22/2014. számú munkaügyi elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

A munkavállaló és a felettese közötti személyes ellentét, kialakult konfliktus a rendeltetésellenes joggyakorlás körében értékelhető. A munkavállaló korábbi vezetői tapasztalata az egyenlő bánásmód megsértése vizsgálatánál nem minősül egyéb védett tulajdonságnak. A rendeltetésellenes joggyakorlás bizonyítása az erre hivatkozó munkavállalót terheli, míg az egyenlő bánásmód követelményének megsértését állító munkavállalónak valószínűsítenie kell, hogy hátrány érte és rendelkezett valamely védett tulajdonsággal. Ezesetben a munkáltatót kimentő bizonyítás terheli [1992. évi XXII. tv. - régi Mt. - 4. §; 2003. évi CXXV. tv. - Ebktv. - 8. § t) pont, 19. §].

[1] Az elsőfokú bíróság a munkavégzési helyet megállapító munkáltatói intézkedés, valamint a 2011. és 2012. évre járó jutalom megfizetése iránti keresetet elutasította. Az általa megállapított tényállás szerint felperes az óvodák összevonásáig terjedő időszakban az Sz. Óvoda vezetője volt, ezt követően tagintézmény vezetői megbízást kapott, melyet utóbb az intézményvezető visszavont. Ezen intézkedés miatt indult perben a felek egyezséget kötöttek, az alperes kártérítés megfizetését vállalta, a felperes pedig ezt követően óvónőként dolgozott az Sz. Tagóvodában.

[2] 2011. novemberében és 2012. decemberében az alperes jutalmat állapított meg, a kifizetésre 2011. decemberben, illetőleg 2012. januárban, illetve 2013. januárban került sor. A 2011. évi jutalmazásból az Sz. Óvoda pedagógusai közül egyedül a felperes nem részesült, 2012-ben a 61 pedagógusból 7 fő nem kapott jutalmat.

[3] Az elsőfokú bíróság a Kjt. 77.§ (3) bekezdése alapján megállapította, hogy a munkáltatót a jutalom kiosztásánál megilleti a differenciálás joga, ezt azonban rendeltetésszerűen köteles gyakorolni és nem alkalmazhat hátrányos megkülönböztetést.

[4] Nem találta alaposnak a felperesnek a munkáltatói jogkör gyakorlójával szemben fennálló személyes ellentétére és személyes bosszújára való hivatkozást, mivel a dolgozók étkezésével kapcsolatos tervet felperes ellenvéleményét követően az alperes elvetette, a felperes pedig az interneten a munkáltató és annak vezetője jó hírnevét sértő bejegyzéseket tett közzé, amellyel összefüggésben magánvádas eljárás is folyt. 2011. évben a felperes tartósan távol volt a munkahelyétől, az új tagintézmény vezetővel való kapcsolatát folyamatos feszültség jellemezte, nem kívánt együttműködni vele. A nem vitatott adatok szerint a munkaközösségi rendezvényeken nem vett részt, az intézmény dokumentumait nem fogadta el, óvodán kívüli rendezvényen nem vett részt, bemutató foglalkozást nem tartott, kiemelkedő szakmai munkát vagy többletmunkát nem teljesített. Mindezen körülményeket a munkáltató jogszerűen értékelhette a jutalmazásból való kihagyás során, így ez nem minősült indokolatlan hátrányos megkülönböztetésnek.

[5] A 2012. évi jutalmazásból történő kizárás a munkáltatói jogkör gyakorlójának jó hírét sértő eljárás miatt is elfogadható, ezen túlmenően azonban a döntés meghozatalakor a felperes már nem is állt jogviszonyban az alperesi intézménynél.

[6] A felperes módosított fellebbezésében az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és az alperes marasztalását kérte a 2011. és 2012. évi jutalom összegében. Hangsúlyozta, hogy a munkáltató vele szemben tett diszkriminatív intézkedésének hátterében az állt, hogy az új vezető nem rendelkezett igazgatási tapasztalattal, míg ő maga igen.

[7] A 2012. évi I. tv. (Mt.) 12.§ (2) és (3) bekezdésére utalással kiemelte, hogy az alperes nem tudta indokát adni annak, hogy a jutalmak elosztásánál melyek voltak a differenciáló tényezők, állítása szerint más beosztott óvónőhöz képest nem dolgozott sem kevesebbet, sem rosszabb minőségben, ugyanolyan szakképzettséggel rendelkezik, ennek ellenére mások kaptak jutalmat, ő maga nem. A vele szembeni kedvezőtlen bánásmód oka a korábbi évtizedes vezetői tapasztalata, illetőleg ismerete volt, a munkáltató diszkriminatív intézkedései kizárólag személyes ellentétekből eredtek. A közalkalmazotti tanácsban történő, az SZMSZ által előírt egyeztetés nem történt meg, a tanúk és az alperes eltérően nyilatkoztak a differenciás alapelveiről.

