pedig a munkakörén túlmutató feladatokat határoztak meg.

Az alperes csatlakozó fellebbezésében az ítélet  indokolásának részbeni megváltoztatását kérte, annak megállapítása mellett, hogy a felperes meghatározott prémiumfeladatai közül a 2. és 3. számú feladatmeghatározás a 2009. évi CXXII. törvény (Kgttm.) 5. § (2) bekezdésébe ütközik, ezért semmis, mert e feladatok teljesítése nem minősült a munkakör elvárható szakértelemmel és gondossággal való ellátásán túlmutatónak és objektíven meghatározható teljesítményt sem takar.

A felperes észrevételében úgy nyilatkozott, hogy az alperes korábban nem hivatkozott a prémiumkiírás semmisségére.

A felperes fellebbezése nem alapos, az alperes csatlakozó fellebbezése részben alapos.

Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban a kérdésben, hogy a jogvita elbírálásához az alperes érdemi ellenkérelme alapján az volt az elsődlegesen eldöntendő kérdés, hogy az alperes által meghatározott prémiumkiírás megfelelt-e a Kgttm. 5. § (2) bekezdésének, amely szerint: „A vezető számára meghatározott teljesítmény-követelményként az üzleti terv fő számainak teljesítése mellett csak olyan feltétel határozható meg, amelynek teljesítése a munkakör elvárható szakértelemmel és gondossággal való ellátásán túlmutató, objektíven meghatározható teljesítményt takar.”

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vezérigazgató éppen azért nem tudta megalapozottan, tényadatokkal alátámasztottan értékelni a felperes teljesítését, mert a 2. és 3. számú prémiumfeladatok nem tartalmaztak objektíven meghatározható teljesítményt. A Kgttm. előírásai a prémiumkiírásban nem valósultak meg, a kitűzött feladatmeghatározások jogszabályellenesek voltak.

Az elsőfokú bíróság helytelenül következtetett arra, hogy a felperes munkakörén túlmutató feladatok kerültek meghatározásra a prémium kiírásban. A felperes munkaköri leírása alapján  a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes számára kiírt 2. és 3. számú feladat ténylegesen nem tekinthető prémium feladatnak, mivel a felperes a munkakörébe tartozó feladatot látott el.

A prémium kiírás mint egyoldalú jognyilatkozat, nem tekinthető megállapodásnak, így az Mt. 10. §-ában meghatározott jogkövetkezményeket sem lehet alkalmazni (Mt. 7. § (6) bekezdés), és az érvénytelen megállapodás alapján létrejött jogviszonyt felszámolni -, mivel az a prémium kiírás vonatkozásában fel sem merülhet. Az a körülmény, hogy az egyoldalú munkáltatói intézkedés – prémiumkiírás – jogszabályba ütközött, azt eredményezte, hogy tényleges feladatmeghatározás hiányában, a jogszabályba ütköző prémiumkiírásra a felperes prémiumigényt jogszerűen nem alapíthatott.

A másodfokú bíróság további álláspontja szerint a felperest az 1. számú prémiumcél – az üzleti terv fő számaként  meghatározott adózás előtti eredmény teljesítése – megvalósulásának hiányában eleve nem illethette meg prémium, még valós prémiumfeladat teljesítése esetén sem. A Kgttm 5. § (2) bekezdéséből következően a törvény kifejezetten és elválaszthatatlanul az üzleti terv fő számainak teljesítése mellett követeli meg a vezetőnek minősülő munkavállaló objektív teljesítményét. Az üzleti terv teljesítése tehát alapfeltétel. Nem vitás, hogy az üzleti terv fő számai nem teljesültek, ezt a tényt a felperes a fellebbezésében már nem is tette vitássá és elfogadta, hogy az 1. számú prémiumkitűzés alapján részére nem jár prémium. Ennek hiányában pedig nincs olyan további prémiumfeladat sem, amelyet az 1. számú prémiumcél teljesítése mellett, vagyis annak függvényében vizsgálni lehetne. A jogszabály ellenkező értelmezéséből az következne, hogy az állami tulajdonban működő gazdasági társaság bármilyen mértékű vesztesége esetén is köztulajdonból biztosítani kellene a vezetők és a vezetői beosztásokban dolgozók, rendszerint kiemelkedően magas összegű prémiumát. Az ilyen jogértelmezés nyilvánvalóan ellenkezik a törvény céljával, amely még elnevezésében is a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szól.

Az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a felperest azért sem illette meg a követelt prémium, mert a vezérigazgató nem tett ilyen tartalmú nyilatkozatot, a másodfokú bíróság is egyetértett. A célfeladat kitűzés szerint ugyanis akkor tekinthető teljesítettnek a feladat, ha a vezérigazgató erre vonatkozóan nyilatkozatot tesz, amely a felperes által sem vitatottan nem történt meg.

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter   tulajdonosi jogkörébe tartozó társaságok vezető tisztségviselőire, felügyelőbizottsági tagjaira és más vezető állású munkavállalóira vonatkozó javadalmazási rendszerről szóló Tulajdonosi Határozat rendelkezése szerint az első számú vezetők és a vezetőnek minősülő munkavállalók jogviszonyának év közben történő megszűnése esetén a tulajdonosi jogok gyakorlója dönt az időarányos prémium kifizetéséről. A felperes vonatkozásában a fenti a javadalmazási szabályzat rendelkezése alapján – általános szabály szerint – a jogviszony év közbeni megszűnése esetén, a tulajdonosi jogok gyakorlója jogosult arról dönteni, hogy fizethető-e időarányos prémium. A felperes sem vitatta azt a tényt, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter  részvényesi határozatával a felperes részére nem engedélyezte prémium kifizetését.

Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatott jogi indokokkal hagyta helyben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 253. § (2) bekezdése alapján.

(Fővárosi Törvényszék 51. Mf. 636.503/2012.)