1/2020. számú polgári elvi határozat

Nyomtatóbarát változat

A baleseti járadék alapja munkavégzésből származó nem adózott jövedelem is lehet [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 339. §, 346. §, 357. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes magas, erős testalkatú, kb. 120 kilogramm súlyú férfi, aki évtizedeken keresztül fakitermelőként fizikai munkát végzett. 2009. december 18-án otthonába tartva a havas úton megcsúszott, a jobb lába (bokája) maga alá fordult. Segítséggel tudott hazamenni. Az erősen bedagadt és véraláfutásos lábát otthonában pihentette, borogatta. Miután azonban napok után sem javult, orvosi segítséget vett igénybe. Háziorvosa az I. rendű alperes ambuláns rendelésre utalta, ahol megvizsgálták, röntgenfelvételt és ultrahangvizsgálatot végeztek. A kezelőorvos a röntgenfelvételt nem nézte meg. Lelet alapján megállapította, hogy törés nincs, a boka rándulása és húzódása áll fenn, ennek megfelelő kezelést javasolt. A felperes fájdalmai nem csökkentek, terhelhetősége nem javult. 2010. február 17-én a II. rendű alperes vizsgálta meg, amelynek eredményeként az addig alkalmazott terápiát írta elő. A felperes fájdalmai továbbra is fennmaradtak, lábát használni, terhelni nem tudta. Végül a háziorvos 2010. június 21-én ismét az I. rendű alperes traumatológiai szakrendelésére utalta, ahol megállapították, hogy a sípcsont és a szárkapocscsont között nagyfokú rés látható, a sípcsont és a szárkapocscsont szalagos összeköttetése megnyílt. 2010. július 13-án a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházában elvégzett vizsgálatok eredményeként megállapították az ún. Weber C típusú szárkapocscsont törés gyógyult voltát. 2011. március 21-én a II. rendű alperes ízületi merevítő műtétet végzett a felperesen. A felperesnél a baleset következményeként a jobb bokaízület teljes merevségével, a jobb alsó végtag megrövidülésével, csökkent terhelhetőségével járó maradandó fogyatékosságként értékelhető állapot alakult ki. Állapota végleges, abban sem jelentős javulás, sem jelentős rosszabbodás nem várható. Ez az állapot korlátozza mindazon tevékenységek ellátásában, melyek nehéz fizikai erőkifejtéssel járnak, hosszan tartó állást, járást igényelnek. Emiatt a felperes korábbi munkáját ellátni nem képes, jövedelemmel nem rendelkezik.

A felek kérelmei

[2] A felperes keresetében kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni vagyoni és nem vagyoni kárának megfizetésére. A vagyoni kárigényei körében jövedelemveszteség címén járadékigényt érvényesített. E címen 4 650 000 forint hátralékos és 2015. április 1. napjától kezdődően havi 75 000 forint folyamatosan fizetendő járadék megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Követelése ténybeli alapjaként előadta, hogy a balesetet megelőzően fakitermelési munkával havi 100 000 forint jövedelemre tett szert, amit a naptári évek 9 hónapján keresztül kapott meg, így éves átlagban a jövedelme havonként lebontással 75 000 forint volt.

[3] Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. A jövedelempótló járadékigénnyel kapcsolatosan vitatták annak ténybeli megalapozottságát. Hivatkoztak arra, hogy ezt a jövedelemszerzést semmi nem támasztja alá, a felperesnek korábbi munkáltató által kiállított bérjegyzékkel, jövedelemigazolással, adóbevallással kellene bizonyítania igényének alapját mind keletkezésében, mind összegszerűségében. Hivatkoztak arra is, hogy a kárenyhítés körében a felperes a megmaradt munkaerejét hasznosítani köteles, állapota csak a nehéz fizikai munkavégzést zárja ki. Az alperesek ellenkérelméhez a pernyertességük előmozdítása érdekében beavatkozó is csatlakozott.

