18/2012. számú büntető elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

B.18. számú
Elvi döntés


Aki lakcímének valótlan bejelentése alapján vesz részt a helyi népszavazásban, jogosultság nélkül szavaz, s ezzel elköveti a népszavazás rendje elleni bűntettet [Btk. 211. § c) pont].

A megyei bíróság ítéletében bűnösnek mondta ki az I. rendű vádlottat 3 rb. társtettesként elkövetett népszavazás rendje elleni bűntettben [Btk. 211. § e) pont], 9 rb. - 8 esetben bűnsegédként elkövetett - közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bekezdés c) pont], a II. rendű vádlottat 3 rb. társtettesként elkövetett népszavazás rendje elleni bűntettben [Btk. 211. § e) pont].

Ezért a bíróság az I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 10 hónap, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 200 000 forint pénzmellékbüntetésre, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 6 hónap, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az I. rendű vádlottat előzetes mentesítésben részesítette,  30 000 forint értékben vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, határozott a pénzmellékbüntetés meg nem fizetése esetére annak átváltoztatásáról, és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész fellebbezést jelentett be mindkét vádlott terhére súlyosításért, velük szemben a szabadságvesztés próbaidejének hosszabb tartamban történő megállapítása, és az I. rendű vádlott esetében az előzetes mentesítés mellőzése érdekében, míg a vádlottak és a védőik felmentésért fellebbeztek.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn. Felhívta az 1992. évi LXVI. tv. 5. § (2) bekezdését, 26. § (1) bekezdését, valamint az 1997. évi C. tv. 13. § (1) bekezdését, amelyeket kivetített az ítéleti tényállás 1., 3/a. pontjára. Ezek értelmében három személy közokirat-hamisítás bűntettének megvalósítása útján jelentkezett be az I. rendű vádlott tulajdonát képező ingatlanba. Ott életvitelszerűen sosem laktak, oda nem költöztek be, ily módon ténylegesen szavazati jogosultsággal a népszavazás napján nem rendelkeztek. Mindezek alapján az állapítható meg, hogy a tényállás 1. pontjában írt cselekmény kapcsán az I. rendű és a II. rendű vádlottak, mint felbujtók valósították meg a 3-3 rb., a Btk. 211. § c) pontjába ütköző és aszerint minősülő népszavazás rendje elleni bűncselekmény törvényi tényállási elemeit. A tényállás első mondatára utalt, amely tartalmazza a befolyásolni törekvést, ami a felbujtói magatartást jelenti.

További súlyosító körülményként kérte értékelni a felbujtói minőséget, I. rendű vádlottnál pedig azt a tényt, hogy két személy részére is anyagi juttatást folyósított szavazatukért cserébe. Álláspontja szerint mindkét vádlottal szemben hosszabb tartamú, végrehajtásában hosszabb időre felfüggesztett szabadságvesztés szolgálja a büntetési célokat.

Utalt arra, hogy az elbíráláskor hatályos Btk. kedvezőbb elbírálást biztosít a Btk. 89. § (1), (2) bekezdése értelmében, illetve nem értett egyet az előzetes mentesítés alkalmazásával.

Indítványozta az elsőfokú ítélet megváltoztatását akként, hogy az államigazgatás, igazságszolgáltatás és közélet elleni bűncselekményeket 3-3 rb., a Btk. 211. § c) pontjában meghatározott népszavazás rendje elleni bűntettének minősítse az ítélőtábla, amit a vádlottak a Btk. 21. § (1) bekezdése szerint felbujtóként valósítottak meg, a vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés és azok felfüggesztésének mértékét egyaránt emelje fel, az I. rendű vádlottal szemben kiszabott 200 000 forint pénzmellékbüntetést a Btk. 38. § (1) bekezdés c) pontjára figyelemmel a Btk. 51-52. §-ai szerinti pénzbüntetésnek tekintse, I. rendű vádlott előzetes mentesítésben való részesítését mellőzze.

Az ítélet indokolásának kiegészítését követően egyebekben helybenhagyási indítványt tett.

