15/2012. számú büntető elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

B.15. számú
Elvi döntés


Nincs helye harmadfokú eljárásnak, ha az elsőfokú bíróság ítéletének felmentő rendelkezése a vád tárgyává tett tények teljes körű értékelése mellett minősítésbeli tévedésen alapszik, ehhez képest a másodfokú bíróság a cselekmény törvényes minősítése helyett bűnösséget állapít meg abban a körben, amelyben az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezést hozott [Be. 386. § (1) bek.].

A városi bíróság a vádlottat jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének kísérlete miatt egy évi börtönbüntetésre és 1 000 000 Ft pénzmellékbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett a pénzmellékbüntetés meg nem fizetés esetére történő átváltoztatásáról. Egyúttal a vádlottat felmentette az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének bűntette miatt emelt vád alól.

A vádirattal lényegileg megegyező tényállás szerint az I. rendű vádlott, mint egyéni vállalkozó 2005. március 29. napján pályázatot nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Megyei Kirendeltségéhez.

A pályázat szerint az összberuházás bruttó összege 225 380 127 forint, a támogatás alapját képező elszámolható költség 198 136 375 forint volt. Ennek alapján a pályázati feltételek szerint a jogosult támogatási szint az elszámolható költség 45 százaléka, azaz 89 161 368 forint volt, amely összeg 75 százaléka Közösségi, 25 százaléka hazai forrású támogatásból tevődött össze. A pályázati feltételek szerint az igényelhető támogatás megszerzéséhez az összberuházás 55 százalékos részével a pályázónak kellett rendelkeznie, mint saját forrással. A vádlott a pályázat benyújtásakor saját forrásként 136 243 752 forint összeget tüntetett fel, amelyből 42 550 000 forint összeget önerőként, 93 693 752 forint összeget külső forrásként jelölt meg.

Ez utóbbi 93 693 752 forint külső forrásból a vádlott 2005. március 22. napján kelt, a pályázati anyag részét képező nyilatkozata szerint 65 000 000 forint kölcsön. A vádlott azonban ezen kölcsön összegének rendelkezésre állását nem igazolta megfelelően, ezért hiánypótlásra szólították fel.

A kölcsön összegének igazolásaként a vádlott 2005. május 17-én benyújtott egy 2005. május 10. napján kelt kölcsönszerződést, amely szerint a II. rendű vádlott kölcsön adott 55 000 000 forint készpénzt.

A kölcsönszerződés azonban valótlan, a II. rendű vádlott valójában nem nyújtott kölcsönt az I. rendű vádlott részére. Az I. rendű vádlottnak tehát nem állt rendelkezésére teljes egészében a pályázatában megjelölt, s a támogatás elnyeréséhez szükséges saját forrás.

A vádlottak által aláírt, valótlan tartalmú okirattal igazolta az I. rendű vádlott a saját forrás egy részének rendelkezésre állását, amellyel a támogatást jogosulatlanul kívánta megszerezni.

A támogatási szerződést 2005. október 4. napján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a vádlottal megkötötte.

A támogatott beruházás megvalósult, 53 859 611 forint összegű támogatást rendelkezésre bocsátottak, 35 301 757 forint összegű támogatás kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a büntető eljárásra tekintettel felfüggesztette.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a részfelmentés miatt, bűnösség megállapítása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett. A vádlott és a védő felmentésért jelentettek be fellebbezést.

A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlottat bűnösnek mondta ki az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében is. A jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntetténél a kísérlet megjelölést mellőzte. A főbüntetést - a halmazati büntetésre utalással - 1 év 6 hónapra súlyosította. Az elsőfokú határozat egyéb részeit e vádlott vonatkozásában nem érintette.

A másodfokú bíróság ítélete ellen az I. rendű vádlott és a védője jelentettek be fellebbezést, és a vádlott felmentését indítványozta mindkét cselekmény vonatkozásában. Részletesen elemezte a törvényi tényállásokat, s arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a cselekmény társadalomra veszélyessége megszűnt, a Btk. 32. §-ának d) pontjában írt büntethetőséget megszüntető ok állapítható meg.

A fellebbviteli főügyészség a fellebbezés elutasítását indítványozta, mert álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen biztosított fellebbezési jogot. A másodfokú ítélet ugyanis az elsőfokú ítélettel egyező tényállásnak pusztán az eltérő jogi értékelésén alapszik. A törvényben kizárt fellebbezés elutasítására nyilvános ülés kitűzését tartotta szükségesnek.

Az ítélőtábla osztotta a fellebbviteli főügyészség álláspontját, mely szerint a fellebbezés törvényben kizárt, ezért a másodfellebbezést tanácsülésen elutasította.

Formálisan van olyan - a bűnösséget érintő - ellentétes döntés, amely a Be. 386. § (1) bekezdés szerint alapja lehet a másodfellebbezésnek.

A másodfokú határozat elleni fellebbezés lehetőségét és hatályát módosító 2009. évi LXXXIII. számú törvény miniszteri indokolásából és az értelmezéssel összefüggésben keletkezett - a bírói gyakorlatot kialakító - eseti döntésekből azonban az a következtetés vonható le, hogy tartalmilag kell eltérőnek lennie az elsőfokú és másodfokú döntésnek. Amennyiben nem változik a bűnösség köre (a vádirati tényállásban vád tárgyává tett cselekmények), pusztán a cselekmények eltérő anyagi jogi megítéléséről van szó, úgy nincs helye másodfellebbezésnek, harmadfokú eljárásnak. Nyilvánvalóan ez csak az alaki halmazatban álló cselekmények esetén kerülhet szóba, amennyiben egy elkövetési magatartás több bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedhet, azaz heterogén alaki halmazatról van szó.

