3/2018. számú közigazgatási elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

Az iparűzési adó alapja nem csökkenthető minden, a vállalkozás eredményének meghatározásakor elszámolható költségfajtával, így nem lehet egyenlőségjelet tenni a társasági adót csökkentő tényezők és a helyi iparűzési adó alapját csökkentő tényezők közé.
[1990. évi C. tv. (Htv.) 35. § (1) bek., 39. § (1) bek., 52. § 22.a) pont, 40. pont, 2000. évi C. tv. (Számtv.) 72. § (1) bek., 86. § (2) bek.]

Tényállás

[1] A felperes kompenzációt fizet egy Egyesült Királyságbeli cég részére a befektetések körébe sorolható know-how, stratégiai tervezés stb. után. Az Egyesült Királyságbeli cég a kompenzáció összegét a felperesnek kiszámlázza, amit a felperes továbbszámláz a leányvállalatok, vagy az üzletágakat átvevő egyéb társaságok részére. Ténylegesen ezek a Schedule 4 (a továbbiakban: Sch4.) kifizetések.

[2] A felperesnél az alperesi beavatkozó a 2011-2012. évek vonatkozásában a helyi iparűzési adóra vonatkozó bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le.

[3] Ennek eredményeképpen került sor a 2015. április 08. napján kelt elsőfokú határozat meghozatalára. Ebben az alperesi beavatkozó mindkét vizsgált adóév vonatkozásában adóhiányt tárt fel. 2011-re vonatkozóan 167.774.100,-Ft-ot, míg 2012-re vonatkozóan 142.019.800,-Ft-ot. Az adóhiány összege együttesen 309.793.900,-Ft. A 2011. évre megállapított adókülönbözet összege 14.936.600,-Ft, míg a két évre együttesen megállapított adóbírság 92.938.170,-Ft (50.332.230,-Ft + 42.605.940,-Ft). A késedelmi pótlék összegét 50.523.314,-Ft-ban állapította meg az elsőfokú hatóság (36.645.069,-Ft + 13.878.245,-Ft). A 2011. év tekintetében összesen 269.687.999,-Ft, míg a 2012. évre összesen 198.503.985,-Ft, azaz mindösszesen 468.191.984,-Ft megfizetésére kötelezte a felperest.

[4] A felperes az ellenőrzés alá vont mindkét évben két alkalommal önellenőrzés útján javította a benyújtott helyi iparűzési adóra vonatkozó bevallásait.

[5] A 2011. évben korrigálta az értékesítés nettó árbevételét, módosította a közvetett szolgáltatások értékét, változott az anyagköltség, módosult a foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó adóalap-mentesség összege, valamint változott az adóalap megosztás.

[6] A 2012. évi korrekciók az anyagköltséget, a foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó adóalap-mentességet, az adóalap megosztást érintették.

[7] A felperes a 2011. évben értékesítések nettó árbevételei címen 70.825.801.064,-Ft-ot, míg a 2012. évben 84.014.476.791,-Ft-ot tüntetett fel. A revízió megvizsgálta a felperes által bemutatott licenc szerződéseket, amelyekben a jogosult engedélyt adott arra, hogy a Csoporthoz tartozó társaságok használhassák a szerződésben rögzített, és ott definiált szellemi tulajdonjogokat. Ezzel szemben az engedélyes a szerződésben foglaltak szerinti ellenértéket köteles megfizetni. A felek a szerződésben rögzítették, hogy a szellemi tulajdonjogok körében a védjegyek, a szabadalmak, a design és modelljogok, a know-how, az összes jelenlegi és jövőbeni szerzői jogok, a termékek tervezéséhez, gyártásához, terjesztéséhez, marketingjéhez és értékesítéséhez kapcsolódó jogok tartoznak.

