Bírák és ügyészek számára az öregségi nyugdíj újbóli megállapítását érintően határozott a Kúria

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. november 2.

Tájékoztató a Kfv.VII.37.542/2020/7.-ez számú ügyben: Öregségi nyugdíj újbóli megállapítására a „kényszernyugdíjazott” bírák és ügyészek számára a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 2018. december 23-tól hatályos 102/C. §-ban biztosít lehetőséget.

A nyugdíjbiztosítási szerv a felperes kérelmére 2007. december 5. napjától kezdődően csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjat állapított meg. A bíróság a felperest 2013. január 1. napi hatállyal bírói tisztségébe visszahelyezte figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság a 33/2012. (VII.17.) AB határozata (ABH1.) a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal megsemmisítette a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 90. § h) pont ha) alpontja, illetve a Bjt. 230. §-a rendelkezéseit, amely rendelkezéseken a felperes felmentése alapult.

A felperes 2007. december 5. napjától folyamatosan nyugdíjasnak minősül saját jogú nyugellátásban részesült, a nyugellátás folyósítása a Tny. 83/C. § alapján 2013. június 1. és 2019. május 31. között szünetelt és ezen időszakra a Tny. 22/A. §-a szerinti nyugdíjnövelésben részesült. A felperes szolgálati jogviszonya a bírói felső korhatár elérésére tekintettel 2019. május 31. napjával felmentéssel szűnt meg.

A Kúria a bíróság ítéletét, amellyel a felperes keresetét elutasította, hatályában fenntartotta a következő indokolással: A felperes 2007. december 5. napjától kedvezményes öregségi nyugellátást vett igénybe, olyan jogszabályi rendelkezés, amelynek alapján az öregségi nyugdíja újraszámítására, újbóli megállapítására, „átcserélésére” igényt tarthatna a jogalkotó nem alkotott. Öregségi nyugellátások ismételt megállapítására a törvényhozó a 2012. január 1-től hatályba lépett, a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény (Khtv.) 18. § (3) bekezdésében a korhatár előtti ellátásban és a szolgálati járandóságban részesülő személyeknek biztosított lehetőséget, a felperesre azonban, tekintve, hogy 2007. december 5-től öregségi nyugdíjban részesült, a Khtv.-t nem lehetett alkalmazni. Öregségi nyugdíj újbóli megállapítására, átcserélésére a törvényhozó a Khtv.-n túl – „kényszernyugdíjazott” bírák és ügyészek számára – az ABH alapján megalkotott, a Tny. 2018. december 23-tól hatályos 102/C. §-ban biztosított lehetőséget, erre a szabályra azonban a felperes igényt nem alapíthat. Az Alkotmánybíróság az ABH1.-ben kimondta: „2012-ben a jogviszonyok jogellenes megszüntetése abban nyilvánult meg, ahogyan lecsökkentette a jogalkotó a 70. életévről a nyugalmazási korhatárt a 62. életévben megjelölt nyugdíjkorhatárra. Az érintett bírók és ügyészek ekkor értelemszerűen igénybejelentést tettek öregségi nyugdíjuk megállapítása iránt, hiszen megélhetésüket biztosítaniuk kellett. Ennek következtében 2012-ben kényszerűen öregségi nyugdíjassá váltak és ezt a státuszt nem állt és nem áll módjukban megváltoztatni. Az öregségi nyugdíj megállapítása nélküli továbbfoglalkoztatás előnyét, amit a Tny. 21. § (2) bekezdése intézményesít speciális növelő tételként, sem élvezik innentől kezdve.” A nyugalmazási korhatárt ismételten elérők – mint ahogyan a felperes is – a nyugellátás szempontjából nem kerültek olyan helyzetbe, mintha jogviszonyukat nem szüntették volna meg jogellenesen. A nyugdíj ismételt megállapítása helyett azt a többször módosított szabályozást vonatkoztatják rájuk bármiféle eltérés nélkül, ami eredetileg 2007. január 1-jén lépett hatályba azon oknál fogva, hogy innentől az öregségi nyugdíjas foglalkoztatottnak is nyugdíjjárulékot kell fizetnie. Ez a szabályozás nincs tekintettel arra, hogy a saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott személyes döntése alapján vagy a jogellenes jogviszony-megszüntetés folyományaként került a Tny. 22/A. § hatálya alá. Az Alkotmánybíróság azon bírák (és ügyészek) esetében állapított meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből, XIII. cikk (1) bekezdéséből és XV. cikk (1) bekezdéséből származó, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet, akik az öregségi nyugdíjat a nyugalmazási felső korhatár leszállítása miatt, kényszerűségből, megélhetésük biztosítása érdekében igényelték és állapíttatták meg, mivel a Tny. nem adott lehetőséget arra, hogy a „szolgálati jogviszonyuk utáni helyreállítását követő nyugalmazásukra tekintettel az öregségi nyugdíjukat kérelmükre ismételten megállapítsák úgy, mintha arra e későbbi időpontban első alkalommal került volna sor”.

A felperes nem tartozik a fenti körbe, mivel öregségi nyugdíjat nem a 2012. december 31. napjával hatályos felmentése miatt, kényszerűségből, hanem a saját választásának az eredményeként vette igénybe 2007. december 5. napjától kezdődően. A felperes esetében a nyugellátás melletti kereső tevékenységet, illetve az általa teljesített nyugdíjjárulék fizetést a törvényhozó a Tny.-be 2007. január 1-től beiktatott, többször módosított 22/A. §-ában honorálta; a felperesre a Tny. 83/C. § (1) és (3) bekezdését – a nyugdíj mellett fennálló bírói jogviszonyra tekintettel – alkalmazni kellett. Ezek a rendelkezések a felperes „kényszernyugdíjazásával” nincsenek összefüggésben, attól független körülmény ugyanis az, hogy a saját jogú nyugellátás melletti kereső tevékenység folytatásának szabályai a megállapításkori körülményekhez képest utóbb a felperest is érintően – kétségkívül – kedvezőtlen irányban változtak.

Budapest, 2020. november 2.

A Kúria Sajtótitkársága