Fennáll-e az önkormányzat felé a színház rekonstrukciót lebonyolító beruházást megrendelő színháznak számlafizetési kötelezettsége /1992. évi LXXIV. tv. 8., 43. §/

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2005. szeptember 29.

Az adóhatóság a felperesnél 1999. április havi kiutalás előtti általános forgalmi adó vizsgálatot tartott.

A vizsgálati jegyzőkönyv megállapítása szerint az Y. színház felperes bővítéses rekonstrukcióját határozták el 1988. júniustól, melynek során a felperest beruházóként jelölték meg. A beruházást jóváhagyó testület az önkormányzat közgyűlése volt, a megvalósult beruházás tulajdonosa a B. Önkormányzat. A beruházás módja címzett állami támogatással megvalósuló bővítéses rekonstrukció, amelynek várható teljes költsége általános forgalmi adóval együtt 5.617.500 e. Ft volt. Az atipikus szerződési konstrukció szerint az elkészítendő objektum tulajdonosa a B. Önkormányzat megbízza a beruházót (felperest mint fővállalkozót), hogy a tulajdonos által jóváhagyott beszerzést a beruházói tevékenységgel megbízott felperes végezze el bruttó 5.000.000 e Ft ellenében. A felperes megrendelte a szolgáltatásokat, a közbeszerzési eljáráson elnyert vállalkozókkal mint alvállalkozókkal. Az alvállalkozók által kibocsátott számlákat bemutatta az önkormányzatnak, aki az összegeket átutalta a felperesnek a meghatározott keret terhére, amely azután kiegyenlítésre került. A vizsgálat megállapította, hogy az önkormányzat által kapott címzett támogatás átadása nem általános forgalmi adóköteles, a felperesnek való átadással azonban már konkrét szolgáltatást, felújítást rendeltek meg, ennek elvégzését kérték a felperestől ellenérték fejében. A vizsgálat szerint ez az általános forgalmi adóról szóló perbeli időben hatályos többször módosított 1992. év LXXIV. törvény (a továbbiakban: ÁFA tv.) 22. § /1/ bekezdése, 8. § /1/ bekezdése és 43. § /1/ bekezdése alapján általános forgalmi adókötelezettséggel jár. Az ÁFA tv. 16. § /1/ bekezdése alapján az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség a teljesítés illetve részteljesítés időpontjában esedékes. A felperes az önkormányzati támogatások összegét nem szerepeltette a 25 %-os értékesítései között.

E vizsgálati megállapítás következtében az 1999. december 31-én kelt elsőfokú határozatával az adóhatóság a felperest 750.000 Ft adókülönbözet jogosulatlanul visszaigénylését állapította meg 1999. április hónapra, ennek alapján 75.000 Ft bírság fizetésére kötelezte.

A fellebbezés folytán eljáró alperes mint másodfokú hatóság a 2000. június 30-án kelt elsőfokú határozatot megsemmisítő határozatot követően meghozott 2000. szeptember 22-ei határozatával a megsemmisítő határozatát visszavonta, és az elsőfokú határozatot akként változtatta meg, hogy a felperes terhére megállapított 75.000 Ft-os bírságot törölte, egyebekben pedig az indokolás részbeni megváltoztatásával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az alperes határozatában megállapította, hogy a Magyar Államkincstár és a B. Önkormányzat között 1998. május 10-én finanszírozási szerződés jött létre, amelyben a beruházó a B. Önkormányzat volt, melynek a lebonyolítása pedig a közbeszerzési eljárás útján történik. A források között szerepelt a saját, az önkormányzat által biztosított 1.346.300 e. Ft. és a címzett állami támogatás 3.080.000 e. Ft. A címzett támogatás le nem vonható általános forgalmi adót tartalmazott. Tekintettel arra, hogy a B. Önkormányzat nem alanya az általános forgalmi adónak, így ezt ő volt kénytelen viselni.

A B. Önkormányzat 1997. november 11-én "beruházási célokmány", 1998. június 18-án pedig a "beruházási engedélyek irata-t" bocsátott ki és ezekben eltérően az előbb írtaktól, már felperes szerepelt a beruházói pozícióban, és a létrejött megállapodást "megbízásnak" nevezik, az általános forgalmi adó pedig forrásként került megjelölésre. Így a beruházás forrásai a saját, az önkormányzati, a címzett támogatás, valamint az általános forgalmi adó 1.106.200 e. Ft összegben.

Az alperes megállapította, hogy az önkormányzati dokumentumok jogszabály ellenesek, a beruházás jogszerű lebonyolítása folyamán az színház vagy tovább számlázza a megrendelései értékét az önkormányzatnak, vagy kilép a bonyolítói szerepéből és a vállalkozók számláikat közvetlen az önkormányzat felé állítják ki, amely a Kincstártól bruttó módon hívja le a címzett támogatás összegét, mint azt a jogszabály előírja.

