13/2012. számú büntető elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

B.13. számú
Elvi döntés


I. Hivatalos személynek az minősül, aki a közhatalmi és államigazgatási feladatokat a jogszabály alapján e feladatokkal megbízott szervnél látja el [Btk. 137. § 1/I. l) pont].

II. Az államigazgatási szervvel (megyei hivatallal) kötött megbízási szerződés alapján közhatalmi feladatok ellátására feljogosított egyesületi elnök nem hivatalos személy, mert hatósági jogköre nem jogszabályon, hanem megbízási szerződésen alapul. A beosztásából eredő helyzetével visszaélve – jogtalan előnyért, anyagi ellenszolgáltatásért, illetve az ő javára elvégzett ingyenmunkákért – a bíróság által ítéletben kiszabott, ám ténylegesen el nem végzett közérdekű munkák igazolásával nem hivatali vesztegetést, hanem a társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettét valósította meg [Btk. 250. §, 252. § (1) bek. II. fordulat, (3) bek. b) pont].

A megyei bíróság a 2008. október 7-én kihirdetett  ítéletével a vádlottat 12 rb. társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette miatt halmazati büntetésül három évi börtönre, kettő évi közügyektől eltiltásra és 100 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.

A tényállás lényege a következő. A vádlott a P. É. K. jogvédő egyesület elnökeként az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálatával létrejött megállapodás alapján eljárva, a megyei bíróság büntetés-végrehajtási bírájának kijelölő végzése alapján közérdekű munkára elítéltek foglalkoztatására és a közérdekű munka elvégzésének megyei hivatal felé igazolására volt jogosult. E megbízási jogviszonyból eredő helyzetével visszaélve 2004. és 2006. között tizenkét elítélt – tényleges munkavégzés nélkül, az elítéltek által fizetett különböző pénzösszegek ellenében vagy az azok által az ő lakásának felújításán végzett ingyenmunka fejében - közérdekű munkájának teljesítését igazolta a Megyei Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálatánál.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek.

A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést annyiban módosította, hogy a cselekményt a Btk. 250. §-ának (1), (2) bekezdésének a) pontjába ütköző, de a (3) bekezdés II. fordulata szerint minősülő és büntetendő vezető beosztású hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének indítványozta minősíteni.

Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletében megállapított tényállást ítélkezésének alapjául elfogadta, de a fellebbviteli főügyészség jogi álláspontjával nem értett egyet. Jogi álláspontját a következőkkel indokolta. A vádlott egy közhasznú egyesület elnökeként vállalta a közérdekű munka végrehajtását. Erre azonban nem jogszabályi felhatalmazás, hanem egyedi megállapodás alapján került sor. A vádlott az általa vezetett egyesület útján az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálatával kötött szerződés alapján volt jogosult és köteles a közérdekű munka végrehajtására.

A Btk. 137. § 1/l. pontjában írtak szerint hivatalos személynek az minősül, aki a jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el. Az idézett rendelkezésből következően jogszabályi felhatalmazás szükséges ahhoz, hogy egy testület közhatalmi feladatokat ellátó vezetője vagy tagja hivatalos személynek minősüljön. Ilyen jogszabályon alapuló jogosítvánnyal a vádlott által vezetett egyesület a büntetések végrehajtására nem rendelkezett. A fellebbviteli főügyészség álláspontja abban a részében helytálló, hogy a büntetés végrehajtása közhatalmi feladat, és a vádlott ebben a körben közhatalmi, államigazgatási feladattal megbízott személlyé vált. Az említett feladatokat azonban jogszabályi felhatalmazás hiányában nem hivatalos személyként, hanem a közhatalmi államigazgatási feladatokkal megbízott szervvel kötött megállapodás, egyedi megbízás alapján végezte.

A kifejtettek miatt a másodfokú bíróság nem osztotta a fellebbviteli főügyészség átiratában elfoglalt, a minősítés megváltoztatására irányuló jogi álláspontját.

Az egyesület elnökeként eljáró vádlott egyedi megbízási jogviszony keretében közcélok helyett saját anyagi érdekkörébe tartozó munkákkal bízta meg az elítéltek egy részét, amikor számukra a közérdekű munka büntetésük végrehajtása során saját lakásának felújítását határozta meg, illetve felajánlotta részükre a büntetés letöltésének igazolását munkavégzés nélkül, meghatározott pénzösszeg megfizetése ellenében.