[8] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

[9] A bíróság helyesen állapította meg, hogy megilleti a differenciálás joga, ebben a körben az indokolási kötelezettség nem terheli, ezért ez a jogvita tárgyát nem képezheti. A jutalom kiosztására a polgármester rendelkezése alapján differenciáltan történt, a felperes által hivatkozott O. M. tanú egy másik ügyben került meghallgatásra, nyilatkozata ezért nem releváns.

[10] A fellebbezés részben alapos.

[11] A másodfokú bíróság az elsőfokú eljárás iratai, valamint az általa lefolytatott részbizonyítás eredményeképpen a tényállást az alábbiak szerint egészíti ki.

[12] Felperes már 2012. január 9-én a tagintézmény vezetőtől kérte a jutalmazási szempontok közlését hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva. A tagintézmény vezetője kérését az intézményvezetőnek továbbította, aki 2012. január 30-án úgy nyilatkozott, hogy mérlegelési jogkörében a tagóvodavezetők véleményét kikérve döntött, felperes ezt követően ismételten kérte a jutalmazási szempontok írásban történő eljuttatását a hátrányos megkülönböztetés okának közlését két ízben is, melyre választ nem kapott.

[13] 2011. évben a szervezeti egységben 13 fő óvodapedagógus dolgozott. A tagintézmény vezető 2011. november 29-én készítette el a jutalmazási javaslatot, amelyben felperest jutalom kifizetésére javasolta. A javaslat szerint egy pedagógus kiemelt jutalomban részesült.

[14] 2011. évben felperes összesített hiányzása 27 nap volt, jutalmat kapott olyan pedagógus is, aki 21 és 47 nap összesített hiányzással rendelkezett, valamint jutalomban részesült olyan technikai dolgozó is, akinek 35, illetőleg 23 nap hiányzása volt.

[15] Az így kiegészített tényállás vonatkozásában a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetésre jutott.

[16] A felperes az eljárás során több ízben használta a diszkriminatív megkülönböztetés kifejezést, nyilatkozataiban azonban nem válik el a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye, illetőleg az egyenlő bánásmód követelményének megtartására vonatkozó hivatkozás.

[17] Az eredeti keresete csak az áthelyezéssel volt kapcsolatos, ebben csak utalást tett a pénzjutalom elmaradására, egyéb tényekre hivatkozásával azt a következtetést vonta le, hogy a történtek nem minősülnek jóhiszemű joggyakorlásnak, az intézményvezető tevékenysége kimeríti a hátrányos megkülönböztetés fogalmát. A jutalommal kapcsolatos keresetkiterjesztésében arra hivatkozott, hogy a korábban részletesen kifejtett alperesi intézkedések sorába illeszthető be az a tény, hogy jutalomban nem részesült, a munkáltató a hozzá hasonló képesítésű, végzettségű, életkorú, szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalói körhöz képest hátrányos megkülönböztetést alkalmazva megsértette az egyenlő bánásmód elvét. A tagóvodából egyedül ő nem kapott jutalmat.

[18] A 2011. évi járandóság kifizetésekor irányadó a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXXI. törvény (régi Mt.) 142/A.§ (1) bekezdése szerint az egyenlő, illetve az egyenlő értékűként elismert munka díjazásának meghatározása során az egyenlő bánásmód követelményét be kell tartani. A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az egyenlő érték megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, erőfeszítést és tapasztalatot kell figyelembe venni. A (3)-(4) bekezdés alkalmazása folytán a jutalmat az egyenlő bánásmód követelményeinek megtartásával kell megállapítani és kifizetni.

[19] Ugyanakkor a felperes több esetben utalt az intézményvezetővel fennálló személyi ellentétekre. A régi Mt. 4.§ (1) bekezdése szerint a törvényben meghatározott jogokat és kötelezettségeket rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni, illetőleg teljesíteni, az (5) bekezdés szerint az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani, megsértésének következményeit pedig megfelelően orvosolni kell. A felperes tehát a munkáltató intézkedéseire és mulasztásaira két jogszabály szempontjából hivatkozott, a bizonyítási szabályok azonban eltérőek. A rendeltetésellenes joggyakorlás következményei esetében a bizonyítás őt terhelte, erről az elsőfokú bíróság tájékoztatást adott, az egyenlő bánásmód esetében a bizonyítás szabályai kimentésesek, a bizonyítás indirekt, az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 19.§ (1) bekezdése értelmében.