[8] A revízió ennek alapján megállapította, hogy ezekben a megállapodásokban klasszikus értelemben vett megrendelésekről nincs szó. A szerződések arra irányulnak, hogy a társaságok beolvadásával megszerzett szellemi tulajdonjogokért fizetett kompenzáció hogyan kerüljön szétosztásra az engedélyesek között, azaz milyen arányban kell, hogy viseljék a leányvállalatok a közös terhet. A revízió ebből következően megállapította továbbá, hogy az Sch4 kifizetések nem szolgáltatás vásárlásáról, illetve annak továbbszámlázásáról szólnak, hanem egy kompenzáció fizetéséről, amelynek terheit együtt viselik a leányvállalatok, és/vagy az üzletágakat átvevő társaságok. A revízió a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény, (a továbbiakban: Htv.) 52. § (40) pontjában foglaltak mentén megállapította, hogy ezek a kifizetések nem minősülnek közvetített szolgáltatásnak, tekintettel arra, hogy a jogszabály által adott definíció nem felel meg ezen kifizetések jellemzőinek. Rámutatott arra, hogy a jogszabály által meghatározott konjunktív feltételeknek együttesen fennállniuk ahhoz, hogy közvetített szolgáltatásnak minősüljön egy szolgáltatás, és a konjunktív feltételek bármelyikének hiánya ellehetetleníti az adóalap csökkentő tényezőként való elszámolhatóságot. Mindezekre tekintettel pedig a revízió megállapította, hogy noha az adózó kimenő számláin szerepelt „a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz” felirat, de ezek a számlák, és az ezzel kapcsolatba hozható ügyletek nem minősülnek közvetített szolgáltatásnak a fentebb kifejtettek szerint. Ezért a revízió az ilyen címen elszámolt kiadásokat nem ismerte el helyi iparűzési adóalapot csökkentő tételként.

[9] Az adóhatósági ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvre a felperes észrevételt tett, amelyben jelezte, hogy nem értenek egyet azzal a következtetéssel, hogy az Sch4 ügyletek nem minősülnek közvetített szolgáltatásnak. A felperes fellebbezést terjesztett elő az elsőfokú adóhatósági határozat ellen, fellebbezésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy tévedett az elsőfokú hatóság, amikor a Htv. 52. § 40. pontja értelmében nem ismerte el az Sch4 kifizetések alapjául szolgáló ügyletek tekintetében azt, hogy azok közvetett szolgáltatásnak minősülnek. A felperes állította, hogy ezek a kifizetések közvetett szolgáltatások, és ezáltal a helyi iparűzési adó alapját csökkentő tételek.

[10] Hivatkozott arra is a felperes, hogy amennyiben mégis az elsőfokú hatóság álláspontja a helytálló, vagyis hogy az Sch4 kifizetések nem minősülnek közvetett szolgáltatások ellenértékének, akkor a kifizetések alapján elszámolt bevétel sem lehet része az értékesítése nettó árbevételének, következésképpen nem képezheti a helyi iparűzési adó alapját.

[11] A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztálya az alperes 2015. július 30. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

[12] A másodfokú adóhatóság teljes mértékben osztotta az elsőfokú hatóság ténybeli és jogi álláspontját.

A kereseti kérelem és ellenkérelem

[13] A felperes a kereseti kérelmében elsődlegesen az alperesi határozatok megváltoztatását kérte, és a felperest terhelő adóhiány megállapításának mellőzését, az adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetésére való kötelezés mellőzésével együttesen.

[14] Másodlagosan kérte, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az alperesi határozatokat, és utasítsa új eljárás lefolytatására az elsőfokú hatóságot.

[15] A felperes keresetében állította, hogy az alperes jogszabálysértően állapította meg azt, hogy az Sch4 ügyletekkel kapcsolatos kifizetések nem minősülnek közvetített szolgáltatásoknak, ezért ezek összegével a felperes csökkenthette volna a helyi iparűzési adó alapját.

[16] A felperes jogszabálysértőnek ítélte az elsőfokú adóhatóság logikáját, mert amennyiben nem történt közvetített szolgáltatás, akkor az átterhelt költséget nem nettó árbevételként kell elkönyvelni, és így az átterhelt költségek nem tartozhatnak bele a helyi iparűzési adó alapjába. A felperes álláspontja szerint amennyiben nem minősülnek közvetített szolgáltatásnak az Sch4 kifizetések, akkor ezen kifizetésekkel kapcsolatban elszámolt bevételek rendkívüli árbevételnek, és nem az értékesítés nettó árbevételének minősülnek.

[17] Az alperes kérte a felperes keresetének elutasítását.

