5/2016. számú polgári elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

Ha az érvénytelen szerződés alapján nyújtott szolgáltatás használatban (tartós bérlet) áll, az eredeti állapot természetbeli helyreállítására nincs lehetőség, mivel a használatot meg nem történtté tenni nem lehet. Ilyen esetben a bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeként az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének megtérítését rendeli el [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 237. § (1), (2) bek.].

[1]    A felperesi társaság többségi tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó T. Kft. tulajdonát képezte 3 db használt Volvo FM12 4x2, 2 db új Volvo FM48 8x4, és 3 db használt Schmitz SKY 24 7.2 típusú gépjármű, melyeket az alperes meg kívánt vásárolni. Mivel az ehhez szükséges pénzeszközzel nem rendelkezett, 54 000 000,-Ft értékű gépjárműre „csereszerződést” kötöttek, melynek keretében az alperes 3 db MAN 27464 típusú billenős szerelvényt adott át. A T. Kft. - figyelembe véve a csereszerződés szerinti értéket is - a megvásárolni kívánt járműveket értékesítette az A. Kft. részére, aki mint tulajdonos azokra 2008. szeptember 17. napján CHF alapú lízingszerződést kötött az alperessel. A szerződés 1. számú mellékletében 60 hónapos futamidőt határoztak meg, az első havi lízingdíj 24 000 000,-Ft, míg a továbbiak 2 229 000,-Ft összegűek voltak. A CHF árfolyamát 150,61 HUF/CHF-ben rögzítették.

[2]    Ugyanezen a napon az A. Kft. vételi jogot engedett a lízingtárgyakra az E. Bt.-nek, melynek beltagja az alperes törvényes képviselőjének házastársa volt, kültagja pedig az alperesi gazdasági társaság. A vételi jogot a jogosult a futamidő végén, a 2013. október 1-15. közötti időszakban gyakorolhatta 11 090 000,-Ft + ÁFA vételáron.

[3]    Az alperes a gépjárműveket 2008 szeptemberétől birtokolta. Az első havi lízingdíjat megfizette, majd egy hónap eltelte után a lízingbeadó a szerződést felmondta, mivel az A. Kft. nem tudta kiegyenlíteni a T. Kft. felé a perbeli eszközök vételárát, melyre figyelemmel az eladó az adásvételi szerződéstől elállt.

[4]    A lízingszerződés felmondását követően a gépjárművek továbbra is lízingbevevő birtokában maradtak, akinek részére a már teljesített lízingdíj visszafizetésre került.

[5]    A T. Kft. többségi tulajdonosa, Sz. S., valamint ügyvezetője, H. I. tárgyalásokat folytattak az alperessel, aki jelezte, hogy az eszközöket továbbra is használni kívánja. Az alperes 5 hónapon keresztül a használatért ellenszolgáltatást nem nyújtott. A tárgyalások eredményeként olyan jogi megoldást alkalmaztak, hogy ezután a felperes, mint a pénzügyi lízing szempontjából finanszírozhatónak minősülő kft. közbeiktatásával használhatta a továbbiakban a járműveket alperes, és lehetősége nyílt a tulajdonjog megszerzésére is. Ennek érdekében a gépjárművek tulajdonjogát az L. Lízing Zrt. szerezte meg, aki a gépjárművekre a felperessel kötött 2009. február 18. napján lízingszerződést, mivel az alperest a lízingbeadó cenzúra bizottsága szerződő félként nem fogadta el. A lízingbeadó engedélyt adott arra, hogy a lízingtárgyakat a lízingbevevő az alperesnek allízingbe adja, majd ugyanezen a napon a peres felek között szerződés jött létre, melynek értelmében az alperes a perbeli 8 db gépjárművet „bérbe vette” a felperestől. Úgy rendelkeztek, hogy az alperes kötelezettsége a CASCO megkötése, a zöldkártya, a súlyadó, a javítások, a műszaki vizsgáztatás és az egyéb felmerülő költségek viselése. A bérlő szerződéses kötelezettségeinek megszegése esetére - 30 napos - azonnali hatályú felmondási jogot biztosítottak a felperes részére, míg egyéb esetben a szerződés mindkét fél részéről indokolás nélkül, ugyancsak 30 napos határidővel felmondható. A szerződés 1. számú melléklete szerint az alperesi bérlő fizetési kötelezettsége 55 hónap futamidőre vonatkozott. Az első, 2009. február 18-án esedékes bruttó díj 37 200 000,-Ft, míg 2009. március 1. napjától havonta 2.229.912,-Ft megfizetésére volt köteles; a teljes díj összesen bruttó 159 845 160,-Ft. A szerződés tartalmazta továbbá: „a bérleti díj a mindenkori devizaárfolyam függvényében változhat. Kötéskori devizavételi árfolyam 150,61 HUF/CHF”.

