7/2019. számú büntető elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

A kényszermunka bűntettének a sértett sanyargatásával elkövetett minősített esetét is meg kell állapítani abban az esetben, ha a sértettet nemcsak munkára kényszerítik, hanem fűtetlen, bútorozatlan szobában tartják a saját ingatlanában, éheztetik és bántalmazzák [Btk. 193. § (1) bek., (2) bek. a) és b) pont].

[1] A járásbíróság az I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rb. kényszermunka bűntettében [Btk. 193. § (1) bek., (2) bek. b) pont] és 6 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.]. Ezért őt halmazati büntetésül 3 év 8 hónap szabadságvesztés-büntetésre és mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani. Rögzítette, hogy az I. r. vádlott a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Beszámította a szabadságvesztésbe az előzetes fogvatartásban töltött időt. Az I. r. vádlott szülői felügyeleti jogát hat kiskorú gyermeke vonatkozásában megszüntette.

[2] Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az ügyész, az I. r. vádlottal szemben kiszabott büntetés súlyosításáért, míg az I. r. vádlott és kirendelt védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

[3] A megyei főügyészség az első fokon eljárt vádhatósággal e tekintetben egyetértve akként érvelt, hogy az enyhítő és súlyosító körülményeket a járásbíróság helytállóan vette számba, azonban eltúlzott jelentőséget tulajdonított a kisszámú, és az időmúláson kívül kisebb nyomatékú enyhítő tényezőknek. A jelentős tárgyi súlyú, többszörös halmazatban megvalósított bűncselekményekre és az I. r. vádlott többszörösen büntetett előéletében és életvezetésében megmutatkozó társadalomra veszélyességre tekintettel, a büntetés középmértékétől jelentősen elmaradó tartamú szabadságvesztést a főügyészség eltúlzottan enyhének és a büntetési célok elérésére alkalmatlannak tekintette.

[4] Mindezek alapján a főügyészség arra tett indítványt, hogy a törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, az I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés tartamát jelentősen emelje fel, és ehhez arányosan, huzamosabb időben határozza meg a közügyektől eltiltás tartamát is.

[5] A másodfokú bíróság nyilvános ülésen [Be. 361. § (1) bek.] vizsgálta meg a járásbíróság kétirányú fellebbezéssel támadott ítéletét és eljárását.

[6] Az elsőfokú bíróság eljárása törvényes, míg az általa megállapított tényállás megalapozott volt.

[7] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a járásbíróság okszerű következtetést vont le az I. r. vádlott bűnösségére.

[8] Nem lehetett kétséges, hogy az I. r. vádlott a sértettet – a sértett kiszolgáltatott helyzetének kihasználásával – fenyegető, néhol erőszak alkalmazásába átforduló fellépésével hónapokon keresztül szolgasorban tartotta, és a saját, valamint a családtagjai szükségleteinek kielégítését célzó munkavégzésre kényszerítette.

[9] A sértett – az I. r. vádlott által nyilvánvalóan felismert személyi körülményei, képességei folytán – elfogadható választási lehetőség hiányában hosszú ideig kénytelen volt alávetni magát a visszaélésnek.

[10] Az első fokon eljárt bíróság azt is helytállóan ismerte fel, hogy az I. r. vádlott magatartása túllépett az alapeseten, ugyanis kétségkívül jelentős érdeksérelmet okozott a kényszermunkára kötelezett sértett számára.

[11] A sértett ugyan igen szerényen, de mégis emberhez méltó körülmények között élt az I. r. vádlott feltűnését megelőzően ingatlanában. Szociális segélyből és alkalmi munkából szerzett jövedelemből tartotta fenn magát.

[12] Az L. család ingatlanba történő beköltözését követően a sértett életkörülményeiben, életminőségében drasztikus változás következett be.

[13] Ezt követően egy fűtetlen szobában kellett laknia. A ruhái és a használati tárgyai tárolására szolgáló bútorzatot átszállították az L. család által lakott fűtött helyiségbe. Ruháit, mobiltelefonját L.-ék idővel eltüzelték. A sértett nem jutott megfelelő mennyiségű táplálékhoz, gyakran éhezni kényszerült. Az ingatlanánál fellelhető melléképületek faanyagának egy részéből, illetőleg a telken ültetett egészséges gyümölcsfák ágaiból szintén tüzelő lett.

