13/2014. számú polgári elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

I. A szomszédjogi sérelemre alapított, a szükségtelen zavarástól való tartózkodás tilalmának megsértésével keletkezett károk megtérítése iránti követeléseket a szerződésen kívül okozott  károkért való felelősségre vonatkozó általános szabályok alapján kell elbírálni.
II. Az üdülő- és lakóingatlanok közvetlen közelében épített fémszerkezetű mobil-átjátszótorony több szempontból és jelentős mértékben zavarja a szomszédos ingatlanok használóit, amely zavarás az ésszerű tűrési határokon kívül esik.
A zavarás jogkövetkezményeként elégséges, arányos és méltányos, ha a birtoklásában zavart fél vagyoni kompenzációt kap; a jelentős költséggel megvalósult közérdekű beruházás esetén túlzó, aránytalan és szükségtelen az építmény elbontása.
III. Az értékcsökkenésben jelentkező kár nem szűkíthető le az ingatlan forgalmi értékének csökkenésére. Az olyan ingatlan használati értéke, amelynek közvetlen közelében egy magas, fémszerkezetű mobil-átjátszótorony létesült – a zavarás ténye folytán – alacsonyabb, mint amelynek közelében ilyen nem épült, és a zavaró hatás nem érvényesül. A vagyoni hátrány akkor is beáll, ha egyéb tényezők miatt az ingatlanforgalom csekély, a forgalmi értékvesztés adatokkal nehezebben alátámasztható.
A kár összegszerűsége körében mérlegelni kell azt is, hogy a mobil-átjátszótorony építése során a lefedettség értéknövelő hatású, a mobiltelefon és mobil-internet használatának lehetősége pozitív irányban befolyásolja az ingatlanok értékét.
[1959. évi IV. tv. (Ptk.) 100. §, 339. § (1) bek.]

[1] Az alperes a K. utcai ingatlanra tervezett 51,5 méter magas mobil-átjátszótorony építése iránti kérelmét az építésügyi hatóság 2006. március 21-én a tervtanács állásfoglalására és a táji értékvédelemre hivatkozással elutasította. A tervtanács szakmai véleménye szerint egy ilyen magas torony „kirívóan nem illeszkedik a Gy.-n kialakult, illetve tervezett épített és természeti környezethez”. A bázisállomást „az üdülő területen kívül célszerű megvalósítani”.

[2] Az alperes ezután 2009. évben a beavatkozó önkormányzat tulajdonában álló ingatlanon 51,5 m magas fémváz szerkezetű mobil-átjátszó tornyot létesített. A felperesek ingatlanai O. város Gy. és Sz. városrészben helyezkednek el. A környék családi házakkal beépített városrész, az ingatlanok településen belüli elhelyezkedése periférikus. Az ingatlanok toronytól való távolsága 47-360 méter között szóródik.

[3] A felperesek keresetükben az alperest a Ptk. 100. §-a alapján a mobiltorony építése, üzemeltetése miatt az értékcsökkenésben álló káruk megtérítésére kérték kötelezni. A Legfelsőbb Bíróság, valamint az ítélőtáblák gyakorlatából a hasonló tárgyú perekben a kártérítési követelésnek helyt adó bírósági ítéletekre hivatkoztak. Az I-XXIV. rendű felperesek a perben beszerzett ingatlanforgalmi szakértői véleménynek megfelelően az alperes marasztalását kérték. A további felperesek a városi bíróság előtt folyt előzetes bizonyítási eljárás során készült szakértői véleményben foglaltakra alapították kártérítési igényüket.

[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte. A bírói gyakorlatból olyan döntésekre hivatkozott, ahol az eljárt bíróságok a vele szembeni keresetet a szükségtelen zavarás hiánya folytán elutasították. Mivel a perbeli szakértői vélemény következtetése a szükségtelen zavarás megítélésében az általa csatolt magánszakértői véleménnyel és más perben készített véleménnyel is ellentétes volt, új szakértő kirendelését kérte. Vitatta az értékcsökkenés tényét és azt is, hogy köztudomású tényként megállapítható lenne a lakosság átjátszó-tornyokkal szembeni általános félelemérzete. Az ingatlan értékcsökkenését objektív módon kell kimutatni, ez a perbeli esetben nem bizonyított, a torony építése előtti és utáni forgalmi adatok a felperesek állítását nem támasztják alá.