[6]    Ugyanezen a napon a felperes az E. Bt.-vel opciós szerződést is kötött, mely feljogosította a bt.-t, hogy a perbeli gépjárművek tulajdonjogát a futamidő végén 11 090 000,-Ft + ÁFA vételáron megszerezze.

[7]    Az alperes a lízingbeadó L. Lízing Zrt.-vel szintén február 18. napján megkötött „garancia szerződés” elnevezésű okiratban a felperes lízingdíj fizetési kötelezettségének teljesítéséért készfizető kezességet vállalt és írásban felhatalmazta számlavezető pénzintézetét, hogy a „garancia szerződésben” foglalt kötelezettségei teljesítésére a lízingbeadó inkasszója alapján teljesítsen.

[8]    A 2008. szeptember 17. és 2009. február 18. közti időszakra eső használati díj követelést a T. Kft. nettó 11 000 000,-Ft összegben a felperesre engedményezte 2009. február 18. napján.

[9]    Az alperes a leszámlázott bérleti díjakat 2009 szeptemberéig teljesítette. Az ezt követően kiállított 2009. október 5-i fizetési határidejű, 2 741 813,-Ft összegű számlát azonban visszaküldte azzal, hogy a szerződéses díj havonta 2 229 912,-Ft. Állította, 3 970 317,-Ft túlfizetése keletkezett a korábbi teljesítései folytán, egyben kérte a szerződésnek megfelelő elszámolást. Utalt arra, hogy a felperes a szerződéskötéskor megtévesztette, mivel nem tájékoztatta arról, hogy a gépjárműveknek nem ő a tulajdonosa.

[10]    A felperes a szerződést 2009. november 17. napján - december 17. napjára szólóan - felmondta és kérte a gépjárművek visszaszállítását december 18-ig.

[11]    A felek december 19-én egyeztettek, amely nem vezetett eredményre, de újabb egyeztetésben állapodtak meg.

[12]    Az alperes 4 gépjárművet 2010. január 6. napján a felperes birtokába adott, a többit a Kecskeméti Rendőrkapitányság február 11-én foglalta le, majd a későbbiekben azt az L. Lízing Zrt. tulajdonosnak adta ki.

[13]    A felperes keresetében 11 239 797,-Ft és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy az általa lízingelt gépjárműveket a lízingbeadó hozzájárulásával az alperesnek bérbe adta. A bérleti szerződést a díjfizetés elmaradása miatt 2009. december 17. napjára felmondta, azonban a járművek közül négyet csak 2010. január 6-án adott birtokába az alperes, míg a többi - a rendőrség által lefoglalt - gépjármű után 2010. március 2-ig jár bérleti díj, melynek összegét a CHF aktuális árfolyamához kell igazítani.

[14]    Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Kifogásként hivatkozott a felek között létrejött szerződés érvénytelenségére. Eszerint a felperes megtévesztette a szerződés megkötésekor, mert nem tájékoztatta arról, hogy az L. Lízing Zrt. a gépjárművek tulajdonosa, ezért nincs lehetősége a tulajdonjog megszerzésére. Álláspontja szerint a bérleti és opciós szerződést együttesen kell értelmezni, kizárólag így állapítható meg a felek szerződéses akarata, amely a gépjárművek tulajdonjogának megszerzésére irányult. Sérelmezte, hogy a felperes a bérleti szerződés 1. számú mellékletétől eltérő összegben bocsátotta ki számláit.

