14/2012. számú büntető elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

B.14. számú
Elvi döntés


A terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettének megállapítására csak az olyan komoly konkrét fenyegetés ad alapot, amelyben megnyilvánul a terrorcselekmény bűntettének speciális elkövetése.

A nagyszámú közösség által látogatott épületben elhelyezett bomba robbantásával való fenyegetőzés, ha az épületben az elkövető robbanószert nem helyezett el, sőt azzal nem is rendelkezik, a közveszéllyel fenyegetés vétségének megállapítására lehet alkalmas [Btk. 261. § (1) bek. a) pont, (7) bek., 270/A. § (1) bek.].

Az F. Bíróság a terheltet terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette [Btk. 261. § (1) bekezdés a) pont, (7) bekezdés] miatt egy év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte.

A nyomozás során lefoglalt mobiltelefont és a benne lévő 1 db SIM kártyát elkobozta.

A megállapított tényállás lényege a következő:

A büntetlen előéletű, érettségizett, szakképzetlen és szerény jövedelemmel bíró terhelt 2009. június 18. napján 14 óra 9 perc és 15 óra 8 perc közötti időben Budapesten az általa használt mobiltelefonról ittas állapotban 9 alkalommal felhívta a BRFK központi ügyeletének 107-es és 112-es segélyhívó számát.

A 14 óra 18 perckor indított hívás során a diszpécserrel közölte, hogy "Amennyiben nem engedik szabadon az embereinket”, akkor az M. I. vagy II. bevásárlóközpont egyikének csomagmegőrzőjében általa korábban elhelyezett bombát felrobbantja. Követelte továbbá azt is, hogy az "emberei" ellen minden vádemelést szüntessenek meg és engedjék őket szabadon. 14 óra 33 perckor ismét felhívta a 107-es segélyhívó vonalat és közölte, hogy már "csak 5 perc az előző bejelentéshez".

A 15 óra 8 perckor indított utolsó hívás során újból közölte, hogy egy táskát helyezett el, pár ember meghalhat, ha nem engedik szabadon az „embereit".

Az M. bevásárlóközpont I-II. épületének kiürítése a fenti bejelentések alapján 15 óra 5 perckor megkezdődött, a tűzszerészek 15 óra 55 perckor azzal fejezték be az épületek átvizsgálását, hogy nem találtak robbanóanyagot.

A terheltet 15 óra 5 perckor az M. I. épülete előtt elfogták.

A terhelt a büntetőeljárás során részletes, feltáró jellegű, beismerő vallomást tett, amelyet alátámasztották a tanúvallomások és az okirati bizonyítékok.

A beismerő vallomás alapján azt emelte ki az elsőfokú bíróság, hogy a terhelt azt nem gondolhatta, hogy a telefonhívásait nem fogják komolyan venni, hiszen a többszöri hívása éppen a fenyegetés realitására utalt. Szándékának komolyságára utal az is, hogy akkor sem hagyott fel a fenyegetéssel, amikor már a rendőrök és a tűzszerészek a helyszínre érkeztek, a mobiltelefonját távirányítóként tartotta maga elé, mintha valóban bombát akarna felrobbantani.

A bíróság elfogadta a terhelt azon védekezését is, mely szerint nem kívánt konkrét személyek szabadlábra helyezése ügyében cselekedni.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja – egyebek mellett – e körben kifejtette: A terrorizmus elleni védekezés igen jelentős anyagi többletterhet jelent, fokozott személy-, és vagyonvédelemmel kell számolni, mivel az elmúlt évek történései azt igazolták, hogy a terrorizmus élő és reálisan fenyegető veszély minden országban.

Éppen a fokozott veszély és készültség miatt került be az Európai Unió Tanácsának kerethatározatába és ennek folytán a magyar Btk.-ba is a terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntette, amelynek megvalósulása szempontjából közömbös az, hogy a tettes a fenyegetést komolyan gondolja-e vagy sem.

A terhelt ugyan tudatában volt annak, hogy az állításai „üres” fenyegetések, egyáltalán nem kívánta és nem is volt reális alapja annak, hogy a Btk. 261. § (9) bekezdésében felsorolt bűncselekmények valamelyikét elkövesse, azonban azt is tudnia kellett, hogy a külvilág felé ezen bejelentések alkalmasak voltak arra, hogy terrorcselekmény látszatát keltsék és ezt követően a rendvédelmi szervek hathatós és költséges intézkedéseket fognak tenni.

Ezért mondta ki bűnösnek a terheltet a Btk. 261. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (7) bekezdés szerint minősülő terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettében.

Az ítélet ellen bejelentett védelmi fellebbezéseket elbírálva az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a terhelt cselekményét a Btk. 270/A. § (1) bekezdésének a) és b) pontjába ütköző közveszéllyel fenyegetés vétségének minősítette, és ezért kettő évre próbára bocsátotta, továbbá az eljárás során lefoglalt mobiltelefon és a SIM kártya elkobzását mellőzte, ezen tárgyak lefoglalását megszüntette és azokat a terheltnek rendelte kiadni.