[5] A beavatkozó önkormányzat hangsúlyozta, hogy az alperes közérdekű tevékenységet végez, a vele egyeztetett helyen létesült a mobilátjátszó-állomás, amely a lakosokat nem zavarja szükségtelenül, ezért a kártérítési igény alaptalan. Nincs bizonyítva, hogy a mobilátjátszó-torony sugárzása az egészségre bármilyen mértékben is veszélyes lenne. Utalt arra, hogy a mobil-internet használati lehetőség és a megfelelő térerő biztosítása a felperesi ingatlanok vonatkozásában értéknövelő tényezőnek minősül.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperesek keresetét.

[7] A Ptk. 100. §-át alkalmazva kifejtette, hogy a zavarás csak akkor szükségtelen, ha az okozott kellemetlenség aránytalanul nagy ahhoz az előnyhöz képest, ami a zavaró tevékenység eredménye. Miután a felperesek is élvezhetik a szolgáltatás előnyeit, nem a közérdek-magánérdek állítható szembe, hanem a jogok és érdekek kölcsönös feltárása és egymáshoz viszonyítása vezethet oda, hogy a bíróság a zavarás szükségességéről állást foglaljon.

[8] Lényegesnek tartotta, hogy a zavarás ténylegesen milyen mértékű, természetű és miben áll. Kitért arra, hogy a helyszíni szemlén nem észlelt zavaró hatást.

[9] A Legfelsőbb Bíróság elvi határozatával kapcsolatban arra utalt, hogy az az alsóbb fokú bíróságokat nem köti, különösen akkor, ha a határozat évekkel korábban született. A telekommunikáció gyors fejlődése eredményeként ma már nem tekinthető köztudomású ténynek a mobiltávközlés technikai eszközeitől való félelem.

[10] Nem tartható az az állítás sem, hogy a mobilátjátszó-torony tájidegen természete szembetűnő lenne. A külső jellemzőket tekintve a torony számottevően nem különbözik a villamossághoz tartozó oszlopok, transzformátor szekrények, légkábelek látványától. Az értékcsökkenés vizsgálata körében szakértői bizonyítást rendelt el.

[11] Értékelve a szakvéleményt  megállapította, hogy értékesítések hiányában nincsenek olyan tényadatok, amelyekből az ingatlanpiac változására lehetne következtetni. Nem találta bizonyítottnak azt sem, hogy az emberek többségében félelemérzet lenne a sugárzással összefüggésben, amely befolyásolja a vételárat. Egyebekben ez a félelem alaptalan is, hiszen a rádiófrekvenciás sugárzás a tudomány mai állása szerint nem károsítja az egészséget.

[12] Az ítélettel szemben az I-XXIV. rendű, valamint a XXIX-XLV. rendű felperesek éltek fellebbezéssel, melyben az alperes kereset szerinti marasztalását kérték.

[13] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

[14] A beavatkozó fellebbezési ellenkérelmében az alperesi álláspont megalapozottsága mellett érvelt.

[15] A felperesek fellebbezése annyiban megalapozott, hogy az elsőfokú bíróság a jogalap tekintetében téves álláspontra helyezkedett, az összegszerűséget illetően pedig az ügyben a másodfokú eljárás kereteit meghaladó nagyobb terjedelmű bizonyítás lefolytatása szükséges, melynek érdekében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése indokolt.

[16] A Ptk. 100. §-a szerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné. Amennyiben a dologi jogi jellegű szomszédjogi előírások megsértésével összefüggésben kár keletkezik, a károkozás relatív szerkezetű kárkötelmi viszonyt keletkeztet a károkozó és a károsult között. A szomszédjogi sérelemre alapított, a szükségtelen zavarástól való tartózkodás tilalmának megsértésével keletkezett károk megtérítése iránti követeléseket a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó általános szabályok szerint, a Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján kell elbírálni.

[17] Az előbbiekből következik, a Ptk. 100. §-ában foglalt tilalom megsértése esetén kötelmi jogviszony – kártérítési jogviszony – keletkezik, amelynek alanya nem a dologi jogi tulajdonos, hanem kötelmi kötelezettként a károkozó.   

[18] A szomszédjogi sérelem miatti kártérítési igény a szükségtelen zavarásban megnyilvánuló jogellenes magatartás („háborítás, nuisance”) tényleges tanúsítójával, a károkozóval szemben érvényesíthető (EBH 2006.1399., továbbá Legfelsőbb Bíróság Pf.V.20.131/2001., illetve Pf.V.20.525/2006. számú határozat, Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.299/2011. szám).