[15]    Az alperes viszontkeresettel is élt, melyben a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként a felperest - a reális bérleti díjak figyelembe vételével  - 27 706 992,-Ft visszafizetésére kérte kötelezni a bérleti díj túlfizetésből eredően, valamint további 1 463 904,-Ft-ot követelt arra hivatkozással, hogy a 2010. évre eső súlyadót helyette ő fizette meg.

[16]    Az elsőfokú bíróság  ítéletével 6 457 500,-Ft és járulékai megfizetésére kötelezte az alperest, egyben a viszontkeresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a felek bérleti szerződésükkel lízing jogviszonyt lepleztek volna, mivel az állított futamidő végén nem az alperes, hanem az E. Bt. szerezhetett volna - vételi joga alapján - tulajdonjogot. Megállapította, az alperes tévedésre, megtévesztésre történt hivatkozása alaptalan, a viszontkeresetet erre figyelemmel utasította el.

[17]    A Szegedi Ítélőtábla  végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. A felek szerződéskötési akaratát, valamint a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokat értékelve akként foglalt állást, hogy a felperes tartós bérleti - valójában allízing - szerződést kötött az alperessel a lízingbeadó hozzájárulásával. A havi bérleti díj a gépjárművek lízingdíja volt. A felek a szerződéskötéssel egyidejűleg kijelölték azt a személyt, aki a futamidő végén a vételi jogot maradványértéken gyakorolhatja, ezzel a járművek tulajdonjogát megszerezheti. Megállapította továbbá, a szerződés nem tekinthető színleltnek, és önmagában amiatt sem érvénytelen, hogy az eladó a szerződéskötéskor még nem volt a dolog tulajdonosa. Szintén alaptalannak találta az alperes tévedésre, megtévesztésre való hivatkozását.

[18]    A devizaárfolyamra történő utalás kapcsán rámutatott, a megállapodás ezen része, mint a „bérleti díj” értékállandósági kikötése ilyen megfogalmazás mellett érthetetlen, ellentmondó, az alperes fizetési kötelezettsége ezért a szerződés 1. számú mellékletében szereplő fix díjak szerint vált esedékessé. Ehhez képest vizsgálandó a megismételt eljárásban, hogy az alperesnek a felmondáskor volt-e, s amennyiben igen, milyen összegű díjhátraléka, vagy túlfizetésben volt. Az, hogy a felperes felmondása történhetett szerződésszegés miatt, vagy csak a szerződésben meghatározott rendes felmondási jogával élhetett, ennek vizsgálatát követően dönthető el. Amennyiben a felperes rendes felmondási jogát gyakorolta, az első emelt összegű díjra teljes mértékben nem tarthat igényt, mert az túlnyomórészben a tulajdonjog későbbi megszerzésének ellenértéke volt. Jogszerű igénye ez esetben a használat ellenértékeként a kikötött alapösszegű bérleti díjakra korlátozódik. A végzés indokolása rámutatott továbbá, hogy a használat reális piaci viszonyoknak megfelelő ellenértékére az igazságügyi szakértői vélemény irányadó, mivel pedig a szerződés 1. számú mellékletében foglalt havi díj ennél alacsonyabb, feltűnő értékaránytalanság az alperes terhére fel sem merülhet. Miután az alperes által befizetett súlyadó a megszűnés utáni időszakra vonatkozik, e fizetési kötelezettség már nem a bérlőt, vagyis az alperest terheli.

[19]    A megismételt eljárásban a felperes többször módosított  kereseti kérelmében az alperest 47 381 661,-Ft-ban és járulékaiban kérte marasztalni. Előadta, a gépjárművek visszavételét követően kárenyhítés céljából azokat - 2 db kivételével -  sikerült olyan áron értékesíteni, hogy a beszerzési értéküket is figyelembe véve ne érje számottevő kár. A 2 db Volvo FM 8x4 típusú billenős felépítményű tehergépjármű esetében azonban a futamidő végéig 44 hónap alatt összesen 45 051 864,-Ft-ot kellett kifizetnie. Ez utóbbi járműveknek a futamidő lejártakor a forgalmi értéke összesen 20 000 000,-Ft volt, melyet levonva a kifizetett 45 051 864,-Ft-ból, 25 051 864,-Ft az a különbözeti összeg, amely nála kárként jelentkezett. További 11 090 000,-Ft-ra és járulékaira azon a címen tartott igényt, hogy ilyen összegű opciós vételártól (haszontól) esett el az alperes szerződésszegése miatt. Állította, a felek között létrejött szerződés érvényes, annak felmondására jogszerűen került sor, mivel az alperes a szerződésben foglalt CHF alapú fizetési kötelezettségének jogellenesen nem tett eleget.