Az első- és másodfokú ítélet

[4] Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 6 923 290 forintot és kamatait, továbbá 2015. április 1. napjától havi 58 800 forint járadékot. Kötelezte továbbá a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1 730 320 forintot és kamatait, valamint ugyanazon időponttól kezdődően havi 14 700 forint járadékot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[5] A jövedelempótló járadék elbírálása során a bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes  a balesetét megelőzően „mindig is” fakitermeléssel foglalkozott, az ehhez szükséges szakképesítéssel rendelkezik. Szakvélemény alapján rögzítette, hogy nehéz fizikai munkát, tartós állással, járással együtt járó tevékenységet a felperes nem képes végezni, a fakitermelés pedig nyilvánvalóan ilyen tevékenység. Tényként rögzítette azt is, hogy a felperes csörlőközelítő gépkezelői vizsgával rendelkezik, illetőleg mindenféle nehézgépet, amely a fakitermeléshez szükséges, kezelni és vezetni képes, viszont e tevékenység részleteinek megismerése után a szakértő úgy nyilatkozott, hogy ezt a tevékenységet sem tudná ellátni a felperes a jelen állapotában. Tényként rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperest az állapota nem korlátozza az ülőmunka elvégzésében, tőle azonban életkorára, iskolai végzettségére és korábbi tapasztalataira tekintettel nem várható el, hogy irodai munkát végezzen, egy ilyen elhelyezkedés az ő esetében nagymértékben valószínűtlen is. Minderre figyelemmel állapította meg azt, hogy a felperes a baleset következtében esett el a korábbi jövedelmétől, ezért a kiesett jövedelem megtérítésére az alperesek kötelesek. A jövedelem összegszerűségének a megállapításánál a következőkre volt figyelemmel.

[6] A felperes a munkabérét sem bérjegyzékkel, sem adóbevallással nem tudta alátámasztani, a bírói gyakorlat azonban a tényleges kártérítés talaján áll, ezért amennyiben egyéb módon bizonyítható a befolyt jövedelem, úgy nem kívánja meg, hogy annak meglétét adóhatósági igazolással támassza alá a károsult. A felperes mindvégig azt állította, hogy havi 100-120 000 forint bevételre tett szert és hasonlóan vallott a házastársa is. A felperest alkalmazó T. J. a periratokhoz csatolt nyilatkozatában igazolta, hogy a felperes 2007. január 1-jétől 2009. december 18-áig nem bejelentett dolgozóként gépkezelő és brigádvezető volt Az Y Kft.-nél. Havi nettó munkabére 100-120 000 forint között mozgott, mely munkabért a ledolgozott napok száma, illetőleg ebből következően az időjárás befolyásolta. Figyelembe vette a felperesnek azt a tényállítását, hogy olyan munkákat végzett, amelyek az erdőről és az erdő védelméről szóló 2009. évi XXXVII. törvény 73. § (2) bekezdése alapján az év március 31. és szeptember 1. napja közötti időszakban nem végezhetők, de azt is, hogy nem csak fakitermelést, hanem például kaszálást is végzett. A kaszálási munkára éves szinten 1 hónapot számítva, a jövedelemszerző hónapok számát 1 éven belül 8 hónapban határozta meg. Az évi 800 000 forintos jövedelemből kerekítéssel havi 67 000 forint 12 hónapra elosztott jövedelmet számított, és ennek megtérítésére kötelezte az alpereseket közrehatásuk arányában (az I. rendű alperesre terhesebb 80-20% arányban).