[19] A Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A károkozásért való felelősség objektív előfeltétele a jogellenes károkozás. Az alperesi jogellenes magatartás, vagyis a szükségtelen zavarás tényének bizonyítása a károsult felpereseket terhelte.

[20] Az üdülő- és lakóingatlanok közvetlen közelében épített 51,5 m magas fémszerkezetű mobil-átjátszó torony több szempontból és jelentős mértékben zavarja a szomszédos ingatlanok használóit. A Ptk. 100. §-ának alkalmazása során a tulajdonos és mások érdekeinek összemérésére és egyeztetésére van szükség, amelynek során a szükségképpen ellentétes érdekek kiegyenlítése mentén húzható meg a tulajdonos használati jogának korlátja. Ennek meghatározása az egyes esetek összes körülményeinek mérlegelése alapján történhet, és elsősorban a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[21] Kétségtelen, hogy bizonyos mértékű, józan emberi előrelátás mellett számítható, a nyugodt magánéletbe „behatoló zavarást” a tágabb értelemben vett „szomszéd” részéről mindenkinek el kell viselnie. A tűrési küszöb esetenként eltérő lehet, a zavarás jellegétől, a lakókörnyezet sajátosságaitól és a technikai fejlődés adott állásától függően. A „szükséges” – vagyis az ésszerű tűrési határon belüli – illetőleg a „szükségtelen” – e tűrési határon kívüli – zavarás tényét az érintettek jogos érdekeinek összemérése eredményeként lehet megítélni. A szembenálló érdekek mérlegelése nyomán kialakított érdekegyensúly az a támpont, amelyhez képest a zavarás szükségessége vagy szükségtelensége megállapítható, és amelynek segítségével meghatározható, hogy mi a zavarásnak azon mértéke, amelyet a sérelmet szenvedett még tűrni tartozik (Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez Complex Kiadó Kft. Budapest 2008., 612. oldal).

[22] A perbelihez hasonló mobil tornyok építése, üzemeltetése országos jelenség. Bár a települések nagysága, beépítettsége, a terepviszonyok, az ingatlanok jellemzői, stb. tekintetében vannak egyéni különbségek, a lényegi kérdés mégis az, a lakóingatlanok közvetlen közelében egy 50 m magas fémszerkezetű mobil-átjátszó torony létesítése és üzemeltetése sérti-e a tulajdonosoknak az ingatlanuk zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az az általános tűrési küszöböt meghaladja.

[23] Másképpen: köteles-e tűrni bárki is, hogy beleegyezése nélkül a lakó- vagy üdülőingatlan közvetlen közelében magas, fémszerkezetű, kisegítő egységekkel felszerelt bázisállomást létesítsenek anélkül, hogy az emiatti hátrányok ellensúlyozására vagyoni kárpótlást kapna.

[24] Az irányadóként közzétett bírói döntések a tűrési küszöböt meghaladó, szükségtelen zavarásként értékelik az ilyen torony közeli telepítését, a kilátás elvonás, a beárnyékolás, az intimitás elvesztése, az adott környezetbe nem illő „tájidegen” (nyomasztó) létesítmény látványa, az erősebb szél esetén hallható zajhatás, továbbá az egészségügyi kihatásától való félelemmel együtt járó ellenérzés miatt (EBH 2006.1399.).

[25] A mérlegeléshez tartozik más oldalról, hogy az alperes, mint építtető és üzemeltető társadalmilag széles körben igényelt, hasznos szolgáltatást nyújt, a kommunikáció terén közcélú, közérdekű tevékenységet fejt ki. Azt sem lehet viszont figyelmen kívül hagyni, hogy a közszolgáltatási tevékenységét piaci, üzleti alapon, nyereségorientált módon, versenyhelyzetben fejti ki. Üzletszerű gazdasági tevékenységének kockázatát a piaci szereplőnek magának kell viselnie, ideértve a tevékenységének költségvonzatát is. A meghatározóan saját üzleti érdekében cselekvő károkozó az ebből eredő vagyoni hátrányt nem háríthatja másokra, ilyen a működtetésből eredő kompenzáció is.