A nehezen megítélhető összetett jogkérdésre figyelemmel az adóbírságot az alperes az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 73. § /1/ bekezdése alapján törölte.

A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte.

Álláspontja a következő volt. A felperes költségvetési szerv, aki a jogszabály erejénél fogva köteles az alapítója által vagyonkezelésbe adott vagyonnal gazdálkodni, és a gazdálkodás az alaptevékenységébe tartozik. A vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozik az épület rekonstrukciója, bővítése, amelyhez a forrásokat az alapítótól kapja, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 92., 93. §-a szerint. Az alperes által is hivatkozott Art. 1. § /7/ bekezdése nem ad lehetőséget arra, hogy a közigazgatási jogviszony helyett polgári jogviszonyt hozzon létre az önkormányzat és a színház között. Az a szóhasználat, hogy a B. Önkormányzat megbízásából az Y. színház a beruházó, nem jelenti azt, hogy közöttük polgári jogviszony jött volna létre. Ha a szolgáltatást tovább kellene számlázni, akkor a szolgáltatás eredményét is az önkormányzat könyveiben kellene nyilvántartani. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának rendjéről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 16. §-a, valamint a 9/1998.(I.23.) Kormány rendelet 20.§-a nem írja elő az önkormányzat nevére szóló számla kiállítását, a támogatás folyósításának feltételeként. A cím és céltámogatások rendjét illetően a Magyar Állam Kincstár bír kompetenciával. A benyújtott számlákat a Kincstár elfogadta. Tévedésnek tartotta a felperes, hogy az önkormányzat és intézménye kétszeresen nyerné ki az általános forgalmi adót, ennek pénzügyi levezetését is megadta. A felperes fizeti az általános forgalmi adót és igényli vissza, a támogatást nettó módon kapta. A felperes hivatkozott arra is, hogy a többi színház rekonstrukció is hasonlóan folyt.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, fenntartotta a határozati álláspontját, hangsúlyozta hogy mivel a felperes a beruházás lebonyolítójaként szerepelt, az igénybe vett szolgáltatás tovább számlázása elkerülhetetlen.

Az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást folytatott, amelynek keretében a felek kérelmére megnyilatkoztatta az érdekelt szerveket.

A bíróság elrendelte e perhez egyesíteni az előző peres ügy iratait, amelynek tárgya az 1999. I. negyedévre lefolytatott adóvizsgálat, amelynek eredményeként 2.338.715 Ft általános forgalmi adó különbözetet állapítottak meg a felperes terhére. A bíróság rendelkezett az adóhatósági határozatok végrehajtásának felfüggesztéséről is. Megkeresett szervek válaszának beérkezését követően a bíróság tárgyaláson tanúként hallgatta meg a B. Jánosnét, valamint D. Erikát, továbbá K. Évát. Ezt követően a felek benyújtották nyilatkozataikat, majd sor került a felperes pernyertessége érdekében a B. Önkormányzat beavatkozására.

A beavatkozó szintén kérte a keresetnek helyt adást; az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését. Álláspontja támogatására előadta, hogy a felperes a nevére szóló számlákat záradékolásra nyújtotta be az önkormányzatnak, ahol ellenőrzés történt arra vonatkozóan, hogy a számlák a finanszírozási szerződésben foglaltaknak megfelelnek-e. A beruházás bonyolítását azért adták át a felperesnek, mert erre a szakember gárdát alkalmasnak találták. A felperes az általános forgalmi adót levonhatta, így a támogatás megigénylése a költségvetéstől nettó módon történt. Álláspontja szerint a B. Önkormányzat nem tudja a színház által tovább számlázott számlát befogadni, mivel a költségvetésében a színháznak nyújtott támogatás az intézményi támogatások között kerül elszámolásra, és nem a dologi kiadások között, mint szolgáltatási díj.

A bizonyítási eljárás lefolytatását követően a Fővárosi Bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, és az alperes keresettel támadott határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