A másodfokú bíróság az iratok tartalma – elsősorban a terheltnek az elsőfokú bíróság által elfogadott vallomásai - alapján kiegészítette a tényállást a következők szerint:

A terhelt az M. bevásárlóközpont kiürítésekor a helyszínen tartózkodott. A kezében ekkor egy nejlon szatyor volt, jobb kezében pedig egy régebbi típusú mobiltelefon-készüléket tartott. Be akart menni az épületbe, de a biztonsági őr nem engedte be. Ettől a terhelt ideges lett, dühbe gurult, majd a kezében lévő szatyrot bedobta a bejárati ajtók közé, miközben közölte, hogy „itt van, én voltam, megnyomom a gombot”. Eközben a kezében lévő telefont előre tartotta, mintha távirányító lenne és azzal a bombát akarná felrobbantani, majd elindult a bejárati ajtó előtt várakozó emberek felé, miközben azt mondogatta, hogy „menjenek el, mert megnyomom a gombot”. A terhelt agresszív, fenyegető viselkedésétől a kint várakozó személyek nem ijedtek meg, egyáltalán nem foglalkoztak vele, mivel komolytalannak tartották. A biztonsági őr értesítette az őrparancsnokot, majd 30 másodpercen belül bentről segítségre érkeztek a kollégái és elfogták a terheltet, a helyszínre érkező rendőröknek átadták.

A tűzszerészek azért nem találtak robbanóanyagot, mert az nem volt sem a bevásárlóközpontban, sem a terhelt birtokában, ilyennel a terhelt sosem rendelkezett, erre minden alap nélkül hivatkozott.

Az ítélőtábla jogi álláspontja szerint a pontosított tényállásból okszerűen vonható következtetés a terhelt bűnösségére, de cselekményének elsőfokú bíróság általi minősítése téves.

A Btk. 261. § (1) bekezdés a) pontja szerinti terrorcselekményt az követi el, „aki abból a célból, hogy állami szervet … arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön … a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el …". A (7) bekezdésben szabályozott terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette akkor valósul meg, ha valaki „az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésével fenyeget".  Jelen esetben nem volt megállapítható olyan, az (1) bekezdés a) pontja szerinti konkrét követelés, amelyre alapozottan a terhelt - robbanószer hiányában - objektíve kivitelezhetetlenül fenyegetett robbantással. Nem jelölte meg, hogy kik azok az emberek, akiknek a szabadlábra helyezését, illetve akikkel szemben „a vádemelés megszüntetését" követeli. A fenyegetés céljának konkrét megjelölése híján az alapbűncselekményre, a 261. § (1) bekezdés a) pontja szerinti terrorcselekményre hivatkozás így nem történt meg, ez pedig kizárja a (7) bekezdésben írt, az alapcselekménynél enyhébben minősülő alakzat megállapíthatóságát. Ellenkező értelmezés esetén az alapbűncselekmény elkövetését az általános fenyegetés is megalapozná. Továbbmenően a Btk. 261. § (1) bekezdés a) pontjánál alkalmazni sem lehetne a (3) bekezdés a) pontjában írt, az abbahagyásra vonatkozó, és korlátlan enyhítést biztosító rendelkezést, mivel konkrét követelés megjelölése híján nem lenne mód az általánosságban elkövetett terrorcselekménytől elállás folytán a következmény nélküli befejezésre.

Mindemellett a Btk. 261. § (4) bekezdése szerinti terrorcselekmény előkészületének bűntette miatti felelősségre vonásnál nem mellőzhető annak vizsgálata, hogy az e cselekmény elkövetésére való felhívás, illetve közös elkövetésben megállapodás mennyiben tekinthető konkrétnak és közvetlennek. E bűncselekményhez képest a Btk. 261. § (7) bekezdésében szabályozott terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette befejezett bűncselekmény, így a fenyegetés komoly, konkrét és közvetlen voltának vizsgálata e cselekmény jogi értékelésénél sem mellőzhető.

A Btk. 270/A. §-ának (1) bekezdés a), b) pontjában írt tényállás szerint a közveszéllyel fenyegetés vétségét követi el „aki

a) más előtt olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, vagy
b) a köznyugalom megzavarására alkalmas módon azt a látszatot kelteni törekszik, hogy közveszéllyel járó esemény közvetlenül bekövetkezik."

Amíg a terrorcselekménnyel fenyegetés elkövetésénél az elkövető általában „nem üres fenyegetést használ, hanem komolyan gondolja a terrorcselekmény megvalósítását", addig a Btk. 270/A. §-a szerinti közveszéllyel fenyegetés megvalósulása „tudatosan valótlan tény állításával történik".

Az ítélőtábla álláspontja szerint az irányadó tényállás utóbbi cselekmény megvalósulására ad alapot, hiszen a terhelt fenyegetése nélkülözte a konkrétságot, kifejezetten komolytalan volt, robbanóanyaggal sem rendelkezett. Emiatt a terhelt által elkövetett bűncselekményt a másodfokú bíróság a Btk. 270/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjába ütköző és a szerint minősülő közveszéllyel fenyegetés vétségének minősítette.

Az ítélőtábla az enyhítő körülmények kiemelkedő nagy számára figyelemmel nem tartotta indokoltnak büntetés kiszabását, hanem a terheltet a Btk. 72. § (1) és (5) bekezdésének alkalmazásával 2 évre próbára bocsátotta.

A terhelt tipikusan verbális jellegű bűncselekményt követett el, amely - az adott körülmények között - másként nem, csak telefon közbeiktatásával volt megvalósítható. Ez a telefon nem tekinthető a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszköznek és egyebekben sem állapítható meg reá vonatkozóan a Btk. 77. § (1) bekezdés a-d), továbbá (2) bekezdésben felsorolt törvényes előfeltételek egyike sem. Mellőzte ezért a másodfokú bíróság a mobiltelefon és SIM kártya elkobzását.

(Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.232/2009.)