A tartalmi értelmezés alapját a Legfelsőbb Bíróság Bhar.I.707/2007/14. számú eseti döntése teremtette meg.

Az eseti határozatok a miniszteri indokolásban tükröződő jogalkotói akaratnak megfelelő jogértelmezést adtak.

A büntetőjogi felelősség alapját az a magatartás képezi, hogy az I. rendű vádlott valótlan tartalmú okiratot használt fel olyan pénzügyi támogatás megszerzése érdekében, amelyet részben a központi költségvetés, részben pedig az Európai Közösségek pénzügyi alapja biztosított.

E tények beleillenek a Btk. 288. §-ának (1) bekezdésében rögzített történeti tényállásba. A törvényhely a) pontja a központi költségvetésből származó pénzügyi támogatás ily módon való megszerzését rendeli büntetni, a b) pont pedig a külföldi állam vagy nemzetközi szervezet által nyújtott támogatás megszerzése során tanúsított megtévesztő magatartást. A jelen esetben fel sem merülne a cselekmény 2 rendbeliként minősülése, ha a b) pont alól a 288/A. § nem venné ki azt a külföldi pénzalapot, amely az Európai Közösségek kezelésében áll. Ez esetre ugyanis külön törvényi tényállást alkotott a jogalkotó, a Btk. 314. §-ában. Már önmagában ebből a tényből is levezethető a formál logika szabályai szerint, hogy a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének és az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének törvényi tényállási elemei azonosíthatók, a különbség mindössze a védett jogi tárgy megkülönböztetése, specializálása.

A Legfelsőbb Bíróság által kialakított jogi álláspont szerint a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette a csalás bűncselekményétől a következők szerint határolható el.

A jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette a gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények körében szerepel (Btk. XVII. Fejezet), ekként a bűntett védett jogi tárgya a gazdálkodás jogilag szabályozott rendje. A liberalizált piacgazdaság feltételrendszerében az egymással versenyben álló vállalkozások gazdasági tevékenységét az állam különböző - jogilag szabályozott - eszközökkel befolyásolhatja. Ily módon a versenyesélyeket a preferált gazdasági szempontoknak megfelelően módosíthatja. Az állam által nyújtott, és minden esetben jogszabályi feltételek megvalósulásához kötött előny lehet ugyan vagyoni jellegű, pl. adókedvezmény, hitelgarancia, stb., lehet azonban pusztán kedvezőbb versenypozíció biztosítása is. Az előny, ilyen értelemben, tehát lényegét tekintve minden esetben, a versenyszférában érvényesülő esélyegyenlőség megbontásának eszköze. Ezért használja az adott törvényi tényállás az előny kifejezést. Az előny fogalmát egyébként a büntetőjog tételes jogi szabályai is megkülönböztetik a kár fogalmától [Btk. 137. § (5) pont]. A jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének elkövetője e cselekménnyel jut olyan helyzetbe, amelyhez képest a vele versenyben lévő más gazdálkodó szervezetek hátrányba kerülnek. A gazdálkodás rendje tehát akkor sérül, ha piaci résztvevők bármelyike a verseny-egyenlőséget megbontó jogtalan előnyhöz jut (Bfv.I.671/2008/6.szám).

A Legfelsőbb Bíróság a Bfv.II.300/2008. számú határozatában (BH 2009. 169.) azt is leszögezte, hogy a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette és az EK pénzügyi érdekei megsértésének bűntette valódi alaki halmazatban áll egymással, s e bűncselekmények halmazatban való megállapítását az sem gátolja, ha a terhelt az elkövetési magatartás tanúsításakor nem tudja, nincs tisztában azzal, hogy ki a sértettje a cselekménynek, illetve, hogy éppen melyik sértett sérelmére követi el a cselekményt, vagy e kérdésben netán tévedésben van. A cselekmény véghezviteli magatartásának kifejtése időpontjában az elkövető tudatának nem kell átfognia a sértett személyét. A sértett objektív, az elkövető tudatától független kategória, ezért e körben a ténybeli tévedés szabályai nem alkalmazhatók.

Az eddig írtakból következik, hogy az egyetlen elkövetési magatartás (egy valótlan tartalmú okirat felhasználása támogatás megszerzése érdekében) valóságos heterogén alaki halmazatot képez, a vádlott cselekvősége jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének és az EK pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettének minősül. Az alaki halmazatban lévő, egyetlen vád tárgyává tett cselekmény eltérő minősítését jelenti az is, ha az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a cselekmény egy rendbelinek minősül, a másodfokú bíróság jogi megítélése szerint viszont az 2 rendbeli.

Az alaki halmazatban álló cselekmények eltérő minősülése esetén nincs helye felmentő, illetőleg bűnösséget megállapító rendelkezés meghozatalának. A cselekmény eltérő minősítését kellett volna megállapítani, mely esetben - a megfogalmazásból kitűnően - fel sem vetődhet a harmadfokú eljárás lehetősége.

(Debreceni Ítélőtábla Bhar.III.171/2011.)