[26] Megjegyzésre érdemes, hogy a hatályba nem lépett 2009. évi CXX. törvény – egyfajta kockázati kártelepítést alkalmazva – kártalanítási kötelezettség bevezetését írta volna elő olyan esetben, amikor a tág értelemben vett szomszédos ingatlanon megvalósult építkezés – bár az érintettek eleget tettek az építésügyi, környezetvédelmi jogszabályokban előírt hatósági követelményeknek – jelentősebb kárt okozott, mert a szomszéd tulajdonában álló ingatlan értéke a megvalósult építkezés folytán csökkent. Az ilyen jogszerűnek elismert károkozás következményeként a javaslat – a kár arányos, méltányos megtérítéseként – kártalanítási kötelezettségről rendelkezett (Kézikönyv az új Polgári Törvénykönyvhöz, 4:24. §, Complex Kiadó Kft. Budapest 2009., 385. oldal).

[27] A Legfelsőbb Bíróság elvi határozatában felsorolt zavaró tényezők a perbeli esetben is fennállnak. A felpereseknek a magántulajdonuk zavartalan használatához, másfelől az alperes üzleti-gazdasági tevékenysége folytatásához fűződő érdekét mérlegelve összhatásában a zavarás szükségtelen, mert túllépi az általános, ésszerűen számítható tűréshatárt. Ennélfogva a kártérítési felelősség megállapításához szükséges jogellenes magatartás – a szükségtelen zavarás – ténye bizonyított.

[28] Az elsőfokú bíróság – és az alperes által hivatkozott más ítéletekben az eljárt bíróságok – a zavarást lényegében azért nem találta szükségtelennek, mivel álláspontja szerint az az általános tűrési küszöböt – a szemben álló érdekek összemérése eredményeként – nem haladja meg, az ilyen zavarást – akkor is, ha közvetlenül az ingatlanok mellett létesült a bázisállomás – álláspontja szerint ma már mindenkinek, bárhol, bármelyik ingatlan tulajdonosának tűrnie kell.

[29] A zavarás szükségtelensége megítélésében a Szegedi Ítélőtábla a Legfelsőbb Bíróság, valamint más ítélőtáblák kártelepítéshez közelítő álláspontját, a döntésekben megjelenő érvelést osztja és tekinti iránymutatónak, eddigi gyakorlata is ennek felel meg (EBH 2006.1399., 2007.1600., 2009.1955., BDT 2009.199., Ítélőtáblai Határozatok 2008/1/23. és 2009/3/119. számú jogesetek, valamint Szegedi Ítélőtábla Pf.III.20.316/2010. és Pf.I.20.299/2011/4. számú határozatok).

[30] Az ítélőtábla álláspontja szerint jogbizonytalansághoz vezethet, ha az egyes bíróságok eltérően ítélik meg a lényegében azonos jogi helyzetben lévő károsultak igényét, és az ország különböző részein – akár ebben vagy más kérdésben – egymástól eltérő döntések születnek. Az ilyen jogi helyzetek, jelenségek egységes kezelése, az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása a Kúria törvényi feladata és felelőssége, amely ebben a tárgykörben több elvi határozatot közzétett. Ha a mobil-átjátszó tornyok építése kapcsán az érdekösszemérés  során a jövőben a „tűrési tolerancia” határának bármilyen kiterjesztése lenne indokolt, ennek esetkörét és szempontjait az országos egységes joggyakorlat szintjén a Kúriának kell meghatároznia.

[31] Az alperes és a beavatkozó álláspontja szerint az 51,5 méter magas fémszerkezetű mobil-átjátszó torony közelsége miatti zavaró hatás a villamossághoz tartozó oszlopok, szekrények, kábelek okozta zavaráshoz hasonlítható. A települések fejlesztésének évszázados eredményeként fokozatosan kiépített elektromos rendszer zavaró hatása azonban szokásos mértékű, szinte minden ingatlantulajdonost hasonló mértékben érintő hátrányt jelent, éppen ezért a tűrési határon belüli, azaz szükségtelen zavarásként nem értékelhető. Számos más jelenség is az ésszerű tűrési határon belüli – szükséges – zavaró hatással jár (például kisebb településeken az állattartás, városokban a tömegközlekedés).

[32] Az általános polgári jogi deliktum vélelmezi a károkozó felelősségét, a kártérítési jogban a kárfelelősség objektivizálódása figyelhető meg.

