9/2014. számú büntető elvi döntés

Nyomtatóbarát változat

A terhelt érdekében letett óvadékot a büntetőeljárás befejeződése előtt a letevőnek vissza kell adni akkor is, ha a terhelt előzetes letartóztatását az ellene folyó másik büntetőeljárásban rendelték el [Be. 148. § (2), (4) bek.].

[1] A csalás bűntette miatt a terhelt ellen indult büntetőeljárás nyomozati szakában a városi bíróság a 2003. július 18. napján hozott végzésével a terhelt óvadék letétbe helyezési indítványának helyt adott és az óvadék összegét 5 000 000 forintban állapította meg.
[2] Rendelkezett arról, hogy a terhelt előzetes letartóztatását a végzés jogerőre emelkedése és az óvadék teljes összegének befizetése után megszünteti és a terhelt szabadlábra helyezését rendeli el, egyúttal a terhelttel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el .
[3] Az 5 000 000 forint összegű óvadékot a törvényszék gazdasági hivatalánál P. Z.-né 2003. augusztus hó 26. napján befizette.
[4] Ebben a büntetőügyben a büntetőeljárás az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása folytán a B. Járásbíróságon  van folyamatban.
[5] Az óvadék letételét követően egy másik büntetőügyben (különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette) a terhelt előzetes letartóztatását az E. Járásbíróság 2013. szeptember 4. napján elrendelte.
[6] A terhelt jelenleg is előzetes letartóztatásban van.
[7] Erre tekintettel P. Z. Gy.-né, az óvadék letevője kérte az általa letett 5 000 000 forint óvadék összegének visszafizetését, figyelemmel arra, hogy a vádlottat más ügyben letartóztatták.
[8] A B. Járásbíróság a 2014. január hó 30. napján kelt végzésével a terhelt érdekében a nyomozás során letett 5 000 000 forint óvadék visszafizetése iránt a letevő által előterjesztett kérelmet elutasította.
[9] Álláspontja szerint az óvadék rendeltetése az, hogy az ellene folyamatban lévő eljárásban biztosítsa a terhelt eljárási cselekményeknél történő jelenlétét. A más eljárásban alkalmazott kényszerintézkedésre jelen perbíróságnak ugyanakkor nincs ráhatása, így szabadlábra helyezés esetén óvadék hiányában a terhelt megjelenése nincs biztosítva.
[10] A végzés ellen a terhelt és védője jelentettek be fellebbezést, amelyben az óvadék letevő részére történő visszaadását indítványozta, hivatkozva a Be. 148. §
(2) bekezdés a) pontjának rendelkezésére, amely szerint az óvadék összegét a terheltnek vissza kell adni, ha a bíróság az előzetes letartóztatását elrendelte.
[11] A megyei főügyészség a fellebbezéseket alaptalannak tartva a végzés helybenhagyását indítványozta, minthogy a terhelt előzetes letartóztatását más büntetőügyben rendelték el, így e körülmény alapján jelen eljárásban nincs törvényes lehetőség az óvadék visszafizetésére.
[12] A fellebbezések alaposak.
[13] A törvényszék a fellebbezéssel megtámadott végzést a Be. 347. § (1) bekezdése szerinti jogkörében eljárva, a Be. 347. § (4) bekezdése alapján tartott tanácsülésen bírálta felül. A felülbírálat eredményeképpen megállapította, hogy az elsőfokú bíróság érdemben téves álláspontot foglalt el, amikor az óvadék visszafizetésének elutasításáról rendelkezett.
[14] A Be. 148. § (2) bekezdésének a) pontja értelmében az óvadék összegét a terheltnek a Be. 148. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt esetet kivéve vissza kell adni, ha a bíróság a terhelt előzetes letartóztatását elrendelte.
[15] A kivételként meghatározott óvadék-visszaadást kizáró körülmény az, ha a terhelt az eljárási cselekményen elmaradását előzetesen vagy utólag ki nem mentve nem jelent meg. Ilyenkor ugyanis a Be. 148. § (4) bekezdése szerint a terhelt elveszti a jogát az óvadék összegére.
[16] Kétségtelen: az óvadék visszaadása szempontjából a törvény nem rendelkezik arról, hogy a terheltet mely büntetőügyben: ugyanazon, vagy más ügyben tartóztatják le ismét. Ezért – a törvény nyelvtani értelmezése alapján –  arra a következtetésre kell jutni, hogy az óvadék összegét vissza kell fizetni a letevőnek akkor is, ha a terhelt előzetes letartóztatását egy másik ügyben rendelték el.
[17] Erre utal a törvény ún. miniszteri indokolása is, miszerint „az óvadék összege a letevőnek visszajár, ha a terheltet akár ugyanazon, akár más ügyben letartóztatták”.
[18] Mindezek alapján a törvényszék arra a jogi álláspontra jutott, hogy az óvadék összegét az óvadék letevőnek nemcsak akkor kell visszaadni, ha a terhelt előzetes letartóztatását a letétel alapját képező büntetőügyben rendelték el, hanem akkor is, ha a személyi szabadságot kizáró kényszerintézkedés elrendelése más büntetőügyben történt.
[19] Az óvadék rendeltetése ugyanis az, hogy a terhelt jelenléte az eljárási cselekményeken biztosított legyen, függetlenül attól, hogy más vagy ugyanazon eljárásban került-e sor az előzetes letartóztatásra. Amennyiben a terhelt anélkül kerül előzetes letartóztatásba, hogy az óvadékletétel alapját jelentő ügyben az eljárási cselekményeken való megjelenési kötelességének az elmulasztásával az óvadék elvesztésére okot szolgáltatna, az óvadék funkció nélkülivé válik.
[20] Az ügyészség érvei sem helytállók: ha a terhelt más folyamatban lévő ügyben van előzetes letartóztatásban, ugyanúgy biztosítja a jelenlétét, mintha jelen ügyben rendelték volna el a kényszerintézkedést. Ha pedig időközben a terheltet a másik ügyben szabadlábra helyezik, és az eljárási cselekményeken az óvadékletételre okot adó ügyben nem jelenik meg, újra alkalmazhatók vele szemben a Be. VIII. Fejezetében foglalt kényszerintézkedések.
[21] Mindezekre tekintettel a törvényszék a fellebbezéssel megtámadott végzést a Be. 347. § (1) bekezdése folytán irányadó Be. 372. § (1) bekezdése alapján  megváltoztatta, és a 9/2002 (IV.9.) IM rendelet 149/B. § (5) bekezdés rendelkezéseinek figyelembe vételével a (6) bekezdés alapján felhívta a letétkezelő bíróságot az óvadék visszaadására.
(Balassagyarmati Törvényszék 3. Bpkf. 38/2014.)