[20] Utóbbi körben a bizonyításról a másodfokú bíróság adott tájékoztatást, ebben a körben nyilatkozattételre hívta fel a feleket. A jogszabály szerint a felperesnek kellett valószínűsíteni, hogy hátrány érte, illetőleg, hogy rendelkezett a 8.§-ban meghatározott védett tulajdonsággal. A felperes a jutalmazásból kimaradt, megjelölte azokat az ismérveket és azt a csoportot is, amelyhez képest hátrányos megkülönböztetésben részesült, védett tulajdonságként korábbi vezetői megbízatását, szakmai tapasztalatát jelölte meg.

[21] Az intézményvezető és a felperes közötti személyi ellentét fennálltát az elsőfokú bíróság is megállapította, a személyi ellentét fennálltát az előzményi perben támadott munkáltatói intézkedésben az intézményvezető is elismerte, és ezzel indokolta a vezetői megbízás visszavonását.

[22] A fellebbviteli bíróság álláspontja szerint a személyi ellentétekre történő hivatkozás a rendeltetésellenes joggyakorlás körében értékelhető.

[23] A 2011-ben hatályos közalkalmazotti szabályzat szerint a jutalmazás elsődleges szempontja a munka minősége, ilyen juttatást az kaphat, aki kötelezettségét maradéktalanul teljesíti, a tárgyévben kimagaslóan jól dolgozik, önként vállal feladatokat és aktívan részt vesz a programok szervezésében. Kizárt a jutalomból, aki összesen 5 hónapnál többet volt távol, akivel szemben fegyelmi eljárás indul, munkája, magatartása miatt kifogás merült fel és megsértette a hivatali szabályokat. A törvényszék szerint B-né M. V. tanúvallomásának a jutalmazással kapcsolatos része nem vehető figyelembe, mert a tanú csak 2012. januártól vett részt a közalkalmazotti tanács munkájában, így a 2011. évi jutalmazásról nyilatkozata nem értékelhető.

[24] A tanúvallomás alapján az megállapítható, hogy felperes vezetői megbízatásának visszavonása után szakmai konfliktus alakult ki az új tagintézmény vezetővel. Bizonyított, hogy a felperes az intézményvezető által készített dokumentumokról, valamint az étkezéssel kapcsolatos tervezett intézkedésétől eltérő véleményt alakított ki, ezt összevetve azzal a ténnyel, hogy a vezetői megbízás visszavonásának indoka az okirat szerint is a személyi ellentéttel függött össze, a másodfokú bíróság igazoltnak találta a rendeltetésellenes joggyakorlást, ezért az Mt. 4.§ (3) bekezdése szerinti megfelelő orvoslás keretében kötelezte a munkáltatót a 2011. évi jutalom felperes által igényelt összegének megfizetésére.

[25] Az egyenlő bánásmód megsértése kapcsán utal a bíróság arra, hogy a korábbi vezetői tapasztalat nem minősül védett tulajdonságnak, erre helyesen hivatkozott az alperes. Az Ebktv. 8.§ t/ pontjában megjelölt egyéb védett tulajdonságnak a személyiség lényegéhez közvetlenül kapcsolódónak kell lennie, a személyhez fűződő tulajdonságnak kell lennie. Az egyenlő bánásmód megsértése során az egyéb tulajdonság nem lehet azonos az elszenvedett hátránnyal, a megkülönböztetést megvalósító magatartásként meghatározott megtorlás nem azonos az ezen törvényben definiált tulajdonsággal (BH.2013/348.). Önmagában tehát a kialakult gyakorlat alapján a munkavállalóval szembeni rokon- vagy ellenszenvre történő hivatkozás nem alapozza meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére alapított igényt.

[26] A másodfokú bíróság ezen túlmenően teljes mértékben egyetért az elsőfokú bíróságnak 2012. évi jutalom megfizetése iránti kereset tárgyában megfogalmazott indokolásával, megismételni nem kívánja.

[27] A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek a perorvoslati eljárásban jogerőre emelkedett, a munkavégzési helyet meghatározó munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos rendelkezését nem érintve, a határozatot a Pp. 253.§ (3) bekezdése alapján részben megváltoztatta és marasztalta az alperest a 2011. évi jutalomban, míg egyebekben (a csatlakozó fellebbezéssel támadott perköltség kivételével, amelyre vonatkozóan az elsőfokú határozatot megváltoztatta) a döntést helybenhagyta.

(Veszprémi Törvényszék 3.Mf.20.795.2013.)