[18] Az alperesi beavatkozó maga is a felperes keresetének az elutasítását kérte.

A bíróság döntése:

[19] Elöljáróban a bíróság rögzíti, hogy az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdése értelemben a közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránti perekben a bíróság feladata a határozatok törvényességének a vizsgálata. Emellett a bíróságnak figyelemmel kell lennie a kereseti kérelemhez kötöttség elvére, vagyis a bíróság a felperes kereseti kérelmében rögzített szempontok mentén vizsgálja meg az alperesi határozatok törvényességét.

[20] E tekintetben a bíróság rámutat arra, hogy a felperes álláspontja az eljárás során módosult. Az ellenőrzési jegyzőkönyv átvételét követően tett felperesi észrevételben arra hivatkozott a felperes, hogy az Sch4 kifizetések alapjául szolgáló ügyletek közvetett szolgáltatásnak minősülnek. Ezt követően az elsőfokú határozat ellen előterjesztett fellebbezésben - ezt az álláspontot fenntartva – azt kibővítette azzal, hogy amennyiben a revízió a tételeket költség oldalról nem fogadja el továbbra sem közvetített szolgáltatásként, akkor annak bevételi oldalára sem lehet az értékesítés nettó árbevételeként tekinteni. Így ebben az esetben ezek a bevételek rendkívüli bevételnek minősülnek, amelyeket azonban a helyi iparűzési adó alapja megállapításánál nem relevánsak.

[21] A felperes a kereseti kérelmében mindezeket fenntartotta, de kibővítette azzal, hogy álláspontja szerint a vitatott ügylet transzferárazási kérdés, ami az értékesítés nettó árbevételét egyáltalán nem érinti.

[22] A bíróság rámutat arra, hogy a közigazgatási eljárás során a másodfokú  hatóság a megelőző elsőfokú eljárást teljes terjedelmében vizsgálja felül, nyilvánvalóan figyelemmel kell lenni a fellebbezésben foglalt szempontokra, amelyek a hangsúlyos pontjait, sarokköveit képezik a fellebbezés elbírálásának. Nincs azonban olyan jogszabályi korlátozás, amely arra vonatkozna, hogy a fellebbezési eljárásban mit és hogyan kifogásolhatna a fellebbező, így jelen esetben sem volt jogszabálysértő a felperes részéről a fellebbezési eljárásban azt vitatni, hogy az értékesítés nettó árbevétele téves-e, vagy sem az elsőfokú határozat szempontjából. Kétségtelen tény, hogy az elsőfokú határozat e körben tényszerű megállapításokat rögzített csak, és az ellenőrzés iránya nem a nettó árbevétel vizsgálatára vonatkozott, a megállapítások is csupán a közvetített szolgáltatások kapcsán keletkeztek ebben a tárgyban. Így nem helytálló az alperesi beavatkozónak az a hivatkozása, hogy a felperes jogszabálysértően hivatkozott olyan jogszabálysértésre, amelyre az ellenőrzés nem terjedt ki. A bíróság rendelkezésére álló előzményi iratok egyértelműen azt mutatják, hogy az elsőfokú adóhatóság a 2011-2012. évek tekintetében a helyi adóra vonatkozó bevallások utólagos ellenőrzését célozták, és ezt végezték el, és e körben mozgott az ellenőrzés és annak megállapításai is. Ehhez pedig, ha nem is közvetlenül, de kapcsolódott a nettó árbevételre vonatkozó alperesi beavatkozói néhány megállapítás.

[23] A bíróság elsődlegesen azt vizsgálta meg, hogy az első- és másodfokú határozatok álláspontja a közvetített szolgáltatás vonatkozásában megfelel-e a jogszabályi előírásoknak.

[24] A bíróság a rendelkezésre álló iratokból és a felek nyilatkozataiból, valamint a felperes által csatolt B. Cs. igazságügyi könyvszakértő véleményében foglaltakra is tekintettel megállapította, hogy az első-, másodfokú hatóságok helytállóan helyezkedtek arra az álláspontra, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az Sch4 kifizetéshez kapcsolódó ügyletek nem minősülnek közvetített szolgáltatásnak. Helyesen mutattak ár az első-, másodfokú hatóságok, hogy a Htv. 52. § 40. pontjában foglaltak figyelembevételével az Sch4 ügyletekkel kapcsolatosan felmerült ráfordítások nem minősülhetnek közvetített szolgáltatásnak.