[20]    Másodlagosan a Ptk. 239. §-a alapján 18 070 587,-Ft és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Indokolásul előadta, hogy a bázisárfolyamra vonatkozó részleges érvénytelenség az egész szerződésre kihat, mivel anélkül a felek egyáltalán nem kötöttek volna szerződést. Az eredeti állapot nem állítható helyre, ezért kérte a szerződés ítélethozatalig történő hatályossá nyilvánítását és az ellentételezés nélkül maradó szolgáltatások elszámolását. A használati díj összegét a perbeli igazságügyi szakértői vélemény alapulvételével bruttó 2 280 000,-Ft havi összegben határozta meg.

[21]    Harmadlagosan 14 826 644,-Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra az esetre, ha a bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a felmondás jogát a felperes jogellenesen gyakorolta.

[22]    Az alperes ellenkérelme továbbra is kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy az alperes érdekkörében került volna sor a „bérleti szerződés” megkötésére. Viszontkeresetét az alapeljárásban előterjesztettel egyezően fenntartotta.

[23]    Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban meghozott ítéletével a felperes keresetét elutasította, egyben kötelezte, fizessen meg az alperesnek 612 934,- Ft-ot, valamint járulékait, míg ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította. Határozatának indokolása szerint a megismételt eljárásban sem lehetett több adatot feltárni az ítélőtábla által megállapított és értékelt tényálláshoz képest az érvénytelen kikötés - az aktuális CHF-hez kötött díj - tekintetében, ezért az érvényes szerződésen alapuló elsődleges kereseti kérelmet alaptalannak találta. A másodlagos és harmadlagos kereseti kérelem vonatkozásában elsősorban azt vizsgálta, hogy az érvénytelen kikötés a szerződés teljes vagy részbeni érvénytelenségét eredményezi-e. E körben elfogadta a felperes érvelését, miszerint az alperes fix összegű havi lízingdíj fizetési kötelezettsége mellett - a gazdasági válság közepette közismerten tendenciózus árfolyam-emelkedés miatt - nem állt volna érdekében a szerződéskötés, az érvénytelen rész nélkül a szerződést nem kötötte volna meg. Kifejtette, az érvénytelenség jogkövetkezményei közül az eredeti állapot helyreállítása nem alkalmazható a kötelem használati jellegére tekintettel. Nem jöhet szóba a hatályossá nyilvánítás sem, mivel a felek szerződése -  egybehangzó előadás szerint - 2009. december 17. napján megszűnt. Az elszámolás érdekében a Ptk. 237. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazva mégis a hatályossá nyilvánításhoz fűződő, a szerződésen alapuló elszámolást foganatosított. E körben kiemelte, a hatályossá nyilvánítás nem jelentheti, hogy ezáltal érvényessé válik a szerződés minden rendelkezése, így pl. a kikötött bérleti díj összege. Hasznot az érvénytelen szerződés alapján a szolgáltatást nyújtó fél nem realizálhat, mert az ellentétben állna a jogalkotó szándékával. E szempontokat szem előtt tartva az alperest 11 és fél hónapra terhelő használati díj mértékét 24 233 928,- Ft-ban állapította meg a felperes L. Lízing Zrt.-vel kötött szerződésében rögzített díjmértékre alapozva, melyet az alperes is elismert. Kifejtette, a perben nem álló T. Kft. és a felperes között létrejött engedményezés folytán a felperes javára kell elszámolni a korábbi 5 hónap után meg nem fizetett bruttó 13.200.000,- Ft használati díjat, amely szintén az alperest terheli. Az alperes javára számolta el a T. Kft. részéről késedelmesen visszafizetett 20 000 000,- Ft késedelmi kamatait 1 233 545,- Ft-os összegben, valamint az alperes által a 2010. évre fizetési kötelezettség nélkül teljesített 1 463 904,- Ft súlyadót. Ezzel szemben az alperesnek járó összegből levont 22 751 864,- Ft-ot, amely a felperes által igazoltan megfizetett lízingdíjhátralék és a maradványérték különbözete. Álláspontja szerint ez a hátrány nem következett volna be abban az esetben, ha az alperes érdekkörében megkötött szerződés teljesedésbe megy. A felperes kártérítési követelését a Ptk. 237. § (2) bekezdése szerinti elszámolási igénynek tekintette. Mindezek alapján az alperest terhelő összeget 34 736 479,- Ft-ban határozta meg, így - figyelembe véve az általa teljesített 58 101 277,- Ft-ot - az alperes követelése 23 364 798,- Ft erejéig megalapozott. Ezzel szemben a felperes másodlagos kereseti kérelme alapján 22 751 864,- Ft volt elszámolható. A felperest a különbözetben marasztalta a viszontkereset alapján.