[33] A károkozó vonatkozásában a kimentő felelősségi rendszer érvényesül, mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [Ptk. 339. § (1) bekezdés 2. mondata]. A mentesüléshez az alperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az antennatorony csak ott volt létesíthető, építésére kizárólag az adott helyen volt lehetősége. Bizonyíthatta, hogy a terepviszonyok, az általa részletesen feltárt műszaki okok, egyéb tényezők folytán minden más szóbajöhető helyen történő építés ugyanilyen zavarással járt volna, vagyis kisebb zavarással, hátrányokozással a torony létesítése nem volt kivitelezhető. Az alperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy objektíve nem volt más olyan telepítési helyszín, más olyan építési mód, alkalmazott műszaki megoldás, amelynek választása esetén egyáltalán nem, vagy csak lényegesen kisebb mértékű kár következett volna be. Az objektíve választható más megvalósulási helyszín, illetve műszaki megoldás számára kirívóan aránytalan, el nem várható hátrányos következményekkel járt volna a saját tulajdonosi érdekeihez képest. Mindezeket az alperes a perben nem bizonyította.

[34] A bírói gyakorlat szerint annak igazolásával, hogy a létesítmény a legoptimálisabb költséggel így volt megvalósítható, illetőleg, hogy az építkezés a jogszabályi előírásoknak és az engedélyeknek megfelelően történt, az építtető-üzemeltető a polgári jogi kártérítő felelősség alól magát nem mentheti ki.

[35] A szükségtelen zavarás elkerülése az alperes kötelezettsége, amely alól sem a közérdek, sem a társadalmi feladat koncessziós átvállalása, sem az alperes egyébként elismerhető jogos érdekei nem mentesítik, miként az sem, hogy megfelelően összehangolt tervezés esetén más megoldás nagyobb, ámde reális költséggel érhető el. Mindezek ugyanis nem adnak választ arra a mellőzhetetlen kérdésre, a többi hasonló helyzetben lévő ingatlantulajdonoshoz képest miért éppen az érintetteknek kellene elviselniük, tűrniük a zavarást (EBH 2009.1955., 2006.1399., 2007.1600., Ítélőtáblai Határozatok 2008/1/23. II. számú jogeset).

[36] A felperesek keresetükben a hozzájárulásuk nélkül az ingatlanaik mellett létesített 51,5 méter magas fémszerkezetű mobil-átjátszó torony építése folytán az ingatlanaikban jelentkező értékvesztés miatt a káruk pénzbeli megtérítésére tartottak igényt.

[37] Az alperes védekezésében felvetette, hogy az állított zavarás megszüntetése bontásra kötelezés iránti  keresettel lenne elérhető. Tény, a szomszédjogi  szabályok sérelme esetén a birtokvédelem eszközei (Ptk. 188-192. §-ok) is igénybe vehetők, a zavartalan birtoklás biztosítása érdekében helye lehet az eredeti állapot helyreállítására, a szomszéd tevőleges magatartásra (pl. elbontás) kötelezésének is. Ilyen keresetet a felperesek jelen perben nem terjesztettek elő.

[38] A bíróságnak ezesetben azt kellene elbírálnia, a zavarás megszüntetése érdekében arányos és indokolt-e a legsúlyosabb következmény, a bontásra kötelezés alkalmazása, vagy minden közvetlenül és közvetve érintett érdekeit egybevetve, mérlegelve elégséges és méltányos, ha a birtoklásában zavart fél vagyoni kompenzációt kap. A jelentős költséggel megvalósult közérdekű beruházások esetén túlzó, aránytalan az építmény elbontása. A felperesek jelen esetben választási jogukkal éltek, amikor keresetükben a Ptk. 100. §-a és 339. § (1) bekezdése alapján vagyoni kárpótlás iránti igényt érvényesítettek, a szükségtelen zavarás adekvát következménye a kártérítés.

[39] Az elsőfokú bíróság a Pp. 177. § (1) bekezdése alapján a kár bekövetkezésének és összegének meghatározása érdekében ingatlanforgalmi szakértőt rendelt ki. A szakértői bizonyítás eredményét azonban helytelenül értékelte, a kár bizonyítottsága hiányára abból helytelenül következtetett.