A bíróság eldöntendő kérdésnek tekintette, hogy megjelenhet-e az általános forgalmi adó egy önkormányzati költségvetési intézmény rekonstrukciója pénzügyi forrásaként. Ez olyan összetett kérdés, amelynek eldöntéséhez nem volt elégséges az általános forgalmi adó törvény rendelkezése. A bíróság a bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy tévesen minősítette az alperes az Art. 1. § /7/ bekezdése alapján fővállalkozó, illetve megbízási szerződésnek az önkormányzat és az intézmény kapcsolatát. A beavatkozó és a felperes kapcsolata közjogi jellegű. A tulajdonos alapító önkormányzat és költségvetési szerv intézményes státuszában vannak, mely kapcsolat miben létét mindenek előtt az önkormányzati törvény szabályozza. A költségvetési szerv törvényi kötelessége a kezelésében adott vagyonnal gazdálkodás. Ez az alapfeladatai közé tartozik. Ugyanakkor ez a vagyon az önkormányzat vagyona, tehát az ezen végrehajtott beruházás az önkormányzat beruházása. Ennek pénzügyi finanszírozási szabályait az államháztartás működésének szabályzásáról rendelkező jogszabályok tartalmazzák. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Kormány rendelet 91. § /1/ bekezdése szerint az állami támogatás csak akkor igényelhető áfával növelten, ha a kedvezményezettnek a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán áfa levonási joga nincs. Jelen esetben abból kiindulva, hogy a felperes az áfa levonásra jogosult volt, nettó módon igényelt és kapott fejlesztéshez címzett támogatást. Ezt végülis az alperes is elismerte, tehát az áfa kétszeri kinyerésének lehetősége nem állt fenn. Az önkormányzatnak joga volt az egyes feladatait intézményei útján ellátni, a feladathoz pénzeszköz átadás is kapcsolódik, ez azonban nem minősült szolgáltatás ellenértékének.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetlevelében felvetett eljárási jogszabálysértéseket nem tartotta alaposnak, illetőleg nem tartotta olyan súlyúnak, amely miatt a határozatok hatályon kívül helyezése következne. Az elsőfokú bíróság az alperes által analóg ügyként említett másik ügyet nem értékelte, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint részben más tényálláson alapult, részben a felülvizsgálati kérelem folytán a Legfelsőbb Bíróságon volt az ügy elbírálás alatt.

Mindezekre figyelemmel a bíróság az egyesített perben hozott határozatokat hatályon kívül helyezte és tekintettel a perrel nem érintett egyéb megállapításokra is, új eljárásra kötelezte az adóhatóságot.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását.

Az alperes álláspontja fenntartásával hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan a jogerős ítélet azon kiinduló pontja, lehet-e az általános forgalmi adó egy önkormányzati költségvetési szerv rekonstrukciójának pénzügyi forrása. Az általános forgalmiadó-szektor semleges, az adó tárgya az értékesítés, termék vagy szolgáltatás értékesítése, az ÁFA tv. fogalmi rendszerében közömbös, hogy kik között jött ez létre. A speciális rendelkezéseket a törvény XVIII. fejezete nevesíti, ebben az önkormányzati és intézményei mint szervek, nem szerepelnek.

Alperes hangsúlyozta, hogy jogkérdésben kellett a perben dönteni, így a megkeresett úgynevezett szakértő tanúk álláspontja nem volt figyelembe vehető, hiszen nem az általános forgalmi adó szempontjára figyelemmel nyilatkoztak.

Az alperes utalt arra, hogy a felperes eljárása nemcsak az ÁFA törvényt és a számviteli törvény rendelkezéseit, hanem a címzett támogatások elszámolási rendjét is sértette. A 9/1998.(I.23.) Kormány rendelet 14. § /1/ és /2/ bekezdése, valamint 15. § /15/ bekezdése és 19. §-a szerint nem lehetett volna a felperes, a színház a beruházó, hanem csak az önkormányzat, akinek ez költségvetési rendeletében foglalt feladata is, így nem minősül intézmény támogatásának. A pénzforrás nem kerülhet az intézményhez, csak letéteményesként az intézmény fizetést eszközöl. A kormányrendelet 19. §-a szerint a Kincstár megállapodást köt a Belügyminisztériummal, az önkormányzattal, a finanszírozási szerződés tartalmáról; A céltámogatásnál az önkormányzat számlavezetőjével külön szerződést kötnek, ellenőrzik a lehívásokat, a közreműködésért pedig kezelési költséget számolnak fel, melyről számla kiállítás történik. A többi költségekhez is igénybe vehető arányos támogatás.

A rendelet szerint forrásjogosultja az önkormányzat a 20. § /2/, /3/, /4/ és /5/ bekezdése határozza meg az elszámolás rendjét. Így továbbra is az volt az alperes álláspontja, hogy az önkormányzat nevére kellett volna szólni a számláknak. Amennyiben időközben levonhatóvá vált az általános forgalmi adó, csak ezzel csökkentve utalhatta ki a támogatást. Így a beruházás bonyolítása nem felelt meg az előírásoknak, de az általános forgalmi adó fogalom rendjében közvetett szolgáltatás, számlázási kötelezettséggel jár.

Alperes hangsúlyozta, hogy a finanszírozási szerződés 7/b) pontja szerint minden támogatás bruttó támogatásnak minősül, másképp nem lehet finanszírozni.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

Hangsúlyozta, hogy a helyi önkormányzat címzett és céltámogatásának rendjéről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény és a végrehajtásáról szóló 9/1998.(I.23.) Kormány rendelet nem írja elő az önkormányzat nevére szóló számla kibocsátását. Ugyancsak nem volt erre szükség sem a BM sem a Magyar Állam Kincstár véleménye szerint sem.