[24]    Az ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést annak részbeni megváltoztatása és a felperes marasztalásának 28 419 947,- Ft-ra és járulékaira történő felemelése érdekében. Jogorvoslati kérelmében hangsúlyozta, a szerződést  a felperes jogszerűtlenül mondta fel, mivel fizetési kötelezettségének eleget tett. Véleménye szerint a felperest 15 havi használati díj illeti meg, amelynek összege a szerződés melléklete szerint bruttó 33 378 779,- Ft. Figyelembe véve azonban az általa ténylegesen kifizetett összeget, részére bruttó 25 722 498,- Ft különbözet visszajár. Kiemelte, az A. Kft.-től a szerződés megszűnése után a teljesített kifizetett bérleti díjat visszakapta, a felperessel kötött újabb szerződésig használta az eszközöket, az erre az 5 hónapra járó bérleti díj pedig a szerződés melléklete szerint bruttó 11 149 560,- Ft. Hangsúlyozta, a bérleti szerződés 2009. december 18. napjáig volt hatályban, ezért a felperes nem tarthat igényt az ítéletben megállapított, magánszakvéleményre alapított bruttó 22 751 864,- Ft-ra, mint kártérítés maradványértékére. Véleménye szerint elszámolás hiányában a Ptk. 193. § (2) bekezdése feljogosította arra, hogy az eszközök kiadását megtagadja mindaddig, amíg az elszámolás meg nem történik.

[25]    A fellebbezés részben alapos.

[26]    A Szegedi Ítélőtábla a hatályon kívül helyező végzésének indokolásában - az akkor rendelkezésre álló peradatok mellett - úgy foglalt állást, hogy a peres felek megállapodásában a devizaárfolyamra történő utalás, mint a „bérleti díj” értékállandósági kikötése ilyen megfogalmazás mellett érthetetlen, ellentmondó, ezért a szerződési kikötés a Ptk. 228. § (3) bekezdése szerint semmis, rá a részleges érvénytelenség szabályait kell alkalmazni. Helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság iránymutatásaihoz kötve van a megismételt eljárásban, e kötöttsége azonban nem abszolút, csak addig áll fenn, amíg ugyanaz a peranyag, mint amit a másodfokú bíróság a döntésénél figyelembe vett. Ha az újabb eljárás során új tények, bizonyítékok merülnek fel, s azok a másodfokú bíróság megállapításait megdöntik, vagy az elrendelt bizonyítást időközben a per állása, illetőleg alakulása feleslegessé teszi, akkor az elsőfokú bíróság újabb tényállást állapíthat meg, s újabb következtetésekre juthat, illetőleg az előírt bizonyítást mellőzheti (EBH 2006.114.).

[27]    Osztja az ítélőtábla az elsőfokú bíróság álláspontját abban a vonatkozásban, hogy a megismételt eljárás alapján sem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a felek között CHF alapú szerződés jött létre. Ezt követően helyesen vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy az ítélőtábla szerint érvénytelen kikötés a szerződés teljes vagy részbeni érvénytelenségét eredményezi-e, és megalapozottan - a bizonyítékok okszerű mérlegelése (Pp. 206. § (1) bekezdés) alapján - jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az érvénytelen rész nélkül a szerződést nem kötötte volna meg, ebben az esetben ugyanis az árfolyamváltozás negatív hatásai kizárólag őt terhelték volna, gazdaságilag az számára jelentős hátrányokkal járt volna már előre láthatóan. E körülményt figyelembe véve - értékelve a megismételt eljárásban feltárt szerződéskötési előzményeket is - helytállóan mutatott rá, hogy az érintett lényeges szerződési kikötés semmissége a teljes szerződés érvénytelenségét eredményezte (Ptk. 239. § (1) bekezdés).

