7/2016. számú munkaügyi elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

A vezetője bizalmát elvesztette felmentési ok alkalmazása jogellenes, amennyiben a munkáltató fegyelmi eljárás megindítására alapot adó – a Kttv. 76.§ (2) bekezdés körébe nem sorolható – kötelezettségszegéssel indokolja a kormánytisztviselő felmentését [2011. évi CXCIX. tv. 66. § (2) bekezdés, 76. § (1)-(2) bekezdés].

[1] A kormánytisztviselő alperes kormányzati szolgálati viszonyát a felperes munkáltató 2013. március 14-én kelt felmentéssel – a Kttv. 63. § (2) bekezdés e) pontja, azaz a vezetőjének bizalmát elvesztette felmentési ok alapján megszüntette. Ennek indokolása szerint három határozatot úgy látta el „kiadmány hiteléül” pecséttel és a felügyelőség bélyegzőjével, valamint aláírásával, hogy az alperes által is tudottan „F.I. sk osztályvezető” nyomtatott neve felett BB aláírása szerepelt. Az alperesnek tudomása volt arról, hogy F.I. betegszabadságon van, így tévesen kiadmányozott okirat került kiküldésre.

[2] Az alperes közszolgálati panaszt nyújtott be a Kormánytisztviselői Döntőbizottsághoz, amelyben kérte annak megállapítását, hogy felmentése jogellenes. Kérte továbbá elsődlegesen az eredeti munkakörbe történő visszahelyezését, másodlagosan a felperesi jogelőd kötelezését 24 havi illetményének megfelelő átalány-kártérítés megfizetésére.

[3] A Kormánytisztviselői Döntőbizottság a lefolytatott eljárás eredményeként határozatával a közszolgálati panasznak részben helyt adott, és megállapította, hogy az alperes kormányzati szolgálati jogviszonyát a felperesi jogelőd jogellenesen szüntette meg, kötelezte a felperesi jogelődöt alperes 22 havi illetményének megfelelő 2.983.200 forint átalány-kártérítés megfizetésére.

[4] A felperes munkáltató keresetet terjesztett elő, amelyben kérte a döntőbizottsági határozat oly módon történő megváltoztatását, hogy az alperes közszolgálati panaszát a bíróság teljes egészében utasítsa el. Hivatkozott arra is, hogy a megállapított átalány-kártérítés eltúlzott.

[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte.

[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében a felperes munkáltató keresetét elutasította.

[7] Az ítélet indokolásában a közigazgatási és munkaügyi bíróság idézte a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 63. § (1), (2), (3) bekezdését, 76. § (1)-(2) bekezdését, továbbá a 66. § (2) bekezdését.

A rendelkezések értelmezésével megállapította, hogy a bizalomvesztés egy önálló felmentési jogcím, amelynek indoka kizárólag a kormánytisztviselő magatartásában, illetve munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tény lehet. A bizalomvesztés ez erkölcsi, etikai jellegű, a kölcsönös munkavégzésben megnyilvánuló bizalmi elvet juttat kifejezésre, amely ugyanakkor az érintettek közti szubjektív érzésen túli körülmény, hiszen mindezt bizonyítani is kell, mindehhez bizonyítható tény is szükséges. A felperesi jogelőd a felmentést ténylegesen nem bizalomvesztéssel indokolta, hanem kötelezettségszegéssel, ez esetben fegyelmi eljárást kellett volna indítani, amelynek következménye nem feltétlenül a kormányzati szolgálati jogviszony megszüntetése lett volna.

[8] A közigazgatási és munkaügyi bíróság kifejtette, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója nem kérhetett számon az alperestől bizalmat és lojalitáshiányt. Az alperesnek nem a kiadmányozás volt a munkaköri feladata, de ahhoz kapcsolódott. Így neki sem lehet felróni közvetve azt a gyakorlatot, amely megfelelt a mindenki által követett kiadmányozási gyakorlatnak.

[9] F.I. osztályvezető távollétében követendő kiadmányozási rendről is a vezetőnek kellett volna döntenie és iránymutatást adnia. Amennyiben a kiadmányozással kapcsolatos kérdéskörnél nem állapítható meg a bizalomvesztésre alapozott felmentés joghatályossága, úgy érelemszerűen az előbb kifejtettek alapján ez az alperes munkaköre tekintetében sem állapítható meg.

[10] Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, elsődlegesen kért annak megváltoztatásával a keresetnek való teljes helyt adást és az alperes perköltségben marasztalását. Másodlagos fellebbezési kérelme az ítélet hatályon kívül helyezésére irányult a Pp. 206. § megsértése miatt.

[11] A felperes álláspontja szerint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítélete iratellenes megállapításokat tartalmaz, továbbá az irányadó jogszabályok téves értelmezésén alapul.

[12] Az ítéletben kifejtettekkel szemben a felmentés nem kötelezettségszegésen, hanem ténylegesen bizalomvesztésen alapul. Ez az önálló megszüntetési jogcím a Kttv. 66. § (2) bekezdésének és a 76.§ (2) bekezdésén keresztül kapcsolódik a 76. § (1) bekezdéséhez. Azért bizalomvesztés okán történt a felmentés, mert az alperes munkavégzése a vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettségnek, a vezetőkkel és munkatársakkal való együttműködési kötelezettségnek nem felelt meg, az alperes nem szakmai elhivatottsággal látta el feladatát, és nem tanúsított munkavégzése során fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzést. Figyelmen kívül hagyta az SZMSZ-t, az Iratkezelési szabályzatot és a 335/2005. Korm. rendeletet.