[25] Htv. 52. § 40. pontjában „közvetített szolgáltatások értéke” rögzített definíció többrétű és konjunktív feltételeket fogalmaz meg. Jelen esetben e feltételek közül hiányzik például a megrendelés, maga az ügylet tárgya sem pontosan határozható meg egyértelműen szolgáltatásként, és ezen túlmenően pedig a felperes sem csupán közvetítő szerepet tölt be a tranzakciók keretében.

[26] Osztotta a bíróság az alperesi álláspontot abban a vonatkozásban, hogy megrendelésről a szó klasszikus értelmében ez esetben nem beszélhetünk. Maga a felperes is több alkalommal úgy fogalmazott, hogy kompenzációra került sor, ezen szellemi termékek használatáért, így ez konkrét megrendelésnek semmiképpen nem tekinthető, sokkal inkább ezeknek a szellemi termékeknek a használatára jogosítja fel az engedélyes a cégcsoport tagjait.

[27] Az sem kérdéses, hogy a megrendelő egyúttal a megrendelést teljesítő is, így a közvetített szolgáltatás definícióját alapul véve, mint megrendelő sem értelmezhető a felperes. A Htv. 52. § 40. pontjában rögzített fogalommeghatározás szerint hiányzik mind a megrendelés, mind a megrendelő annak megállapíthatóságához, hogy ez közvetített szolgáltatásnak minősülhessen. A Htv. 52. § 40. pontjában megfogalmazódik az a kritérium is, hogy a szolgáltatást változatlan formában kell továbbértékesíteni, akár részben, akár egészben, de változatlan formában - ez a feltétel sem állapítható meg.

[28] Eszerint sem tartalmilag, sem formailag nem felelnek meg az Sch4 ügyletekhez kapcsolódó kifizetések a közvetített szolgáltatásokkal szemben megfogalmazott és törvényi szinten rögzített előfeltételeknek.

[29] A bíróság e körben nyomatékkal vette figyelembe a felperes által csatolt licenc megállapodást, illetve az előzményi iratok között fellelhető iratanyagot. Mindezen dokumentumokból a bíróság egyértelműen és aggálytalanul arra a következtetésre jutott, hogy továbbértékesítésre kerülő szolgáltatási tevékenységet a felperes nem végez.
A leányvállalatokkal kötött szerződések tartalma is egyértelmű, a szerződésben a felek nem a felperes által megrendelt és továbbszámlázott szolgáltatás ellenértékét fizetik ki. Annál is inkább nem, mert a megállapított ellenérték a leányvállalatok által elért árbevétel meghatározott részére vonatkozik, nem pedig a korábban átvett szellemi tevékenységgel, szolgáltatásokkal kapcsolatos elemekkel hozható összefüggésbe, nem ezen alapszik, és nem ezzel arányos. Mindezek alapján pedig a bíróság egyetértett az alperessel abban, hogy e tekintetben az ellenérték nem a ráfordítás nagyságától függött, hanem az egyes leányvállalatok által realizált profittól. Ezek a körülmények pedig mind azonosan abba az irányba mutatnak, hogy az Sch4 kifizetésekhez kapcsolódó ügyletek közvetített szolgáltatásnak nem minősülhetnek, mert nem felelnek meg a törvényi feltételeknek.

[30] Abban az esetben pedig, hogyha közvetített szolgáltatásoknak nem minősülnek ezek az ügyletek, akkor a felperes a helyi iparűzési adó alapját sem csökkenthette volna ezekkel a tételekkel.

[31] A felperes által sérelmezett és keresetében megjelölt másik jogszabálysértés a Nemzetgazdasági Minisztérium feltételes adómegállapítási határozatának értelmezésére vonatkozott.

[32] A felperes már az adóellenőrzési eljárásban előterjesztett fellebbezésében is hivatkozott arra, hogy abban az esetben, hogy az Sch4 kifizetések alapján nem történt közvetített szolgáltatás, akkor az átterhelt költséget nem lehet nettó árbevételként figyelembe venni, és ekként könyvelni, vagyis a felperesen keresztül átterhelt költségek nem tartoznak bele a helyi iparűzési adó alapjába.

