2/2013. számú munkaügyi elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

M.2 számú
Elvi döntés

I. Változó munkahelyre vonatkozóan jön létre a munkaviszony, ha a munkavállaló munkaszerződése szerint a munkavégzés helye a munkáltató székhelye, telephelye, fióktelepe, vagy az üzleti partnerek székhelye, telephelye, telepe.
II. A munkavállaló lakása nem tekinthető a munkáltató telephelyének, különösen, ha a munkavállaló itt csak havi rendszerességgel, részfeladat ellátása, utasítás átvétele céljából jelenik meg. A telephely csak állandó munkavégzési helyként alapozza meg a munkaügyi bíróság illetékességét [Pp. 349/B § (2) bekezdés, régi Mt. 76/C. § (2) bekezdés].

A felperes 2010. május 1-jén klímaszerelő munkakörre határozatlan idejű munkaszerződést kötött az I.r. alperessel. A munkaszerződés szerint a munkavégzés helye (külön cím és név megjelölése nélkül) a munkáltató székhelye, telephelye, fióktelepe vagy az üzleti partnerek székhelye, telephelye, telepe. Az I.r. alperes 2010. november 4-én rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, amely ellen indított kereset tárgyában az elsőfokú bíróság végzésében illetékességének hiányát állapította meg és elrendelte az iratoknak a munkaügyi bírósághoz való áttételét. A felperes fellebbezése alapján a megyei bíróság a végzésével a munkaügyi bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új határozat hozatalára utasította. A másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a becsatolt okiratok ellentmondásos tartalma (amelyek a munkáltató terhére írhatók) miatt a tényállás további tisztázásra szorul. Szükséges a megismételt eljárásban vizsgálni, hogy a felperes lakása – figyelembe véve az általa végzett tevékenységet, az adminisztráció lebonyolítását, az ügyvitelt, a megrendelések intézését, az alkatrészek és az alperes által biztosított személygépkocsi tárolás módját – a perbeli esetben munkajogi szempontból telephelynek tekinthető-e. Ezen túlmenően a másodfokú bíróság előírta annak vizsgálatát, hogy a valóságban érvényesült-e a 2008. január 7-én aláírt munkaköri leírás, amelyben a felperes munkáltatójaként a G. M. Zrt. van megjelölve.

A megismételt eljárásban a felperes – keresetét fenntartva – perbe vonta a II-IV.r. alpereseket is. Az elsőfokú bíróság végzésében illetékességének hiányát állapította meg, és elrendelte „az iratoknak”az illetékességgel rendelkező munkaügyi bírósághoz való áttételét. A felek nyilatkozatai, a rendelkezésre bocsátott iratok és tanúvallomások alapján a Pp. 349/B. § (2) bekezdésében, 129. § (1) bekezdésében, valamint a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 157. számú állásfoglalásában foglaltak tükrében megállapította, hogy a felperes és az I.r. alperes között létrejött munkaszerződés a munkavégzés lehetséges helyeként megjelölt helyszíneket nem konkretizálja, az tehát tartalmilag változó munkahelyet jelölt meg. Ez esetben a munkáltató székhelye határozza meg a bíróság illetékességét, kivéve, ha van olyan telephely, ahol a munkavállaló a munkáját végezte. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes lakóhelye a perbeli esetben telephelyként nem minősülhet. A felperes a munkáját oly módon végezte, hogy az alperes központjában havi rendszerességgel jelent meg elszámolás, illetve anyagfelvétel céljából, az utasításokat (általa elismerten) ezen központból kapta. Napi rendszerességű munkavégzésre valóban a lakóhelyéről indult el, és oda is érkezett vissza, ugyanakkor ezen körülmény önmagában nem alapozza meg az alperesi telephelyként minősülést. Az I.r. alperes a felperes lakóhelyén ügyfélszolgálatot vagy annak megfelelő ügyintézési helyet nem működtetett, a felperes a tényleges munkaköri feladatait sem a lakóhelyén végezte. Az elsőfokú bíróság nézete szerint a 2008. január 7-én kelt munkaköri leírás tartalma a perben nem volt irányadó, mert a munkáltatóként megjelölt gazdasági társaság az alperesektől eltérő elnevezésű, tehát más munkáltató, emellett ezen céget a felperes alperesként nem is vonta perbe. A lefolytatott bizonyítási eljárásból levonta a munkaügyi bíróság azt a következtetést is, hogy a felperes a lakóhelyén a munkavégzéséhez kötődő tevékenységének töredékét, járulékos feladatait végezte, holott a telephely csak állandó munkavégzési helyként alapoz meg illetékességet. Ez a feltétel a felperes esetében nem teljesült. Nem elhanyagolható szempont – mutatott rá az elsőfokú bíróság az alperes honlapja tartalmára való hivatkozása körében -, hogy a honlap z-i telephelyet jelöl meg, ugyanakkor a felperes lakóhelye nem Z-n található.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérve a végzés megváltoztatását kereseti kérelmének megfelelően. Álláspontja szerint nem valós állítás, hogy a lakóhelyén nem üzemeltetett raktárt, mert a menetlevelek és a munkalapok ennek ellenkezőjét támasztják alá. Minden berendezést, amit javítás után kiszereltek, a lakásán tárolt. Az autót B-n csak akkor mosatták, ha javításra került sor, tehát nem teljesen fedi a valóságot a tanú állítása, hogy „autómosatóban mosattuk”, amellett, hogy a karbantartását is lakásán végezte 24 órás folyamatos ügyelet miatt a lakóhelyének közelében kellett folyamatosan tartózkodnia, amely szintén munkavégzésnek minősül, és amely után munkabér jár. Az elvégzendő munkát mindig a diszpécserrel egyeztetve osztották be, a tanú e körben pontatlan nyilatkozatokat tett. A z-i telephely reklámozása is alátámasztja, hogy Z. környezetében végezték a tevékenységet.