[13] A fellebbezés alaptalan.

[14] A Kttv. 76. § (1) bekezdése felsorolja a kormánytisztviselők kötelezettségeit, míg a (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben meghatározottakon túli követelmény a szakmai lojalitással történő feladatellátás. A jogszabály nem határozza meg, hogy mit kell érteni szakmai lojalitáson. Jelen per elbírálása szempontjából jelentős kérdés a kötelezettségek megszegése, tehát a fegyelmi vétség és a vezetői bizalom elvesztése, mint felmentési ok elhatárolása. A Kttv. 156. § (1) bekezdése szerint fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén – ide nem értve a méltatlanság, illetve a bizalomvesztés miatti felmentést, valamint a hivatásetikai elvek megsértését – a munkáltatói jogkör gyakorlója köteles az eljárást – a (2) bekezdés esetét kivéve – megindítani. A Kttv. 76. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak megsértése esetén a munkáltatónak tehát fegyelmi eljárást kell lefolytatnia, és nem a jogviszonyt megszüntetnie bizalomvesztés címén.

[15] A bizalomvesztés körében a Kttv. 66. § (2) bekezdése utal a munkavégzésben megnyilvánuló kötelezettségszegésre is, azonban a „vezetői bizalmát elvesztette” indoknak a fegyelmi vétség elkövetésénél – a hivatalvesztést kivéve – általában súlyosabb okon kell alapulnia, hiszen a jogkövetkezmény is súlyosabb. A bizalomvesztés alapját a Kttv. 76. § (2) bekezdése szerint
– a vezető iránti szakmai lojalitással történő feladatellátás,
– vezető által meghatározott szakmai értékek iránti elkötelezettség,
– a vezetőkkel és a munkatársakkal való alkotó együttműködés,
– szakmai elhivatottsággal történő fegyelmezett és lényeglátó feladatvégzés megítélése képezheti.

[16] A bizalmi viszony megrendülése, illetve megszűnése szubjektív értékítélet alapján nem, csak alapos és súlyos okok miatt, objektív tények alapján állapítható meg. A munkavégzés során esetlegesen elkövetett kisebb hibák a munka minőségével kapcsolatosak, önmagukban a bizalmi viszonnyal nem állnak összefüggésben.

[17] Nem általában szükséges vizsgálni, hogy az adott magatartás bizalomvesztésre alapot adhat-e, hanem konkrét esetben a vezetői bizalom megrendülését. Mindezek alapján tehát a bizalomvesztésre történő hivatkozáshoz nem elegendő valamilyen kormánytisztviselői kötelezettségszegés igazolása, szükséges a kölcsönös munkavégzésben megnyilvánuló bizalmi elvben bekövetkezett „törésre” történő utalás, és annak bizonyítása is. A perbeli esetben az utóbbi feltétel a törvényszék álláspontja szerint sem valósult meg.

[18] Tény, hogy az alperes nem kiadmányozott, de feladata azzal összefüggött, és a felmentés indoka is. Helyes tehát a közigazgatási és munkaügyi bíróság azon álláspontja, hogy vizsgálni kellett a felperesnél kialakult kiadmányozási gyakorlatot, hiszen a felmentésben az alperes terhére az azzal összefüggő ellenőrzési és jelzési kötelezettség elmulasztását rótták fel. Amennyiben F.I. betegsége, emiatti huzamosabb idejű távolléte szélesebb körben ismert tény is volt, ez nem jelenti azt, hogy konkrét vezetői intézkedés hiányában az alperesnek ismernie kellett az adott helyzetben irányadó eljárási rendet.

[19] A törvényszék kiemelte, hogy bizonyítékok (okiratok, tanúvallomások) állnak rendelkezésre arról, hogy a felperesi jogelődnél a kiadmányozás terén a feltárt és az elsőfokú ítéletben is részletezett gyakorlatot folytatták, tehát az érintett távollévő osztályvezető melletti „s.k.”-s toldással és a helyettesítő személy aláírásával küldték ki a határozatokat. Csak utólag, az alperes kifogásolt eljárását követően, a 2012. május 31-én kelt 10/2012. számú igazgatói utasítás határozta meg a kiadmányozási jog gyakorlásának rendjét. Az SZMSZ és az Iratkezelési szabályzat is szabályozta a kiadmányozás módját, de mivel a felperesi jogelőd hosszabb időn át ne kifogásolta az attól eltérő gyakorlatot, emiatt jogszerűen nem alkalmazhatott – külön figyelmeztetés nélkül – ilyen súlyos jogkövetkezményt.

[20] A Kormánytisztviselői Döntőbizottság, illetőleg a közigazgatási és munkaügyi bíróság megfelelően mérlegelte és értékelte azokat a körülményeket, amelyeket a jogszabály szerint az átalány-kártérítés meghatározása során figyelembe kell venni, továbbá azt is, hogy korábban az alperes munkája ellen kifogás nem merült fel és hogy jelen üggyel összefüggésben nyomozási eljárásban is érintett volt, amely szintén jelentős hátrányt jelent számára. A mindezek alapján megállapított összeg helyes, eltúlzottnak nem tekinthető.

(Szombathelyi Törvényszék 7.Mf.20.220/2015.)