[40] Az I-XXIV. rendű felperesek kérelmére az ingatlanok értékcsökkenését a szakértő előzetes bizonyítási eljárás keretében vizsgálta, értékelte, ezt a szakértői véleményt a perbíróságnak perbeli szakértői véleményként kellett kezelnie [Pp. 183/A § (1) és (2) bekezdés]. Az alperes új szakértő kirendelése iránti kérelmének teljesítése a perben akkor lehetett volna megalapozott, ha az általa beszerzett magánszakértői vélemény vagy a más perekben készült és jelen ügyben is felhasznált szakértői véleményben foglaltak a perbeli véleményt a jogalapot tekintve meggyengítenék, aggályossá tennék. Ezzel szemben Dr. R. A. szakértő részletesen indokolt szakértői véleménye a kár bekövetkezte tekintetében aggálytalan. Helytállóan állapította meg a szakértő, hogy a felperesek kára önmagában a torony építésével, a szükségtelen zavarással, a nyilvánvaló használati értékcsökkenés folytán bekövetkezett. A magánszakértői vélemény, valamint a más perben készült szakértői véleménnyel szemben helyesen indult ki a szakértő abból, hogy a torony közelléte olyan hátrány, amely az ingatlanok használati és forgalmi aspektusból leírható értékcsökkenését eredményezi.

[41] Az értékcsökkenésben jelentkező kár nem szűkíthető le csupán az ingatlan forgalmi értékének csökkenésére. A csökkent értékű használati lehetőség akkor sem maradhatna értékelés nélkül, ha adott esetben – esetleg éppen a torony közelsége miatt – ezen a területen egyáltalán nincs ingatlanforgalom. A kár bekövetkeztének megállapításához nincs szükség arra, hogy a felperesek ténylegesen értékesítsék az ingatlanukat, a forgalmi értékvesztést tényleges eladási szándékkal támasszák alá.

[42] A felperesek vagyoni hátránya azáltal következett be, hogy más, hasonló adottságokkal rendelkező ingatlanokkal szemben a perbeli ingatlanok egy mobil-átjátszó torony közvetlen közelében helyezkednek el. Az olyan ingatlan használati értéke, amelynek közvetlen közelében egy 50 méter magas fémszerkezetű mobil-átjátszó torony létesült – a zavarás ténye folytán – vitathatatlanul alacsonyabb, mint amelynek közelében ilyen nem épült, a zavaró hatás nem érvényesül. Az értékcsökkenés akkor is beáll, ha egyéb tényezők miatt az ingatlanforgalom csekély, a forgalmi értékvesztés összehasonlító adatokkal nehezebben alátámasztható. Éppen ilyen esetben a szakértői bizonyítás a szakmai érvekkel alátámasztott becsléssel határolhatja be az  értékvesztés  nagyságrendjét. Amennyiben pedig az értékcsökkenés mértéke szakértői módszerekkel sem lenne megállapítható, a bíróságnak a felperesek javára általános kár megtérítéséről kellene rendelkeznie. Ha ugyanis a vagyoni kár – a szükségtelen zavarásból eredő értékvesztés – bekövetkezte bizonyított, de a kár mértéke – akár csak részben – pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezi, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas [Ptk. 359. § (1) bekezdés].

[43] A kár mértékének felderítése érdekében a bíróság minden célszerű, eredményre vezető bizonyítást lefolytat, általános kártérítés megállapítására mindaddig nem kerülhet sor, amíg nyilvánvalóvá nem válik, hogy a kár mértéke semmilyen módszerrel nem számítható ki. A perbeli esetben a kár összegszerűsége szakértői módszerekkel jól közelíthető, de ebben a körben a bizonyítás kiegészítése indokolt.

[44] Helyesen állapította meg a szakértő, hogy az értékcsökkenés mérlegelése során nem csak az objektív, de a szubjektív tényezőknek is szerepe lehet. A bírói gyakorlat szerint a perbelihez hasonló létesítmény károsító hatásától való, félelemmel együttjáró ellenérzés olyan tény, amely a kereslet csökkenése folytán befolyásolja az ingatlanok forgalmi értékét az ingatlanpiacon. A szakértő okszerűen következtetett arra, hogy a potenciális vevők, ha választhatnak, akkor a toronytól távolabb lévő lakóingatlanokat vásárolják. Amennyiben a perbeli ingatlanok valamelyikére vételi ajánlatot tesznek, úgy a vételár meghatározása során az ingatlan toronyközeli helyzete lényeges értékcsökkentő tényező (EBH 2009.1955., valamint Ítélőtáblai Határozatok 2008/1/23. I. számú jogeset).