[33] A nettó árbevétel vizsgálatához figyelemmel kell lenni a Számviteli törvényben (2000. évi C. törvény) rögzített definícióra. A Számviteli törvény 72. § (1) bekezdése kimondja, hogy az értékesítés nettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben értékesített vásárolt és saját termelésű készletet, valamint a teljesített szolgáltatások ártámogatással és felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenértékét. A Htv. 52. § 22. a) pontja értelmében a helyi iparűzési adó szempontjából a nettó árbevételnek a számviteli törvény fenti definíciója minősül. A Htv. 39. § (1) bekezdése szerint a nettó árbevétel képezi a helyi iparűzési adó alapját.

[34] A felperes ezen logika mentén jutott el arra a megállapításra, miszerint az Sch4 kifizetések alapján elszámolt bevételek a vállalkozás rendes üzemmenetén kívül esnek, nem minősülnek az értékesítés nettó árbevételének, így nem képezik részét a helyi iparűzési adó alapjának sem, viszont ezzel szemben az Sztv. 86. § (3) bekezdés i) pontja szerint minősülő, visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, véglegesen átvett pénzeszközök, így a rendkívüli bevételek részét képezik. A rendkívüli bevétel pedig nem képezi alapját a helyi iparűzési adónak.

[35] A bíróság nem osztotta a felperes ezzel kapcsolatos logikáját és érvelését. A bíróság álláspontja szerint nem minősülhetnek ezek a bevételek rendkívüli bevételnek. A 2015. július 04. napja előtt hatályos Számviteli törvény 86. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a rendkívüli bevételek és a rendkívüli ráfordítások függetlenek a vállalkozási tevékenységtől, a vállalkozó rendes üzletmenetén kívül esnek, a szokásos vállalkozási tevékenységgel nem állnak közvetlen kapcsolatban.

[36] Jelen esetben teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a fogalommeghatározásnak nem felelnek meg ezek a kifizetések, hiszen nem esnek kívül a vállalkozó rendes üzletmenetén, és a szokásos vállalkozási tevékenységgel kétségkívül szoros és közvetlen kapcsolatban állnak, tekintve, hogy a leszámlázott összeg a marketing tevékenység ellenértékét hivatott kompenzálni.

[37] Az sem kétséges, hogy a marketing tevékenység szorosan összefügg a vállalkozás tevékenységével és a rendes üzletmenetével, nyilvánvalóan befolyással bír az árbevételre. Ennélfogva nem minősülhet a bevétel sem rendkívüli, sem pedig egyéb bevételnek. A bíróság egyetértett azzal az alperesi állásponttal, hogy a marketing tevékenység szorosan összefügg az értékesítési tevékenységgel, ahhoz szükséges, az értékesítés érdekében kerül sor a marketing tevékenység kifejtésére, így az ellenértéket is ennek tükrében kell megvizsgálni és megítélni, ez pedig elvezet logikailag ahhoz a következtetéshez, hogy az ellenérték az értékesítés nettó árbevétele részét képezi.

[38] Nyomatékkal vette figyelembe a bíróság azt a körülményt is, hogy a könyvelésében maga a felperes is ekként tüntette fel és számolta el ezeket a vitatott bevételeket.

[39] A felperes sérelmezte azt, hogy iratellenes az alperesi határozat abban a részében, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium feltételes adómegállapítási határozatának 2. pontja azt mondja ki, hogy az Sch4 kifizetésekből eredő bevételek árbevételnek minősülnek.

[40] A bíróság megvizsgálta az NGM határozatát, azt összevetette az alperesi határozatban foglaltakkal. Az NGM/3556/3/2013. számú feltételes adómegállapítási határozata 2. pontja az alábbiakat tartalmazza:
„A szokásos piaci áron megvalósuló Sch4 kifizetések társasági adó szempontból a társaság vállalkozási (bevételszerző) tevékenysége érdekében felmerült (elismert) ráfordításnak minősülnek. Amennyiben a Sch4 kifizetések összege eltér a szokásos piaci ártól, akkor a társaság az alkalmazott ár és a szokásos piaci ár közötti különbözetre tekintettel módosítja az adózás előtti eredményét.”

