A Kúria elnöke: „bíró döntését más, mint bíró nem bírálhatja felül”

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2021. január 19.

„A Kúria mindig is a magyar államiság, sőt, a magyar alkotmányosság bástyája volt” – emlékeztetett Varga Zs. András a Mandinernek adott, 2021. január 19-én megjelent interjújában. A Kúria elnöke kifejtette, „Kúria nélkül nem volt magyar alkotmányosság, mai átfogalmazásban Kúria nélkül nem volt korábban magyar jogállam. Én ehhez azt tudom hozzátenni, hogy valószínűleg most sem lenne.”

A főbíró a Kúria, az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága közötti kapcsolattal összefüggésben hangsúlyozta, a Kúria a rendes bíróságok számára a szakági dogmatika értelmezése, a jogegységi eljárások és az összes egyéb eljárása során közvetíti és ki is egyenlíti a jogértelmezést meghatározó nagy felsőbb bíróságok napi ítélkezésre gyakorolt, illetve gyakorlandó befolyását.

Budapest, 2021. január 19.

A Kúria Sajtótitkársága