Az I.r. alperes a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte, hangsúlyozva, hogy a hivatkozott munkaköri leírás nem az I.r. alperestől származik.

A fellebbezés nem megalapozott.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban az illetékesség megállapításához szükséges bizonyítási eljárást a másodfokú bíróság végzésében foglaltaknak megfelelően lefolytatta, a rendelkezésre álló okiratokat, a felek nyilatkozatait és a felperes testvérének tanúvallomását okszerűen értékelte. Helyesen állapította meg, hogy a felperes munkaszerződése nem tartalmaz olyan telephely megnevezést, ahol a felperes a munkáját a Pp. 349/B. § (2) bekezdésében írt követelménynek megfelelően végezte, hanem az tulajdonképpen változó munkahelyen való munkavégzést rögzít. Ettől függetlenül sem állapítható meg a munkáltatónak (azaz az I.r. alperesnek) olyan tényleges telephelye, ahol a felperes a munkaszerződése szerinti munkát végezte. A felperes lakása ugyanis az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján nem minősül ilyennek.

Az Mt. 76/C. § (2) bekezdése értelmében a munkavégzési hely szempontjából annak van jelentősége, hogy a munkavállaló honnan kapja az utasításokat. A bizonyítás eredménye szerint a felperes a munkáltató központjából, annak székhelyéről kapta az utasításokat a konkrét munkavégzésre. Ott tartották nyilván a karbantartások szükségességét, oda kellett jelenteni az elvégzett munkát, beleértve a képek megküldését is. Semmiféle koordináció, megrendelésfelvétel, ügyintézés, munkairányítás, a szerződéses partnerekkel való kapcsolattartás nem folyt a felperes lakásán a cég nevében. Az, hogy a felperes bizonyos alkatrészeket, anyagokat (amelyek nem fértek be a gépkocsiba) esetenként, illetőleg időszakosan a lakásán tárolt, nem jelenti a munka céljából folytatott raktározást, illetve a raktár fenntartását, hiszen ott nem vezettek nyilvántartást, nem volt készletre vétel. Mindez ugyanis a központban történt. A másodfokú bíróság egyebekben a lakáson fenntartott telephely hiányával kapcsolatban az elsőfokú végzés helyes indokaira utal.

A másodfokú bíróság kiemeli, hogy a felperes munkaviszonyát az I.r. alperes mondta fel, ugyanis vele állt munkaviszonyban, ezért az ő székhelye, telephelye szerinti illetékesség az irányadó. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az áttételről való rendelkezés jogszerű és megalapozott volt, mert telephely hiányában a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság kizárólagos illetékessége áll fenn a Pp. 349/B. § (2) bekezdése értelmében. Abban a kérdésben pedig, hogy a többi alperesre a munkáltatóval szemben illetékes bíróság illetékes-e – ezért ott perelhetők-e – a pert érdemben tárgyaló bíróságnak kell állást foglalnia.

A másodfokú bíróság a fentebb kifejtett indokai alapján – utalva az elsőfokú bíróság végzésének helyes indokaira – a fellebbezéssel támadott végzést a Pp. 259. §-a szerint alkalmazandó 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Zalaegerszegi Törvényszék, 4.Mf.21.802/2011/2.)