Dr. Darák Péter köszöntője az ősszel kinevezett bírósági vezetők, bírák és fogalmazók tiszteletére rendezett ünnepségen

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2012. december 14.
Város: 
Budapest
Helyszín: 
OBH

Újonnan kinevezett fogalmazók és bírák köszöntése
2012. december 14.

 

Tisztelt Elnök Asszony!
Tisztelt Bírótársaim!
Tisztelt Kollégák!

Örömömre szolgál, hogy a mai napon nemcsak az elmúlt egy évben kinevezett bírótársaimat, hanem az ő munkájukat segítő fogalmazókat is üdvözölhetem. Az elmúlt egy év tapasztalatairól, sikereiről és kudarcairól mindenkinek egyénileg kell számot vetnie – ezzel kapcsolatban szeretnék néhány személyes gondolatot megosztani Önökkel. Engedjék meg, hogy először az újonnan kinevezett bírótársaimhoz szóljak.

(1. Bíráknak)

Tisztelt újonnan kinevezett Bírótársaim!

Magyarországon a jogi egyetemi tanulmányok megkezdésétől számítva nagyjából egy évtized, amíg valaki bíróvá válik. Azt hiszem, kevés olyan pillanat van az életben, amikor ilyen hosszú idő munkájának gyümölcse érik be. Az elmúlt esztendőben Önök egy évtizedes munkájuk eredményét ünnepelhették: bírói kinevezést kaptak. Ezzel a szoros értelemben vett „tanulóévek” véget értek, ugyanazon jogokkal és kötelezettségekkel vesznek részt a bírói munkában, mint a több évtizede ítélkező pályatársaik.

Sokat töprengtem azon, hogy milyen útravalót adhatok Önöknek a mai napon, hiszen közhelyszámba mennek a pályakezdőknek szánt jó tanácsok: ügyeljenek a folyamatos szakmai fejlődésre, a „kapcsolati tőke” felhalmozására, a munka és magánélet egyensúlyára, és így tovább. Úgy gondolom, hogy a jó bíró egy kicsit olyan, mint a jó bor: az évek múlásával érlelődik, nemesedik. Talán egyetérthetünk abban, hogy ez az érés nem egyszerűsíthető le a változó jogszabályok folyamatos figyelemmel kísérésére, egyfajta állandó tanulási készségre – sokkal inkább jelenti a folyamatos fejlődést az emberismeret, a hozzánk forduló emberekkel való bánásmód terén. Meg kell találnunk azt a bizonyos arany középutat, amelyet egyszerre jellemez az állampolgárok iránti felelősségtudat és empátia, valamint a valós tények feltárására törekvő, magát megvezetni vagy befolyásolni soha nem hagyó bírói magatartás. S ahogyan már száz évvel ezelőtt is megfogalmazódott az igény: „a bíró ítélete legyen megnyugtató” – úgy ma sem elégedhetünk meg a jog mechanikus alkalmazásával még egyszerű megítélésű ügyek esetében sem, hanem az adott ügy összes körülményeinek figyelembevételével kell a vesztes féllel szemben is méltányos döntést hoznunk. S nem mellékes az sem, hogy a megnyugtató ítélet indokolásának is megnyugtatónak, azaz világosnak és érthetőnek kell lennie.

A megnyugtató döntésekhez – a hivatástudat és az emberismeret mellett – szükséges az is, hogy a bíró a mindennapi életben felmerülő újabb és újabb kérdések eldöntéséhez megfelelő szempontokat kapjon. Úgy vélem, hogy a kellő szakmai alázat magában foglalja annak beismerését, hogy időnként bizony magunk is tanácsra, eligazításra szorulunk. Ezt az eligazítást segíti elő a Kúria jogegységesítő tevékenysége – e feladatát azonban csak akkor láthatja el megfelelően, ha folyamatosan együttműködik az alsóbb fokú bíróságokkal, amelyek a gyakorlatban felmerülő problémákkal legelőször találkozhatnak.

Újonnan kinevezett Bírótársaimat ezért arra biztatom, hogy a problémák feltárásában és megválaszolásában legyenek bátrak, s mindenekelőtt kívánok Önöknek sok erőt, kitartást és türelmet!