Az I. rendű vádlott védője szerint az I. rendű vádlott nem követte el a vádban szereplő népszavazás rendje elleni bűntettet. A három érintett személy úgy nyilatkozott, hogy ellenszolgáltatás ígérete nélkül is elmentek volna szavazni. Abban az esetben, ha a bíróság bizonyítottnak látja az anyagi ellenszolgáltatás ígéretét és ezzel a befolyásolásra törekvés fordulatot, akkor a védelem bizonyítottság hiányára hivatkozik, mert az eljárás adataiból kétséget kizáróan nem lehet megállapítani azt, hogy az anyagi ellenszolgáltatást ő biztosította, vagy ígérte volna meg. Az eljárás során nem sikerült kétséget kizáróan tisztázni a felajánlott összegek eredetét, csupán az állapítható meg, hogy az említett személyek azt nyilatkozták, hogy az összegeket a II. rendű vádlottól vették át. A vádhatóság az eljárás során hivatkozott arra is, hogy az I. rendű vádlott és a II. rendű vádlott közreműködése nélkül az érintett három személy nem ment volna el szavazni. A Btk. rendelkezései azonban a szavazók befolyásolását nyilvánvalóan nem tiltják, hiszen a meggyőzés, s a választási kampány során folytatott tevékenység a jogok gyakorlásának demokratikus alapjait képezi.

A közokirat-hamisításokkal kapcsolatban nézete szerint védence bűncselekményt nem követett el. Véleménye szerint a szabad költözéshez való jog alkotmányos alapjog, a lakcím-bejelentési kötelezettséggel kapcsolatosan akkor valósult volna meg a közokirat-hamisítás bűntette, ha a bejelentkezés nem valós adatok alapján történik. A büntetőeljárásban a bejelentkezőket megrovásban részesítették, míg az I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki az elsőfokú bíróság.

Elsődlegesen valamennyi vádpont alóli felmentést indítványozott, míg esetleges marasztalás esetén pénzbüntetés kiszabását kérte az I. rendű vádlott személyiségére, büntetlen előéletére, lelkiismeretesen végzett közszereplői tevékenységére figyelemmel.

A másodfokú nyilvános ülésén a II. rendű vádlott kivételével megjelentek az érintettek és fellebbezéseiket fenntartották.

A fellebbviteli főügyészség képviselője az átirattal egyezően terjesztette elő az indítványát.

Az I. rendű vádlott védője perbeszédében a beadványában írtakat megismételte, míg a II. rendű vádlott védője perbeszédét felmentésre irányulóan indokolta.

Az ítélőtábla a Be. 348. § (1) bekezdése szerinti teljes felülbírálat során a védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, ellenben a fellebbviteli főügyészség indítványa helytálló.

Az elsőfokú bíróság az eljárási szabályoknak megfelelően, teljes körűen lefolytatta a bizonyítási eljárást, az összegyűjtött bizonyítékokat a tárgyalás anyagává tette, azokat értékelte, mérlegelte, összehasonlította. Erre a megalapozott tényállásra alapíthatta a másodfokú bíróság is a határozatát a Be. 351. § (1) bekezdése értelmében.

A megalapozatlanságra hivatkozó védelmi kifogásokat az ítélőtábla nem találta helyénvalónak, hiszen a megyei bíróság feltárta az ügy elbírálása szempontjából releváns valamennyi adatot, majd indokolásában számot adott arról, hogy mely bizonyítékokra alapította a tényállást, amelyhez fűzött érvelést az ítélőtábla minden tekintetben osztott. A megyei bíróság ítéletének indokolásában kitért minden egyes bizonyítási eszközre, felsorolta és egybevetette a személyi és okirati bizonyítékokat, felhívta a vonatkozó jogszabályokat.

Ekként az I. rendű és a II. rendű vádlott bűnösségére vont következtetés okszerű, azonban a cselekmények minősítésénél az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség álláspontját osztotta.

A vonatkozó rendelkezések alapján a névjegyzékbe fel kell venni azokat a választójoggal rendelkező személyeket, akiknek a lakóhelye a szavazókörben van (A választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 13. § (1) bekezdés).

A polgár lakóhelye annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. A lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az az egy, vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ, továbbá az a helyiség, ahol valaki szükségből lakik, vagy - amennyiben más lakása nincs - megszáll. A Magyar Köztársaság területén kívül, e törvény hatálya alá tartozó polgár köteles beköltözés vagy kiköltözés után 3 munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a települési önkormányzat jegyzőjének nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni. (A polgárok személyi adatainak és nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. 5. § (2) bekezdés, 26. § (1) bekezdés.)

A Btk. 211. § c) pontja szerint követi el a bűncselekményt az, aki jogosultság nélkül szavaz, vagyis nem rendelkezik választójoggal.

Bűncselekmény útján szavazati jogot legálisan nem lehet szerezni, törvénybe ütköző cselekményből nem eredhetnek jogok, márpedig az illetéktelen átjelentkezés, lakcímbejelentés ilyen bűncselekményt megvalósító magatartás, amelyből jogszerű választói jogosultság nem eredeztethető.

Ebből az következik, hogy az ilyen módon a népszavazáson résztvevő személyek jogosulatlanul vettek részt a kiírt helyi szavazáson.