[45] Nem az egyes emberek elszigetelten jelentkező félelemérzetét („fóbiáját”) értékelte a szakértő értékcsökkentő tényezőként, hanem azt az általános, tömeges félelemérzetet, amely éppen országos (és külföldi) elterjedtsége miatt objektív értékcsökkentő tényezővé vált. Helytállóan mutatott rá arra, hogy a félelemérzet ugyan szubjektív, de értékcsökkentő tényezőként kétség kívül figyelembe kell venni. Ez ugyanis a műszaki végzettséggel rendelkező szakértők megállapításával szemben a vételi szándékot, a vételár összegét érdemben befolyásoló lényeges körülmény, az ingatlanpiac szereplői az önálló szubjektummal rendelkező emberek, a jogügyleteket szubjektív szempontok által is vezérelt emberek kötik meg.

[46] Az alperes és a beavatkozó arra az összegszerűség körében helyesen hivatkoztak, hogy a szakértő alaptalanul hagyta figyelmen kívül az értékvesztés mértékének számítása során a mobil-átjátszó torony építése folytán a „lefedettség” értéknövelő szerepét. Nyilvánvalóan amiatt igényelte a beavatkozó és a település lakosainak többsége is a torony megépítését, mert az előnyös, hasznos, vagyis értéknövelő hatása van. Egy ilyen torony a kommunikációs lehetőség jelentős bővülését eredményezi, úgy a személy- és vagyonvédelem, mint az egészségügyi ellátás és a turizmus területén. A mobiltelefon és a mobilinternet használatának lehetősége mindenképpen pozitív irányban befolyásolja az ingatlanok értékét, adott esetben a szállodai vendégforgalmat. Ugyanezek az előnyök azoknál az ingatlanoknál is jelentkeznek, amelyek a létesítmény közelsége miatt károsodnak. Az értéknövekedésben megjelenő „káronszerzést” az értékcsökkenés, a kár összegszerűségének mérlegelése során nem lehet figyelmen kívül hagyni. Helytelen ezért a szakértői véleményben tett  megállapítás, amely szerint a környéken a vevő „nem azért vesz ingatlant, mert van és jó minőségű a térerő”, hanem ezzel szemben megfelelő térerő, a mobiltelefonálás lehetőségének hiányában az ingatlan használati értéke nyilvánvalóan csökkent, a vevő pedig alacsonyabb vételáron fogja megvásárolni, és negatív hatással van a szállodai vendégforgalomra is. A beavatkozó által ezzel kapcsolatban kifejtetteket az ítélőtábla is osztja, a lefedettség tényét, előnyös használati hatását az értékcsökkenés mértékének meghatározása során a szakértőnek értékelnie kell.

[47] Téves a szakértői vélemény azon megállapítása is, hogy a „10 % alatti értékcsökkenés nem releváns, mivel az az ún. áralku keretébe tartozik”. Az áruviszonyoknak ugyan valóban természetes tulajdonsága, hogy az egyedi ügyletekben szereplő ármeghatározások az értékcentrumhoz képest toleranciahatárok között szóródást mutatnak, és ez jogi beavatkozást nem igényel. A perbeli esetben azonban a szakértőnek nem az egyedi árkikötés eltérését kellett az értékcentrumhoz képest viszonyítani és értékelni, hanem arra kell választ adnia, hogy a mobil-átjátszó torony közeli elhelyezése, zavaró hatása az adott ingatlanok tekintetében milyen – százalékos mértékű – értékcentrum eltolódást idézett elő. Ennek a mértéke – a toleranciahatároktól függetlenül – 10 % alatti, akár néhány százalékos is lehet.

[48] A fentiek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének XXV-XXVIII. rendű felperesek által nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezését hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

[49] A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak abból kell kiindulnia, hogy a kártérítési kereset jogalapja bizonyított, az összegszerűség tekintetében azonban el kell rendelnie az ingatlanforgalmi szakértői vélemény kiegészítését. Elő kell írni a szakértő számára, hogy az értékcsökkenés számítása során vegye figyelembe a mobil-átjátszó torony létesítése, a megnövekedett térerő miatti értéknövelő hatást is, az értékcsökkenés százalékos mértékét erre a körülményre is figyelemmel határozza meg. Nyilatkozzon a szakértő arra is, hogy a 10 % alatti értékcsökkenés figyelmen kívül hagyásával kapcsolatos téves okfejtése mennyiben befolyásolta érdemben az értékcsökkenés mértékének számítását. Az összegszerűség körében előírt szakértői bizonyítást követően kerül az elsőfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy a kártérítési igény tekintetében megalapozott érdemi döntést hozzon.

(Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20.493/2011.)