(2. Fogalmazóknak és titkároknak)

Tisztelt Kollégák!

Az elmúlt egy évben Önök  igen komoly döntést hoztak: elindultak (vagy továbbléptek) a bíróvá válás útján. Sokaknak ez az első találkozás a munka világával, míg mások már hosszabb időt eltölthettek más jogászi pályákon: ügyvédjelöltként, köztisztviselőként, esetleg ügyészségi fogalmazóként dolgoztak. Ugyanakkor összeköti Önöket egyfelől a közös cél, a bíróvá válás, másfelől az oda vezető út lényege is: a tanulás és a tapasztalatszerzés. Más jogászi pályákhoz hasonlóan itt is egyfajta „tanulóidőről” van szó, amely azonban már felelősséggel is jár. Arra szeretném biztatni ezért Önöket, hogy sose féljenek idősebb, tapasztaltabb kollégákhoz fordulni, ha egy-egy jogi kérdésben nem látszik világosan a megoldás.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ez az időszak már nem csak a tanulásról, hanem az alkotómunkáról is szól: Önök részévé váltak a magyar igazságszolgáltatásnak, annak megfelelő működése, s így az állampolgárok, a közösség java az Önök igyekezetén is múlik.

Az íróasztalokon tornyosuló akták, a sokszor mechanikusnak látszó munka könnyen tehetik fásulttá az embert, mégsem tévesztheti szem elől a célt: embertársaink szolgálatát – még akkor sem, ha manapság e hozzáállást sokan naiv idealizmusnak tartják és megmosolyogják. A fogalmazói idő sokkal több a jogi szakvizsgához „kötelezően letöltendő” három évnél: lehetőség a szolgálatra, lehetőség a tanulásra és – nem utolsósorban – lehetőség új emberi kapcsolatok, barátságok kötésére is. Kívánom Önöknek, hogy az elkövetkezendő években élni tudjanak e lehetőségekkel!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az év vége közeledtével szokás számot vetni az elmúlt esztendő sikereivel és kudarcaival, s levonni a legfontosabb tanulságokat.

Az elmúlt egy évben számos változás következett be a magyar jogrendszerben, és további jelentős változásokkal is számolnunk kell.
2012. január 1-jén hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, amely jogrendszerünk egészére hatással van. Az Alkotmánybíróságról, az alapvető jogok biztosáról, az Állami Számvevőszékről, a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvények mellett újraszabályozták a bíróságok szervezetét és igazgatását, a bírák és az ügyészek jogállását is. A közjogi változások mellett küszöbön áll az új Polgári Törvénykönyv elfogadása, amely az alaptörvény után talán a legjelentősebb törvény, amely az emberek és a jogi személyek - civil, illetve gazdasági szervezetek - jogviszonyainak túlnyomó részét szabályozza. Végül, de nem utolsó sorban a Parlament idén nyáron elfogadta az új büntető kódexről szóló törvényt, amely 2013. július 1-jén lép hatályba. Elmondható tehát, hogy jogrendszerünk alappillérei újulnak meg, ami elengedhetetlenné teszi az intenzívebb együttgondolkodást nem csupán a bírói karon belül, hanem más jogászi szakmák képviselőivel is.

„A bíró az igazságszolgáltatást senkitől meg nem tagadhatja.” – talán az 1869. évi IV. törvény e rendelkezése foglalja össze legjobban, ami a bírói munkában az állandóságot jelenti. A döntés felelőssége mellett a jogszabály-változások, a felmerülő jogértelmezési problémák, s nem utolsósorban az ítélkező bíróra nehezedő társadalmi elvárások jelentik hivatásunk legfőbb próbatételeit. Ne feledjük, hogy az igazságszolgáltatásnak a konkrét ügyek eldöntése során – nevelési szándék nélkül – egyfajta értékközvetítő szerepet is be kell töltenie: fel kell mutatnia a jog által közvetített erkölcsi értékeket.

Záró gondolatok:

Szeretnék köszönetet mondani valamennyi Bírótársamnak és valamennyi bírósági dolgozónak az elmúlt egy évben végzett lelkiismeretes munkájukért, a nagy ügyteher ellenére is folyamatos erőfeszítéseikért.