[28]    Az érvénytelen szerződés jogkövetkezményeként azonban az elsőfokú bíróság részben jogilag, részben számszakilag téves következtetéseket vont le az alábbiakra figyelemmel:

[29]    Az érvénytelenség a szerződéshez, közelebbről a szerződés keletkezési folyamatához kapcsolódó jogintézmény, amely a szerződés megkötésének valamilyen rendellenessége miatt a felek által célzott joghatás beálltát kizárja. Egyfelől nevesíti a szerződéskötés rendellenességeit, vagyis az érvénytelenségi okokat, másfelől rendezi, milyen jogkövetkezményekkel jár, ha az adott szerződés megkötése során érvénytelenségi ok merült fel. Az érvénytelenségi okok rendszeréhez szervesen kapcsolódik az érvénytelenség szankciós oldala, amely arra ad választ, hogy az érvénytelenségi ok milyen beavatkozást vált ki a szerződés megkötésének mechanizmusában. Az érvénytelenség, mint szankció azt jelenti, hogy az érvénytelenségi ok meglétéig a szerződéshez a felek által célzott joghatás nem fűződhet, beállását a polgári jog kizárja (A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a  szerződéses gyakorlatban Polgári Jogi Kodifikáció IV. évfolyam 2. szám). A felek a szerződéshez általában azt a célzott joghatást kívánják fűzni, hogy a szerződést a másik fél kötelezően teljesítse (szerződési kötőerő), illetve ha a szerződésben foglaltakat önként mégsem tartaná be, úgy a szerződés teljesítése vele szemben állami eszközökkel kikényszeríthetővé váljék. Az érvénytelenség alapvető szankciós vonása, hogy éppen ezt a célzott joghatást zárja ki: az érvénytelen szerződés nem köti a feleket (érvénytelen szerződést nem kell teljesíteni), illetve az érvénytelen szerződést állami-bírósági úton kikényszeríteni nem lehet.

[30]    A perbeli esetben ez azt jelenti, hogy a felek között létrejött érvénytelen szerződés kikötései - köztük a bérleti díj összegére vonatkozó megállapodás - nem alkalmazhatók, az elszámolásnál nem vehetők figyelembe.

[31]    Az érvénytelenség alapvető jogkövetkezménye nem az eredeti állapot helyreállítása, hanem az, hogy az érvénytelen szerződésre jogot, követelést alapítani - azaz az érvénytelen szerződés teljesítését követelni, bírósági úton kikényszeríteni - nem lehet (Legfelsőbb Bíróság 1/2010. PK vélemény 2. pont). Az érvénytelenség további jogkövetkezményei kétirányúak:

[32]    - A szerződés megmentése: ezzel a törvény olyan helyzetet kíván teremteni, mintha a felek már eredetileg is érvényes szerződést kötöttek volna (ex tunc hatályú érvényessé nyilvánítás).