[7] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében megváltoztatta, az I. rendű alperes egyösszegű fizetési kötelezettségét 6 942 664 forintra és kamataira felemelte, míg járadékfizetési kötelezettségét havi 52 253 forintra leszállította, a II. rendű alperes egyösszegű fizetési kötelezettségét 1 735 264 forintra és kamataira felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[8] A jövedelempótló járadék fizetésére vonatkozó rendelkezés tekintetében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 3. § (5) bekezdése szerinti szabad bizonyítás rendszerében a felperes személyes nyilatkozata, a házastársa vallomása, valamint T. J. tanú írásbeli nyilatkozata alapján helytállóan állapította meg, hogy a felperes a perbeli balesetet megelőzően az év nagy részében fakitermeléssel foglalkozott, és figyelemmel volt az időjárás korlátozó hatására is, amikor a felperes keresetében állított évi 9 hónapos munkavégzéssel szemben évi 8 hónap időtartamban látta megállapíthatónak azt az időszakot, amikor a felperes jövedelemszerző tevékenységet folytatott. Álláspontja szerint a felperes nem szegte meg a kárenyhítési kötelezettségét, mert a szakértő véleménye szerint a felperes a kialakult egészségi állapotában sem a korábban végzett fakitermelői munka, sem – az alperes által ülőmunkának minősített – csörlőkezelői képesítésének megfelelő munka elvégzésére nem képes. Nem találta tévesnek a felperes havi jövedelmének 100 000 forintban való megállapítását sem, tekintetbe véve azt a körülményt is, hogy a jövedelemveszteség alapjául szolgáló jövedelem adózott volta a kártérítési perben jelentőséggel nem bír. Lényegesnek azt minősítette, hogy olyan jövedelem vehető figyelembe, amely a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozik és a munkavégzéssel elért jövedelem ebbe a körbe értendő. Leszögezte, hogy a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség elmulasztása az adójogi szabályokra tartozik. Utalt a BH2013. 15. számú eseti döntésre, amely szerint az a körülmény, hogy a jövedelem után a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget nem teljesítették nem jelenti azt, hogy a munkavégzésből eredő jövedelem a kártérítési perben keresetveszteség alapja nem lehet.

[9] Kifejtette viszont, hogy az 1/2006. (V. 22.) PK vélemény értelmében a járadék kiszámításánál figyelembe kell venni azt a társadalombiztosítási ellátást, amelyre való jogosultság a káreseménnyel összefügg, továbbá a járadék alapjául szolgáló valamennyi összeget bruttósított számítással kell figyelembe venni, másrészt az átlagkereset meghatározásánál a keresetet (jövedelmet) a nyugdíjjárulék mellett a magánnyugdíj pénztári járulékkal és tagdíjjal, az egészségbiztosítási járulékkal és a munkavállalói járulékkal csökkentett összegben kell figyelembe venni. Elfogadva, hogy a felperes évi 8 hónapban havi 100 000 forint jövedelemre tett szert, a mindenkori társadalombiztosítási járulék levonásba helyezésével a felperes javára megítélt jövedelemveszteség hátralékos összegét 3 376 800 forintra, míg a havi járadék összegét 54 605 forintra szállította le, amelyből az I. rendű alperes a közrehatás arányában 2 701 440 forint hátralékot, illetőleg havi 43 684 forint járadékot, míg a II. rendű alperes 675 360 forint hátralékot, valamint 10 921 forint járadékot köteles megfizetni.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[10] A jogerős ítélettel szemben az I. rendű alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. § (4) bekezdésére hivatkozással. Kérte a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezését és a kereset jövedelempótló járadék megfizetésére irányuló részében való elutasítását.

[11] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A Kúria döntése és jogi indokai

[12] A felülvizsgálati kérelem részlegesen támadta a jogerős ítéletet: az I. rendű alperes által a felperesnek fizetendő jövedelempótló járadék erejéig. Arra helyesen hivatkozott, hogy az alperes vitatása ellenében ennek az igénynek a ténybeli alapját a Pp. 164. § (1) bekezdéséből következően a felperesnek kellett bizonyítani: azt is, hogy a baleset előtt volt olyan rendszeres jövedelme, amelyet a baleset miatt veszített el, és azt is, hogy havi szinten mekkora pénzösszeget tett ki ez a jövedelem. Tévedett viszont az I. rendű alperes abban, hogy a felperes e bizonyítási feladatát ne teljesítette volna, és abban, is, hogy a másodfokú bíróság bizonyító adatok hiányában, a Pp. 206. § (3) bekezdésének alkalmazásával határozta volna meg a vitatott kártérítés összegét. A másodfokú bíróság felsorolta és ismertette azokat a bizonyító adatokat, amelyeket egyenként és összességükben is mérlegelése körébe vont a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő alkalmazásával, és amelyek egybehangzó tartalmának ellentmondó, a mérlegelt adatok bizonyító értékét csökkentő vagy megszüntető más peradat, bizonyíték nem állt rendelkezésre.