[41] Amennyiben a Sch4 kifizetések felmerült és elismert ráfordításnak minősülnek, amelyek a vállalkozás bevételszerző tevékenysége érdekében merülnek fel, ebben az esetben elkerülhetetlen, hogy az Sch4 szerződésekből eredő bevételeket is el kell számolni, és fel kell tüntetni. Ellenkező esetben, ha csak a ráfordításokat vesszük figyelembe, akkor felbillen a szükséges egyensúly. Ha pedig együttesen értelmezzük a vállalkozási tevékenység körében felmerült ráfordításokat a szerződésekből eredő bevételek árbevétel minőségével, akkor logikailag egyenesen következik, hogy a nettó árbevétel részét képezi a Sch4 szerződésekből eredő összes bevétel.

[42] A Htv. 35. § (1) bekezdése kimondja, hogy adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó, vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (iparűzési tevékenység). Az iparűzési adó alapját a törvény 39. § (1) bekezdése akként határozza meg, hogy az állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az egyes, a törvényben felsorolt tételek összegével. Figyelembe véve e jogszabályhely rendelkezéseit, megállapítható, hogy az iparűzési adó alapja nem csökkenthető minden, a vállalkozás eredményének meghatározásakor elszámolható költségfajtával, így nem lehet egyenlőségjelet tenni a társasági adót csökkentő tényezők és a helyi iparűzési adó alapját csökkentő tényezők közé.

[43] Összegezve: a bíróság megállapította, hogy az alperesi határozatok meghozatala során a felperes által állított jogszabálysértés nem történt, az alperesi határozatok nem tartalmaznak iratellenes, vagy kirívóan okszerűtlen logikai megállapításokat sem.

[44] A bíróság egyetértett az alperessel, hogy ha nem is egyidejűleg, de időben korábban szolgáltatás történt, és ennek kompenzációját jelentik az Sch4 kifizetések. Ezek azonban a Htv. 52. § 40. pontjában foglalt közvetített szolgáltatásra vonatkozó meghatározás fogalmi elemeit nem merítik ki, ezáltal a Htv. 39. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében a nettó árbevételt nem csökkentik az Sch4 kifizetések.

[45] Rögzíti a bíróság, hogy a felperes kereseti kérelme ezt a jogszabálysértést jelölte meg, és ezen a felperes az első tárgyalás befejezéséig sem változtatott, így a bíróság erre vonatkozóan végezte el az alperesi határozatok törvényességének felülvizsgálatát. Kétségtelen tény, hogy a peres eljárás során több alkalommal is változott a felperesi álláspont, további jogszabálysértéseket is behozott a peres eljárásba a felperes, ezeket azonban a bíróság a fentiekben kifejtettek szerint nem vizsgálta, tekintettel arra, hogy ezek már a tiltott keresetváltoztatás tilalmába ütköztek.

[46] Arra is rámutat a bíróság, hogy az alperesi ellenőrzés célja a 2011-2012. évekre vonatkozó helyi adóbevallások utólagos ellenőrzését célzó revízió lefolytatása volt. Az elsőfokú adóhatóság ebben a körben végezte el az ellenőrzést, és tette meg a megállapításait, elsődlegesen azt emelve a központba, hogy az Sch4 kifizetések nem minősülnek közvetített szolgáltatásnak. Ennek kapcsán az elsőfokú adóhatóság tett ugyan megállapításokat a nettó árbevétel kapcsán, azonban az ellenőrzés elsődleges célja nem a felperes nettó árbevételének és annak egyes elemeinek a vizsgálata volt.

[47] A bíróság egyetértett azzal, hogy a közvetített szolgáltatás minősége nem állapítható meg az Sch4 kifizetések kapcsán, az alperes ezzel kapcsolatosan – mind első-, mind másodfokon – igen részletes megállapításokat tett a határozatai indoklásában. Mindkét határozati indoklás logikus és kívülálló számára is követhető megállapításokat tartalmaz, a bíróság nem vélt felfedezni kirívó logikai okszerűtlenséget, vagy kirívó iratellenes megállapítást sem.

[48] Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy az alperesi határozatok megfelelnek a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek.
(Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
4.K.27.201/2015.)