Ha a munkavállaló rendes munkaidejében más munkatárs munkakörébe tartozó feladatokat is ellát az ellátott munkakörre vonatkozó magasabb alapbérre akkor válik jogosulttá

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. december 14.

Tájékoztató a Kúria M.X. tanácsa által tárgyaláson elbírált Mfv.X.10.127/2020. számú ügyről.

A döntés elvi tartalma: abban az esetben, ha a munkavállaló rendes munkaidejében más munkatárs munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, az ellátott munkakörre vonatkozó magasabb alapbérre akkor válik jogosulttá, ha ennek a feladatellátásnak az időtartama meghatározható, és saját munkakörétől elválasztható.

Amennyiben a munkavállaló saját és más munkakörbe tartozó feladatainak ellátása a rendes munkaidőt meghaladja, erre az időtartamra a rendkívüli munkavégzés ellenértékére tarthat igényt (Mt. 53. §, 143. §).

A felperes 2012. december 1-től állt az alperes alkalmazásában. Munkaviszonyát az alperes 2016. július 24-ével rendes felmondással szüntette meg. A felperes keresetében elsődlegesen 13.956.268 forint elmaradt munkabér megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Másodlagosan ugyanezen összeget sérelemdíj címén igényelte. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta.Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A per során nem volt vitatott – azt az alperes is elfogadta –, hogy a felperes más személyek munkakörébe tartozó feladatokat is ellátott, többlet tevékenységet végzett. A másodfokú bíróság helyesen értelmezte az Mt. 53. §-ában foglaltakat, mely során helytállóan rögzítette, hogy az akkor is alkalmazható, amikor a munkavállaló az eredeti munkaköri feladatai ellátása mellett végez más munkakörébe tartozó feladatokat. Ebben az esetben díjazása attól függ, hogy a saját és a másik munkavállaló munkaköri feladatai ellátásának időtartama elkülöníthető-e. Ekkor lehet jogosult a másik munkavállaló övétől magasabb összegű időarányos személyi alapbérére. Jelen esetben nem volt időben elkülöníthető az eltérő munkaköri feladatellátás. A felperes az Mt. 53. § (5) bekezdés szerinti díjazását (saját személyi alapbérét) megkapta. Nem volt vitatott, hogy a felperes munkaidején túl is, a napi 8 órát esetenként lényegesen meghaladó időtartamban munkát végzett. Az Mt. 53. §-a nem a rendes munkaidőt meghaladó munkavégzést szabályozza. Ha a munkavállaló részéről a saját és a más munkakörbe tartozó feladatok ellátásával rendkívüli munkavégzés történik, akkor ennek ezen a jogcímen történő ellentételezésére tarthat igényt. Adott esetben a felperes azonban igényét kizárólag és kifejezetten az Mt. 53. §-ra alapítottan tartotta fenn, és nem kérte a rendkívüli munkavégzésért járó ellentételezést (Mt. 143. §). Ebből következően pedig a bíróságok a körülményeket jogszabálysértés nélkül vizsgálták a rendelkezésre álló adatok alapján, azokat – a kereseti kérelemben foglaltak szerint – értékelve helyes következtetésre jutottak. Az ítéletek indokolása is megfelelt a jogszabályi követelményeknek (Pp.206.§, Pp.221.§). A felülvizsgálati kérelmében sem hivatkozott a felperes a rendkívüli munkavégzésre, annak díjazására vonatkozó jogszabályok megsértésére. Erre tekintettel sem foglalkozhatott a Kúria ezen rendelkezésekkel eljárásában (Mt. 143. §). Alaptalanul állította a felperes felülvizsgálati kérelmében, hogy a közszféra joga (Ktv. 24. § (1) bekezdés, Kttv. 52. § (2) bekezdés) tartalmazza a helyettesítési díj fogalmát, az Mt. szerint munkát végző személyt pedig – a nem egyértelmű szabályozás miatt – hátrányos megkülönböztetés nem érheti. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint nem Alaptörvényellenes, ha az eltérő személyi körre vonatkozó törvényi szabályozások nem azonosak. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy „a munkával kapcsolatos viszonyok vázolt különbözősége, továbbá az egyes jogviszonyokban ellátott munkatevékenységek egymástól nyilvánvalóan eltérő jellege is indokolja a jogi szabályozás differenciálását.” Kifejtette azt is, hogy a köztisztviselők, közalkalmazottak és az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók olyan elkülönült csoportokba sorolhatók, amelyekre az eltérő munkajogi szabályozás alkotmányosan indokolt (ABH 1999.668.). A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.

Budapest, 2020. december 14.

A Kúria Sajtótitkársága