Maradandó egészségkárosodással járó baleset miatti kártérítési perben hozott határozatot a Kúria illetékes tanácsa

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. május 5.

Tájékoztató a Kúria Pfv.VIII.20.327/2019. számú egyedi ügyben hozott határozatról.

A felperes keresetében az alperest vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére kérte kötelezni arra tekintettel, hogy az alperes kezelésében lévő járdaszakaszon maradandó egészségkárosodással járó balesetet szenvedett.

A per 2010. december 29-én indult. A perben a felperes által előterjesztett többféle járadékigény, valamint a felperes baleset bekövetkezte előtt és után jelentkező egyéb betegségeinek a balesettel való összefüggésének és ennek következtében a baleset következtében beállt munkaképesség-csökkenés és egészségkárosodás mértékének a megítélése miatt széleskörű, több szakértői intézet kirendelésével járó szakértői bizonyítás került lefolytatásra.
Az elsőfokú bíróság 2015. február 12-én meghozott ítéletét a másodfokú bíróság részítéletével részben hatályon kívül helyezte.
A 2016. január 12-én indult megismételt eljárásban az Egészségügyi Tudományos Tanács Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testülete véleményének a beszerzését és a szakvélemények ütköztetését, kiegészítését követően az elsőfokú bíróság 2018. március 19-én kelt ítéletével a keresetet elutasította. A felperes vagyoni és nem vagyoni kárigényét részben alaposnak találta, azonban az alperes felelősségbiztosítójának a balesetet követően kifizetett teljesítéseinek elszámolásával azt állapította meg, hogy a biztosító teljesítése maradéktalanul fedezte a felperesnek járó kártérítést és késedelmi kamatait. A másodfokú bíróság a határozat fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.

A Kúria a jogerős határozatot hatályában fenntartotta.

Budapest, 2020. május 5.

A Kúria Sajtótitkársága