Nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés a Kúria elnökének beszámolóját

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2019. június 25.

151 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta dr. Darák Péter 2017. évi beszámolóját a Kúria jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében elvégzett tevékenységéről 2019. június 25-én.

A Kúria elnöke a Felkészülés évének nevezte a 2017. esztendőt. A tavaly decemberi országgyűlési vita keretében dr. Darák Péter emlékeztetett, a 2017. évet az új eljárásjogi és perrendtartási szabályok hatályba lépésével kapcsolatos szakmai előkészületek jellemezték, felhívta a figyelmet az ügy-befogadási rendet kialakító döntésekre. Szólt a Kúria a jogegység biztosítására irányuló tevékenységéről, az önkormányzati normakontroll érdekében végzett munkáról, a felsőbíróság szervezetével kapcsolatos ügyekről, kiemelt közérdeklődésre számot tartó egyedi ügyekben hozott elvi határozatokról is.

A Kúria elnökének éves beszámolói.

Budapest, 2019. június 25.

 

A Kúria Sajtótitkársága