4/2014. számú polgári elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

A házassági életközösség fennállása alatt szerzett tulajdonjog és haszonélvezet – különvagyoni szerzés jogcímének bizonyítottsága hiányában – egyaránt közös jellegű lakáshasználati jogcím. Ezért a házastársi lakáshasználatot a Csjt. erre irányadó szabályai szerint kell rendezni. E szabályok speciális jellegük folytán a házastársak egymás közti viszonyában megelőzik a Ptk.-nak a tulajdonos és haszonélvező jogviszonyára vonatkozó rendelkezései alkalmazhatóságát [Ptk. 157. § (1), (2) bek., Csjt. 31/B. § (1), (3), (4) bek.].

A peres felek 2006. október 28. napján kötöttek házasságot. Az alperes 2008. január 3. napján megkötött adásvételi szerződéssel különvagyonából 7 800 000 forintért megvásárolta a perbeli ingatlant, melyen a felperes javára holtigtartó haszonélvezeti jogot alapítottak. Ezen ingatlan szolgált a peres felek közös lakásaként.
A felperes keresetében az alperessel kötött házasságának a felbontását és a házastársi vagyonközösség megszüntetését kérte. Egyben ideiglenes intézkedés meghozatala iránti kérelmet terjesztett elő kérve, hogy a bíróság jogosítsa fel a perbeli ingatlan kizárólagos használatára.
Az alperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítását kérte hivatkozva arra, hogy a Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdése alapján a lakáshasználati jog kizárólag őt illeti meg. A felperes javára bejegyzett haszonélvezeti jog alapítására ajándékozás folytán került sor feltételezve a tartós együttélést és a házasság fennmaradását, mely feltevés utóbb meghiúsult. Másodlagosan arra is hivatkozott, hogy a haszonélvezeti jog a  közös vagyon része, ami megfelelő szabályozás mellett közösen gyakorolható. Emellett az ideiglenes intézkedés meghozatalának jogszabályi feltételei sem állnak fenn, mert nem valósak a felperes azon állításai, hogy vele szemben agresszíven, illetőleg félelemkeltően viselkedik.
Az elsőfokú bíróság végzésével a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét elutasította.
Indokolása szerint a per tárgyát képező ingatlan az alperes különvagyonát képezi, az a felperes javára bejegyzett holtigtartó haszonélvezeti joggal terhelt, de ugyanakkor a házastársak közös lakásának minősül, mert ezen ingatlanban laknak a peres felek. Ebből adódóan az ideiglenes intézkedés meghozatalakor a Pp. 156. §-ának (1) bekezdése szerinti feltételek vizsgálatán túlmenően a Csjt. 31/A., valamint a Csjt. 31/B. §-ának (1) és (3) bekezdése is irányadó. A felperes saját előadása szerint a perbeli ingatlanban hétköznapokon napi rendszerességgel tartózkodik, ott munkavégzés folytán hosszabb időt tölt. Értékelve ezt a körülményt, valamint azt, hogy nem nyert bizonyítást, miszerint az alperes a felperessel szemben folyamatosan agresszív, félelemkeltő testi és lelki épséget fenyegető magatartást tanúsít, így a felperes személyét érintő közvetlenül fenyegető kár bekövetkezése nem volt megállapítható.
Továbbá a felperes különös méltánylást érdemlő jogvédelmére sem hivatkozhatott megalapozottan az ideiglenes intézkedés iránti kérelem indokaként, mert az alperessel kötött megállapodás hiányában, illetőleg a Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján haszonélvezeti joga ellenére a házasság felbontása esetére lakáshasználati jog nem illeti meg.
Mindezek alapján a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét elutasította.
Az elsőfokú végzéssel szemben a felperes élt fellebbezéssel.
Kérte az elsőfokú végzés megváltoztatását akként, hogy a törvényszék az ideiglenes intézkedés iránti kérelmének adjon helyt.
Előadta, elsődlegesen a Ptk. 157. §-ának (1) bekezdése alapján a javára bejegyzett holtigtartó haszonélvezeti jogra tekintettel jogosult a perbeli ingatlan kizárólagos használatára.
Másodlagosan a kizárólagos használatot a különös méltánylást érdemlő jogvédelme teszi szükségessé.
Álláspontja szerint a lefolytatott bizonyítás eredményeként, főként a tanúvallomások, valamint az M. Kft.-vel kötött szerződés alátámasztotta azon állítását, mely szerint az ingatlan jogszerű használatában az alperes megfélemlítő magatartása akadályozza.
