22/2014. számú büntető elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

Nincs helye rendbírság kiszabásának a tanúval szemben amiatt, mert az írásbeli tanúvallomását – amelynek megtételét számára a bíróság engedélyezte – a megadott határidőben nem nyújtja be.
Az írásbeli vallomástétel nem teljesítése nem tekinthető a tanúvallomás tétel jogosulatlan megtagadásának, ezért emiatt a tanúval szemben kényszerintézkedés, illetőleg tárgyalási szakban büntetőjogi következmény nem alkalmazható [Be. 85. § (5) bek., 93. §; Btk. 277. §].

[1] A járásbíróság  tárgyalására megidézett tanú – a jogi képviselője útján – betegségére, valamint lakóhelye és a járásbíróság közötti nagy távolságra figyelemmel kérte  írásbeli tanúvallomás megtételének engedélyezését.

[2] A járásbíróság a 2014. február 27. napján kelt  végzésével a tanú részére írásbeli tanúvallomás megtételét engedélyezte és felhívta a tanút az egyéb törvényes kellékek mellett arra,  hogy az írásbeli tanúvallomását 10 napon belül - legkésőbb 2014. március hó 12. napjáig - juttassa el a bíróságra.

[3] A szabályszerűen kézbesített végzés ellenére a tanú sem a megadott határidőig, sem a végzés kelte szerinti 2014. március hó 13. napjáig nem terjesztette elő az írásbeli vallomását, ezért a járásbíróság a tanút a 2014. március 13. napján kelt fenti számú végzésével 30 000 forint rendbírsággal sújtotta, rendelkezett továbbá arról, hogy a kiszabott rendbírságot - meg nem fizetése esetén - elzárásra kell átváltoztatni.

[4] A végzés ellen a tanú érdekében eljáró meghatalmazott ügyvéd jelentett be fellebbezést a végzés hatályon kívül helyezése érdekében.

[5] A főügyészség átiratában a végzés hatályon kívül helyezését indítványozta, mivel az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok megsértésével sújtotta rendbírsággal a tanút. A főügyészség rámutatott arra is, hogy a tanú érdekében eljáró ügyvédet nem illeti meg az önálló fellebbezési jog a tanút rendbírsággal sújtó határozattal szemben, ennélfogva a fellebbezés arra nem jogosulttól származik. Ugyanakkor álláspontja szerint a tanúnak az a magatartása, hogy a vallomástételi kötelezettségének írásban nem tesz eleget, nem értékelhető a Be. 93. §-ban foglalt, a rendbírság kiszabására alapot adó kötelezettségszegésként. Ezért a tanú nem sújtható rendbírsággal azért, mert a bíróság által megállapított határidőn belül nem teszi meg a tanúvallomását.

[6] A fellebbezés alapos.

[7] A törvényszéknek mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a Be. 80. §-a szerinti, a tanú érdekében eljáró ügyvédnek volt-e jogosultsága a fellebbezés benyújtására. A törvényszék megítélése szerint az ügyvédet - minthogy jogi képviselőként a tanú érdekében és nevében jár el - megilleti a tanú képviseletének a joga, amelynek alapján benyújtott fellebbezés a tanú fellebbezésének tekintendő. Ez a képviseleti jog feljogosítja őt minden olyan perbeli cselekményre, amelyeket a tanú nem csak személyesen tehet meg.

[8] Továbbá megvizsgálta azt is a törvényszék, hogy az elsőfokú bíróságnak a rendbírság kiszabására volt-e törvényes lehetősége. Az elsőfokú bíróság a rendbírság kiszabásának alapjául szolgáló jogszabályhelyre nem hivatkozott.

[9] A Be. 93. §-a értelmében, ha a tanú az eljárási cselekménynél való közreműködést, illetve a nyomozóhatóság  vagy az ügyész eljárásában a vallomástételt a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul megtagadja, rendbírsággal sújtható és az okozott költség megtérítésére kötelezhető. Következetes a bírói gyakorlat abban, hogy nem sújtható rendbírsággal a tanú, aki a bíróság által megadott határidőn belül írásban nem teszi meg a vallomását. Az írásbeli tanúvallomás elmulasztásának a jogkövetkezménye csupán annyi, hogy a tanút meg kell idézni, és szóban ki kell hallgatni [BH 2009.101]. A tanúnak az a magatartása ugyanis, hogy a vallomástételi kötelezettségének írásban nem tesz eleget, nem értékelhető sem az idézéssel szembeni mulasztásként, sem a vallomástétel jogosulatlan megtagadásaként. Ezért emiatt sem az idézéssel szembeni mulasztás jogkövetkezményei, sem a tanúvallomás jogosulatlan megtagadásának szankciói nem alkalmazhatók.

[10] Tehát az elsőfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha az írásbeli tanúvallomást elmulasztó tanút az eljárás általános szabályai szerint megidézi a tárgyalásra.

[11] Meg kell azonban állapítani azt is, hogy az elsőfokú bíróság saját, fenti téves álláspontjához képest is tévedett, minthogy a 2012. évi C. törvény (új Btk.) hatályba lépésével (2013. július 1.) egyidejűleg a jogszabályi alapja sincs meg annak, hogy a tanúvallomást jogosulatlanul megtagadó személlyel szemben rendbírság kiszabására kerüljön sor. Erre ugyanis a Be. 93. §-a értelmében csak a nyomozati és ügyészi szakban van lehetőség. Az a tanú, aki a bírósági eljárásban a következményekre történt figyelmeztetés után jogosulatlanul tagadja meg a vallomástételt, megvalósítja a Btk. 277. §-ában meghatározott bűncselekményt. Tehát, amennyiben a feltételek fennállnak, bírósági szakaszban a Be. 93. §-a alapján rendbírságot kiszabni a tanúval szemben nem lehet.

[12] Megjegyzi továbbá a törvényszék azt is - egyetértve a főügyészséggel -, hogy a végzés meghozatala is idő előtti volt, mivel a tanú 2014. március 4-én vette át az írásbeli tanúvallomás megtételére felhívó bírósági végzést, amely 10 napos határidőt biztosított részére a vallomás megtételére, így annak még joghatályosan, 2014. március 14. napjáig eleget tehetett volna. A bíróság ugyanakkor a végzését 2014. március 13-án hozta meg.

[13] A kifejtettekre tekintettel – minthogy az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazott a  tanúval szemben rendbírságot - a fellebbezéssel támadott végzést a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, és a rendbírság kiszabásával összefüggő rendelkezést mellőzte.

(Balassagyarmati Törvényszék 3. Bpkf. 150/2014.)