Az irányadó tényállásból az következik továbbá, hogy az I. rendű és a II. rendű vádlott felbujtóként vett részt a bűncselekmények elkövetésében, hiszen az illetéktelen szavazás eszébe sem jutott, illetve érdekükben (jogukban) sem állt volna a nem a településen élő három személynek, ha ennek megfelelő tájékoztatást, indíttatást a vádlottak részéről nem kapnak.

Az 1. (illetve 3/a.) tényállásban érintett három személy állampolgári jogukkal visszaélve közokirat-hamisítás útján jelentkeztek be az I. rendű vádlott ingatlanába, oda ténylegesen nem költöztek be, életvitelszerűen ott nem laktak. A felhívott jogszabály alapján ekként ténylegesen szavazati jogosultsággal a népszavazás napján nem rendelkeztek.

Mindezek alapján a 1. tényállásban írtak helyes minősítése 3 rb. a Btk. 211. § c) pontjába ütköző és aszerint minősülő népszavazás rendje elleni bűntett, amit a Btk. 21. § (1) bekezdése alapján felbujtóként követett el az I. rendű és a II. rendű vádlott.

Az I. rendű vádlott a 8 rb. közokirat-hamisítás bűntettét nem bűnsegédi bűnrészesként, hanem szintén felbujtóként [Btk. 21. § (1) bekezdés] valósította meg az irányadó tényállásból adódóan (3/a., b., c., d.).

Az I. rendű vádlott és 8 személy (az említett három személyen kívül még öten) jelentkezett át a már említett p.-i ingatlanba, ahol sosem laktak életvitelszerűen, a három megnevezett személynek az átjelentkezésére kizárólag azért került sor, hogy a népszavazásban részt vegyenek, míg a többiek más okból cselekedtek így. Ebben bűnös módon akként működött közre az I. rendű vádlott, hogy egyértelműen felbujtói magatartást tanúsított.

Mindezekre figyelemmel az I. rendű vádlott terhére megállapított bűncselekményeket 3 rb. felbujtóként elkövetett népszavazás rendje elleni bűntettnek [Btk. 211. § c) pont], továbbá 9 rb. - 8 esetben felbujtóként elkövetett - közokirat-hamisítás bűntettének [Btk. 274. § (1) bekezdés c) pont],

a II. rendű vádlott terhére megállapított bűncselekményeket 3 rb. felbujtóként elkövetett népszavazás rendje elleni bűntettnek [Btk. 211. § c) pont] minősíti.

Ezért a vádlottakkal szemben az elsőfokú bíróság által megállapított büntetéseket tekinti kiszabottnak azzal, hogy a szabadságvesztés büntetések végrehajtását mindkét vádlott esetében 2-2 (kettő-kettő) évi próbaidőre függesztette fel, és az I. rendű vádlott előzetes mentesítésben részesítésére vonatkozó rendelkezést mellőzte.

A részben eltérő minősítésekre tekintettel a másodfokú eljárásban új büntetés kiszabása vált indokolttá.

Mindkét vádlottnál halmazatban lévő bűntettek miatt történt a szabadságvesztés kiszabása, bűntett miatt pedig a próbaidő tartama minimum 2 év, tehát a börtönbüntetések 1 év próbaidőre való felfüggesztése jogszabályellenes rendelkezés, amit az ítélőtábla korrigált, orvosolt akként, hogy 2 évre felemelte a próbaidő tartamát. Így összességében a generális és speciális prevenció elve érvényesül.

Téves volt továbbá az I. rendű vádlott előzetes mentesítésben részesítése, mert a cselekménynek a jellege és súlyossága nem indokolja ennek a rendelkezésnek, intézkedésnek az alkalmazását.

A büntetőjogi joghátránynak nemcsak olyannak kell lenni, ami alkalmas arra, hogy a vádlottat visszatartsa további bűncselekmény elkövetésétől, hanem annak is meg kell felelnie, hogy a már említett általános megelőzést szintén szolgálja, és kifejezze azt, hogy az ilyen, vagy hasonló bűncselekményt szándékosan elkövetők valóban nem méltóak, nem érdemesek az előzetes mentesítésre. Ekként az I. rendű vádlott tekintetében az előzetes mentesítés jogszabályi feltételei nem adottak, ezért annak mellőzéséről döntött a harmadfokú bíróság.

Az ítélet egyéb rendelkezési törvényesek, ezért az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét az I. rendű és a II. rendű vádlott vonatkozásában a Be. 372. § (1) bekezdése alapján részben megváltoztatta, míg egyebekben a Be. 371. § (1) bekezdése értelmében helybenhagyta.

(Győri Ítélőtábla Bf.50/2011.)