E körben B. M. tanúvallomását emelte ki aki előadta, hogy az alperest agresszív magatartásra képesnek tartja. K. Z. és K. Z.-né tanúk megerősítették azt az előadását, hogy hétvégén és éjszakánként nem tartózkodik az ingatlanban. Álláspontja szerint a Csjt.-nek a végzésben hivatkozott szabályai azokra az esetekre vonatkoznak, amikor a házastársaknak az ingatlannal kapcsolatban azonos jogosultságaik vannak, vagy amikor csak egyiküknek van jogosultsága. Jelen esetben őt a haszonélvezeti joga alapján önálló jog illeti meg a teljes ingatlan használatára. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor az önálló jogosultságáról, a haszonélvezeti jog gyakorlásáról a Csjt. szabályai szerint döntött, mert döntését a Ptk. rendelkezései alapján kellett volna meghoznia.
Az alperes a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
Előadta, alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy ő akadályozná a felperest megfélemlítő magatartásával az ingatlan jogszerű használatában. A felperes ott marad az ingatlanban folytatott napi munkavégzést követően és ott is alszik. Nem vitásan az ingatlan az ő különvagyona, ezért nem kötelezhető az ingatlan elhagyására. A jogvita tárgya éppen az, hogy a felperesi haszonélvezeti jog, mint vagyoni értékű jog a felek közös vagyonát képezi-e, vagy azt annak alapításakor a felperes az alperestől ajándékba kapta. Ez utóbbi esetben az alperesnek lehetősége van az ajándék visszakövetelésére, amely igényére nézve az elsőfokú eljárás során jogfenntartó nyilatkozatot tett.
A fellebbezés alaptalan.
Nem vitásan a felperes javára holtigtartó haszonélvezeti jog van bejegyezve a perbeli ingatlanra, mely az alperes tulajdonaként van nyilvántartva a földhivatalnál.
A Ptk. 157. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében a haszonélvező joga erősebb, mint a tulajdonosé, aki a birtoklás, használat és a hasznok szedésének a jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező ezen jogokkal nem él.
Jelen esetben mindkét peres félnek van önálló lakáshasználati jogosultsága, mivel a felperes az ingatlan haszonélvezője, míg az alperesnek a különvagyona az ingatlan. A perbeli ingatlan volt azonban az, amelyben a peres felek mint házastársak együtt éltek, az a közös lakhelyükül szolgált, vagyis a lakáshasználattal kapcsolatos jogosultsági viszonyok a házassági életközösség alatt alakultak ki, ezért a törvényszék megítélése szerint is helytálló az elsőfokú bíróság azon álláspontja, hogy jelen esetben nem a Ptk. haszonélvezettel kapcsolatos rendelkezése, hanem a Csjt. lakáshasználatot szabályozó rendelkezései az irányadók, elsődlegesek.
A Csjt. 31/B. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján ha a lakásban a házastársak egyikőjük, vagy mindkettőjük tulajdonjoga, vagy bérleti joga alapján laknak, a házasság felbontása esetén kérelemre – a bíróság dönt a lakás használata felől.
Ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona, vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála lett elhelyezve.
A fent kifejtettek szerint tehát mindkét peres félnek van önálló lakáshasználati jogosultsága, ezért önmagában a felperes haszonélvezeti joga (Ptk. rendelkezései) nem alapozza meg a felperes kizárólagos lakáshasználati jogát.
A Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése szerint a bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös bérletében lévő lakásának használatát megosztja, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helységeinek száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár.
A felperes hivatkozott arra, hogy szubjektív okok, az alperes agresszív magatartása  lehetetlenné teszi az ingatlan közös használatát. E körben egyetért a törvényszék az elsőfokú bírósággal abban, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg, hogy az alperes olyan magatartást tanúsított, illetve tanúsít, mely az utolsó közös lakhelyül szolgáló ingatlanban való együttlakást meghiúsítaná. Ezt a tényt sem a tanúvallomások, sem a felperes által az M. Kft.-vel 2012. április 16. napján megkötött szerződés nem támasztja alá kellő mértékben.
Mindezekre tekintettel helytállóan utasította el az elsőfokú bíróság a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét.
Ennek megfelelően a törvényszék az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a szerint alkalmazandó Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

(Kecskeméti Törvényszék 1. Pkf. 20.904/2013.)