Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke előadása a kecskeméti Jogásznapon

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2012. február 3.
Város: 
Kecskemét

Előadásában dr. Darák Péter szólt a Kúria és az Alkotmánybíróság rendszeresebb párbeszédének tervéről, a várható új feladatokról, új hatáskörökről, az önkormányzati normakontrollról, a valódi alkotmányjogi panaszokkal kapcsolatos eljárásokról. Érintette az igazgatási és szakmai vezetés kettéválását, az új hatásköröket, a jogegység biztosítását s ennek eszközeit.

A Kúria elnöke túlzónak tartja, hogy az utóbbi időben hangsúlyossá vált a médiában az igazságszolgáltatást érintő szervezeti változások kérdése, mintegy megelőzve azt, hogy milyen személyi állománnyal és milyen bírói felfogással gyakorolják a bírák a hivatásukat. Felidézte, hogy  1934-ben a Kúria akkori elnöke, Juhász Andor is megfogalmazta ezt a problémát akkor, amikor a bíró lelkiismereti parancsát helyezte előtérbe minden azt befolyásoló lehetőséggel, nevezetesen az egyes politikai és társadalmi irányzatokkal, az állam végrehajtó hatalmával vagy hatalmaskodó peres felekkel szemben.

Hozzátette: az elődök által kimunkált szakmai és erkölcsi értékekhez  ma is tartani kell magukat, „mert egy bíró akkor méltó a bíró névre, ha az ügyekben a lelkiismereti parancsa szerint dönt”.

Dr. Darák Péter szerint ebben semmilyen törés nem következett be az elmúlt időszakban, mert a bírák a mindennapos munkájuk során  ezt az erkölcsi parancsot követték és követik ma is.

Hangsúlyozta a magasabb szintű bírói fórumok és a bírósági vezetők felelősségét. Az ítélkező bírák és a bírósági vezetők, illetve az alacsonyabb és a magasabb szintű bíróságok között nincs szigorú alá- fölérendeltség, ám a magasabb szintű bíróság döntéseivel nem csupán jogi kérdésekben igazít el, hanem hivatásetikai normákat is közvetít. Éppen ezért – mint mondta – a Kúria szerepe kiemelkedő: nemcsak az igazságszolgáltatás legfelsőbb fóruma és nemcsak az ítélkezés egységét biztosító szakmai műhely, hanem egyben az elődök által ránk hagyott hivatáserkölcsi normákat védő és azokat a jövő bírái nemzedékének átadó intézmény. Hangsúlyozta: tisztességes munkájukat hivatásként, embertársaink szolgálataként felfogó bírákra mindig szükség lesz.

A Kecskeméti Jogásznapon előadást tartott dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, valamint dr. Paczolay Péter az Alkotmánybíróság elnöke is. 

Kúria Sajtótitkárság