[14] Történt mindez a munkát gyakorlatilag nem végző, lényegében a házi és a ház körüli munkák nagy részét a sértettel végeztető I. r. vádlott utasítására, kénye-kedve szerint.

[15] A másodfokú bíróság a járásbíróság álláspontjától eltérően úgy ítélte meg, hogy az I. r. vádlott kényszerítésben jelentkező magatartása azon túl, hogy jelentős érdeksérelmet okozott, a sértett sanyargatásával elkövetettnek is minősült.

[16] Jelen esetben ugyanis nem pusztán munkavégzésre kényszerítés valósult meg az I. r. vádlott részéről, hanem a munkavégzésre kényszerítésen túl emberhez nem méltó helyzetet, életkörülményeket teremtett a sértett számára.

[17] A sértettnek saját tulajdonú lakásában az L. család szolgálójaként folyamatos megaláztatásban, pszichés kínzásban volt része.

[18] Tűrni kényszerült egyebek mellett azt, hogy számára idegen, alkoholizáló, hajléktalan személyekkel ossza meg szűkös fekhelyét, az eddig megszokott életviteléhez képest a külvilágtól egyfajta elszigeteltségben éljen, de azt is, hogy megalázó módon földre ültessék és a dehonesztáló „kutyám leszel!” felkiáltás közepette bántalmazzák.

[19] Mindezekre figyelemmel a törvényszék az I. r. vádlott kényszermunka bűntetteként értékelt cselekményét a Btk. 193. § (2) bekezdés a) pontja szerint is minősítette.

[20] A másodfokú bíróság egyetértett a járásbíróság álláspontjával a tekintetben, hogy az I. r. vádlott nevelési kötelezettségét gyermekei irányában vitathatatlanul, súlyosan megszegte. Előttük elsősorban a munkához való negatív viszonyulásán, illetőleg egy másik ember tudatos semmibevételén, kihasználásán keresztül kifejezetten elutasítandó személyes példát mutatott. Számukra deviáns, antiszociális és agresszív viselkedésmintát közvetített.

[21] Az sem vitatható alappal, hogy az I. r. vádlott (és felesége) a gondozási kötelezettségét sem teljesítette a hat gyermeke irányában. E vonatkozásban is súlyos kötelezettségszegés terheli.

[22] A gondozás ugyanis a kiskorú alapvető – főleg testi – szükségleteinek kielégítésére irányul, és biztosítja a normális testi fejlődés feltételeit. Magában foglalja egyebek mellett a kiskorú ellátását ruházattal, a megfelelő gondoskodást a személyi higiéniáról és a normális életkörülményeiről.

[23] A fent írtak okán a járásbíróság törvényesen marasztalta az I. r. vádlottat valamennyi kiskorú gyermeke vonatkozásában kiskorú veszélyeztetése bűntettében.

[24] Az elsőfokú bíróság a relevanciával bíró büntetéskiszabási tényezőket nem tárta fel teljeskörűen, és nem is értékelte azokat valós súlyuknak megfelelően. A másodfokú bíróság súlyosító hatást tulajdonított az emberi szabadság elleni bűncselekmény kétszeres minősülésének.

[25] A törvényszék a járásbírósággal egyetértve úgy ítélte meg, hogy az aktuális lakóhelyén a számára idegen anyagi javakat családjával rendre felemésztő, majd parazita módon embertársát végletekig kihasználó, életére rátelepedő, mindeközben kiskorú gyermekei fejlődését minden tekintetben súlyosan veszélyeztető I. r. vádlott vonatkozásában a büntetési célok kizárólag végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásával érhetők el.

[26] A másodfokú bíróság ugyanakkor – az első és másodfokon eljárt ügyészség álláspontját osztva – a bűncselekmények erkölcsileg súlyosan kifogásolható voltára, valamint az irányadó középmértékre (7 év) figyelemmel – az általános mellett az egyéni megelőzés szempontját is szem előtt tartva – indokoltnak tartotta a halmazati büntetésül kiszabandó szabadságvesztés tartamát a cselekmények elkövetése óta eltelt relatíve hosszú idő (3–3,5 év) ellenére 5 évre felemelni.

[27] A törvényszék a közügyektől eltiltás tartamát az I. r. vádlott méltatlanságának fokához és a szabadságvesztés felemelt tartamához igazítottan 5 évre felemelte.

[28] Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének érintett rendelkezéseit a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, míg a törvényes rendelkezéseket a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Székesfehérvári Törvényszék 1. Bf. 182/2017.)