Alperes elismerte a határozatában, hogy nem volt kettős általános forgalmi adó kinyerés az ügylet kapcsán. Adott esetben ismét hangsúlyozta, hogy a B. Önkormányzat és felperes közötti pénzügyi helyzetre nem volt alkalmazható az Art. 1. § /7/ bekezdése, mivel a kapcsolatuk nem szerződéses, hanem jogszabály által rendezett.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, egyetértett azzal az alperesi állásponttal, miszerint jelen per eldöntendő kérdése a per tárgya az volt, hogy a felperes köteles volt-e számlát kiállítani, így az általános forgalmi adó fizetési kötelezettség fennállt-e. E kérdés eldöntésénél elsődlegesen az ÁFA tv. rendelkezései az irányadóak, ezért a Legfelsőbb Bíróság álláspontja az volt, hogy ezen adott kérdések eldöntésénél irreleváns az elsőfokú bíróság által megkeresett szervek állásfoglalása. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alperesi állásponttal abban is, hogy a perbeli beruházás végülis egy megbízási - fővállalkozói polgárjogi konstrukció szerinti gazdasági tevékenység, amelynek során a felújítandó objektum tulajdonosa a B. Önkormányzat megbízta a felperest, hogy a B. Önkormányzat határozatával elfogadott beszerzést a beruházói tevékenységgel megbízott felperes végezze el a rendelkezésre álló összeg keretein belül. Azaz szolgáltasson, a kiválasztott közreműködők igénybe vételével. A felperes ezen tevékenységével kapcsolatosan nem állított ki számlát.

Az általános forgalmi adóról szóló perbeli időben hatályos ÁFA tv. 43. § /1/ bekezdése szerint az adóalany köteles az általa termékértékesítésről illetve a 8. § szerinti megbízó felé realizált szolgáltatás nyújtásáról számlát kibocsátani. A felperesnek számla-kiállítási kötelezettsége állt fenn, melynek nem tett eleget, ehelyett az alvállalkozói számlákat az önkormányzatnak bemutatta. A felperesnek ez az eljárása nem felelt meg az ÁFA tv-ben írtaknak, így az egyoldalú visszaigénylése önmagában nem jogszerű a perbeli beruházással kapcsolatosan.

A Legfelsőbb Bíróság így nem értett egyet az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a felek között úgynevezett közjogi viszony jön létre.

Helytállóan hivatkozott az alperes határozatában az Art. 1. § /7/ bekezdésére is, az adóhatóságnak ugyanis adójogi szempontból a szerződés ügyletet és más hasonló cselekményt joguk van valódi tartalmuk szerint minősíteni, ennek megfelelően megállapítani az adózó jogosultságát illetőleg kötelezettségét. Így az adóhatóság az Art. 1. § /7/ bekezdését helyesen alkalmazva jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes és a B. Önkormányzat közötti megbízási fővállalkozói jellegű konstrukció jött létre a beruházás megvalósítása érdekében. A beruházással kapcsolatban pedig végülis az alperes nem azt vitatta, hogy a felperest megilleti az általános forgalmi adó visszaigénylés jogosultsága, hanem határozatát arra alapította, hogy a felperes az ÁFA tv. 43. § /1/ bekezdésére figyelemmel elmulasztott számlát kibocsátani. Az alvállalkozóktól a felperes felé kiállított számlákat a felperes köteles lett volna tovább számlázni a Fővárosi Önkormányzat, mint tulajdonos felé. A Legfelsőbb Bíróság e körben egyetértett a felülvizsgálati kérelemben felhívott helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásának a céljellegű decentralizált támogatásának igény bejelentési döntés előkészítési és elszámolási rendjéről, valamint a Magyar Államkincstár finanszírozási, elszámolási és ellenőrzési feladatairól szóló, továbbá a TÁKISZ feladatairól szóló 9/1998.(I.23.) Kormány rendelet felhívott rendelkezéseivel, mely szerint ezeknek az előírásoknak sem felelt meg a perbeli beruházás lebonyolítása.

Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság a továbbiakban azt is, hogy az adott jogkérdés eldöntésében már hozott ítéleti döntést, a Kfv.IV.35.944/2000/10. számú ítéletével, így abban az esetben, amennyiben ezen ítéletben kifejtett jogi állásponttól el kívánt volna térni, úgy a bírói szervezeti törvény rendelkezése alapján ezt csak jogegységi eljárás keretében történhetett volna meg. A jelen eljáró Legfelsőbb Bírósági tanács azonban az előzőekben jelzett ítéletben kifejtettekkel egyetértett, ezért azzal megegyező jogi álláspontot foglalt el jelen esetben is. /Legf.Bír. Kfv.I.35.747/2001./