[33]    - A jogviszony felszámolása: ebben az esetben a jogszabály olyan helyzet megteremtésére törekszik, mintha a felek egyáltalán nem kötöttek volna szerződést (ex tunc hatályú eredeti állapot helyreállítása). A jogviszony tökéletes felszámolása úgy képzelhető el, ha a szerződés megkötése előtti eredeti állapot visszaállítása történik. Az érvénytelenség jogkövetkezménye ilyenkor az addig nyújtott szolgáltatások visszaadását jelenti (in integrum restitucio). Az eredeti állapot helyreállítása azonban nem alkalmazható minden érvénytelen szerződésre, bizonyos szerződéstípusok esetében a teljesített szolgáltatások egy része fogalmilag nem adható vissza, a szerződéskötés előtti állapotot előidézni lehetetlen. Így kizárt azoknál a szerződéseknél, ahol a szolgáltatás valamilyen tevékenységben (pl. tartás, megbízás, letét) vagy használatban (pl. bérlet, haszonbérlet) áll, mivel a tevékenységet vagy használatot meg nem történtté tenni nem lehet. Helyesen foglalt ezért állást az elsőfokú bíróság abban, hogy jelen perben a kötelem használati jellegére tekintettel az eredeti állapot helyállítására nincs jogi lehetőség a nyújtott szolgáltatás irreverzibilitására figyelemmel. A Ptk. 237. § (2) bekezdése azt a rendelkezést tartalmazza, ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja, és rendelkezik az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről. A bírói gyakorlat korábban is szembesült azzal a dilemmával, hogy a hatályossá nyilvánítás nem eredményezhet olyan helyzetet, mintha a szerződés érvényes lenne, azaz a hatályossá nyilvánítás alkalmazásával a bíróság nem kényszerítheti ki az érvénytelen szerződés teljesítését (EBH 2008.1767. BH 2008.144., eBDT 2009.2020.), másfelől az érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánítása a szerződési tartalom szerződési feltételek hatályosságát és alkalmazását is eredményezi (eBDT 2010.2352., eBDT 2014.31.111). E dogmatikai ellentmondás az ítélőtábla álláspontja szerint úgy oldható fel, hogy a bíróság az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatás ellenértékének megtérítését rendeli el.

[34]    A perbeli esetben ez az alperes által használt gépjárművek használati jogának értéke és az általa összesen kifizetett „bérleti díj” összevetését jelenti. Tévesen tulajdonított ugyanakkor az elsőfokú bíróság jelentőséget az érvénytelenség jogkövetkezményének levonása szempontjából annak, hogy a megállapodást időközben a felperes már felmondta, mivel érvénytelen szerződésről lévén szó, a szerződés felmondásának, amely jogcselekmény a szerződést megszünteti (Ptk. 321. § (1) bekezdés) nincs jelentősége. Az eleve - a megkötésétől - érvénytelen szerződés megszüntetése ugyanis fogalmilag kizárt, a felmondás érvényes szerződést feltételez.

[35]    Ugyancsak tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperest kár érte az általa igazoltan megfizetett lízingdíjhátralék és a maradványérték különbözete tekintetében, hiszen az alperest a szerződés megszűnése vonatkozásában semmilyen felróhatóság nem terheli, az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítése körében pedig a fenti igény szóba sem kerülhet.

[36]    A használati díj mértékének a szerződéses érték - melynek meghatározásánál a felek szerződéskötéshez fűződő érdekei is jelentős szerepet játszottak - az érvénytelenség következtében nem vehető figyelembe. Ennek megállapításánál irányadó az egyébként aggálytalan, D. G. igazságügyi szakértő-féle szakvélemény, amely bruttó 2 880 000,-Ft/hó használati díjjal számolt az érintett 11 hónapra vetítve, melyhez hozzá kell adni a felperest az engedményezés folytán megillető, korábbi 5 hónap után járó bruttó 13 200 000,-Ft-os használati díjat. Ezt figyelembe véve az alperes fizetési kötelezettsége a használat teljes időtartamára vonatkozóan 44 880 000,-Ft. Ezzel szemben az alperes - nem vitatottan - összesen 58.101.227,-Ft-ot fizetett meg bérleti, valójában allízingdíj címén, következésképpen az alperes túlfizetése 13.221.277,-Ft. Ezt az összeget növelni kell az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított késedelmi kamattal, amely a T. Kft. késedelmes teljesítése kapcsán (20 000 000,-Ft visszafizetése) keletkezett. Ennek összege 1 233 545,-Ft. Ugyancsak beszámíthatta az alperes a Ptk. 296. § (1) bekezdése alapján a 2010. évi súlyadó összegét is 1 463 904,-Ft-ban.

[37]    A fenti 3 tétel (13 221 277,-Ft + 1 233 545,-Ft + 1 463 904,-Ft) összegének megfizetése esetén a nyújtott szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyba kerül.

[38]    A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta.

(Szegedi Ítélőtábla: Gf.I.30.216/2014.)