A másodfokú bíróság a fenti jogi indokokkal való kiegészítés mellett egyetértett az első fokon megállapított minősítéssel, a cselekmények 12 rb. a Btk. 252. § (1) bekezdés III. fordulatába ütköző és a (3) bekezdés b) pontjának II. fordulata szerint minősülő vesztegetés bűntetteként történő értékelésével.

Az ítélőtábla az ügyészi fellebbezést nem, ellenben a védelmi fellebbezést részben alaposnak találta. Helyt adott a főügyészség vagyonelkobzásra tett indítványának is és a pénzmellékbüntetés mellőzésével egyidejűleg a vádlottal szemben 195 000 forint vagyonelkobzást rendelt el.

A büntetéskiszabás körében történt változtatás indokolása szerint:

Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket csak részben sorolta fel helyesen.

Nagy súlyú enyhítő körülmény a cselekmények elkövetése óta eltelt hat, valamint az elsőfokú ítélet meghozatala óta eltelt közel négy év, ami számottevő időmúlásnak tekinthető. A kiskorú gyermekek eltartásáról való gondoskodás szintén a vádlott javára értékelendő enyhítő körülmény. Ugyanakkor nyomatékos súlyosító körülmény a kettőt meghaladó halmazat.

További súlyosító körülmény, hogy a vádlott által elkövetett cselekmények alkalmasak voltak a büntetések törvényes végrehajtásához fűződő állami érdek csorbítására, mivel azt a látszatot erősítik, hogy a bíróságok által kiszabott büntetések a törvényekben meghatározott szigorú végrehajtási rendtől eltérően, arra fel nem jogosított magánszemélyek egyéni anyagi érdekeit szolgálva, a büntetési céloktól merőben eltérő módon is végrehajthatók.

A Btk. 2. §-ára figyelemmel a vádlott vonatkozásában az elkövetéskor hatályos kedvezőbb Btk. rendelkezéseit kellett alkalmazni. Az ekkor hatályos Büntető Törvénykönyv 83. § (2) bekezdésében írt halmazati szabályok alapján a vádlott terhére megállapított bűncselekmények büntetési tételkerete öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés volt.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által az enyhítő szakasz alkalmazásával kiszabott szabadságvesztés az ítélet meghozatalakor még enyhe volt. Az azóta eltelt közel négy év azonban olyan jelentős időmúlásnak tekinthető, amely miatt a másodfokú bíróság a büntetések lényeges súlyosítását, de annak enyhítését sem látta indokoltnak. Az alkalmazott büntetés ugyanis a Btk. 37. §-ában írt büntetési célok elérésére mind generál-, mind speciálpreventív szempontból alkalmas.

Az elkövetéskor hatályos Büntető Törvénykönyv 64. § (1) bekezdése értelmében a határozott tartamú szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben a pénzmellékbüntetés kiszabásának általános feltétele a megfelelő kereset, jövedelem vagy vagyon. A vádlott az irányadó tényállás szerint 100 000 forint jövedelemmel rendelkezik, melyből több kiskorú gyermek eltartására köteles. Vagyonára vonatkozóan nincs adat. Ezek a kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyok nem teszik lehetővé a Btk. 64. § (1) bekezdésének alkalmazását. Következésképp a másodfokú bíróság mellőzte a vádlottal szemben a pénzmellékbüntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseket.

Az enyhítésre irányuló fellebbezést a másodfokú bíróság mindössze a fentiek szerint találta megalapozottnak.

Az elsőfokú bíróság a Btk. kötelező rendelkezése ellenére elmulasztotta a vagyonelkobzás alkalmazását. A Btk. 77/B. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett. Megállapítható, hogy a vádlott az ítéleti tényállás 5., 6., 7., 8., 9., 10. pontjában írt cselekményeivel összesen 195 000 forint bűncselekményből eredő vagyonra tett szert, amelynek elkobzása törvényi előírás folytán kötelező. A másodfokú bíróság ennek megfelelően a vádlottal szemben az említett összegre vagyonelkobzást rendelt el.

A kifejtetteknek megfelelően a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a pénzmellékbüntetést, valamint a vagyonelkobzást érintő részében a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Pécsi Ítélőtábla Bf.I.15/2012.)