[13] Téves az I. rendű alperesnek az az álláspontja, hogy a jövedelempótló járadék számításának alapjául szolgáló jövedelem létét és összegszerűségét csak a megszerzett jövedelmet terhelő közterhek megfizetését is igazoló okiratokkal lehetne bizonyítani. Helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy a magyar polgári peres eljárásban általános jelleggel (főszabályként) a szabad bizonyítás elve érvényesül. A Pp. 3. § (5) bekezdése szerint ha törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. A jövedelempótló járadék megfizetésére irányuló igény ténybeli alapjának bizonyítására nézve semmilyen törvény nem rendelkezik ettől eltérően.

[14] Kétségtelen, hogy a peres felek közötti kártérítési kötelem keletkezését megelőzően a felperes az általa megszerzett jövedelem után a közterheket nem fizette meg, jövedelme köznapi kifejezéssel fekete-jövedelemnek minősült. A jövedelemnek ez a közjogi jellegű minősítése azonban nem eredményezi sem a károsult kártérítésre való joga elvesztését, sem a károkozó felelősség alóli mentesülését. A Kúria számos eseti döntésében rögzítette azokat az alapvető követelményeket, amelyek a jövedelempótló járadék-igény elbírálása során a pótlás alapjául szolgáló jövedelemmel szemben támaszthatók. Ezek a következők: 1) a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozzon, 2) munkavégzés ellenértéke legyen, 3) ne legyen jogellenesen szerzett jövedelem (BH2013. 15., Kúria Pfv.III.21.192/2011/4., Pfv.III.20.554/2012/4., Pfv.III.22.006/2015/7.). Ezek a feltételek a felperes esetében fennállnak. Az első kettő feltétel meglétét az I. rendű alperes maga sem vitatta. A harmadik feltétel pedig a jogellenességet a jövedelem szerzésének a módjához kapcsolja. A személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási stb. járulék fizetésének elmaradása jogsértő ugyan, de ez az állammal (az állami költségvetéssel) szemben fennálló jogi kötelezettség megsértésének számít, a jövedelem megszerzését nem teszi jogszerűtlenné, ellenkezőleg: a jogszerűen szerzett jövedelemhez kapcsolódik a közteherviselési kötelezettség.

[15] Alaptalanul hivatkozott az I. rendű alperes arra is, hogy a jogerős ítélet által meghatározott jövedelempótló járadék folyósítása a káronszerzés tilalmába ütközne. A felperes a szociális ellátásokra a korábban jogsértően megtartott jövedelemhányadának jogszerű elvonása következtében válik jogosulttá, összességében vagyoni helyzete nem válik kedvezőbbé a baleset előttihez képest. A táppénzre vagy egyéb baleseti ellátásra való jogosultsága sem lenne kedvezőbb az I. rendű alperes számára. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 68. § (1) bekezdése szerint aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, egészségkárosodásáért vagy haláláért felelős – kivéve a 67. §-ban meghatározott esetet –, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A törvény 67. §-a nem vonatkoztatható az I. rendű alperesre. Az I. rendű alperes tehát ebben az esetben azt a járadékrészt, amit nem kellene megfizessen a felperesnek, az egészségbiztosítási szolgáltatónak kellene megfizesse. Téved abban is az I. rendű alperes, hogy kedvezőbb helyzetet eredményez a felperes számára a baleset előtti nettó jövedelemmel szemben a baleset utáni bruttó jövedelempótlás. A másodfokú bíróság a baleset előtt megszerzett jövedelmet tekintette bruttó jövedelemnek, és ebből helyezte levonásba a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulékokat. A felperes által felhasználható jövedelem összege így lényegesen alatta marad a balesetet megelőzően felhasznált összegnek.

[16] A felperes jövedelemszerzési képességével kapcsolatos szempontokat helyesen vette számba és értékelte a másodfokú bíróság, a felperes is helyesen hivatkozott ebben a tekintetben a bizonyítás adataira. A felperes jelenleg nem sérti a kárenyhítési kötelezettségét azáltal, hogy meglévő munkaerejét nem hasznosítja, mert rajta kívül álló okból erre nincs lehetősége.

[17] A kifejtettek szerint a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemben írt okokból nem találta jogszabálysértőnek, ezért azt a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartotta.

(Kúria Pfv. III. 21.111/2016.)