A Kúria Közigazgatási Kollégium határozatot hozott 2019. január 21-én, a Kfv.X.37.814/2018/9. számú ügyben. Az alperes a felperesi szociális szövetkezet kirendeltségén 2017. szeptember 25-én munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek eredményeként a 2018. január 26-án kelt határozatában megállapította, hogy a felperes mint kölcsönbe adó munkáltató 2017. szeptembere különböző napjain megszűnt munkaviszonyú alkalmi munkavállalók esetében határidőn belül nem tett eleget a munkaviszony megszűnéséhez kapcsolódó elszámolási kötelezettségének. Az alperes megállapította továbbá, hogy a felperes az alkalmi munkavállalókat 2017. szeptember hónapban a határozatban felsorolt napokon jogellenes munkaerő-kölcsönzés keretén belül érvényes, írásba foglalt munkaszerződés nélkül foglalkoztatta. A határozat indokolása szerint a felperes a vetőmagüzemi segédmunkás munkakörben alkalmazott, a Kft.-nél munkaerő-kölcsönzés keretében munkát végző alkalmi munkavállalók munkabérét csak 2017. szeptember 27-én utalta át, amivel 13 főt érintően megsértette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 80. § (2) bekezdését. A felperes 14 munkavállalót érintően megszegte az Mt. 218. § (1) bekezdését is: az alkalmi munkavállalók 2017. szeptember hónapra vonatkozó munkaszerződései és tájékoztatásai becsatolására irányuló kötelezés ellenére korábbi, 2015., 2016. években kötött, valamint 2017. augusztusi időszakra szóló szerződéseket csatolt, amelyekben minden esetben a munkába lépés első napja (kikölcsönzés kezdő napja) volt feltüntetve. A felperes keresetében a közigazgatási határozat megsemmisítését kérte egyrészt arra hivatkozva, hogy az alperes az Mt. 80. § (2) bekezdését tévesen értelmezte kógens normaként, másrészt amiatt, mert az Mt. 44. §-át a 202. § (1) bekezdése alapján az egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaviszonyra nem kell alkalmazni. A munkaügyi bíróság az alperes határozatát megsemmisítette. A Kúria a jogerős ítéletet abban a részében, amelyben a bíróság az alperes 2018. január 26-án kelt határozata 1. pontját megsemmisítette, hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét ebben a körben elutasította, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az alperes helyesen indult ki abból, hogy a perbeli munkaviszonyt nem a 2015-ben, 2016-ban, illetve 2017-ben kelt, a felperes által „keretszerződésnek” nevezett munkaszerződések alapján kell megítélni, hanem a hatóság által vizsgált hónapra, 2017. szeptember egyes napjaira létesített egyszerűsített foglalkoztatásként, amely munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásra irányult. A felek között a perben nem volt vitás, hogy egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszony munkaerő-kölcsönzés céljából is létesíthető, az Mt. 201-203. §-ok alkalmazását az Mt. 222. §-a nem zárja ki. Azt azonban, hogy azonos felek között egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszony és egy további munkaviszony párhuzamosan álljon fenn, az Mt. – az erre irányuló munkaszerződés érvénytelenségének kimondásával – kifejezetten tiltja, ahogyan azt is, hogy a felek a közöttük fennálló munkaszerződést egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszony létrehozása érdekében módosítsák [Mt. 201. § (1)-(2) bekezdés]. A „keretszerződésből” az Mt. szerinti alapvető kötelezettségek közül egyik sem következik, egyik fél vonatkozásában sem, így az munkaszerződésként nem értékelhető. A felperes azon érvelését, hogy a perbeli szerződési konstrukció jogszerű foglalkoztatás alapjául szolgálhat, annak alapján az Mt. 80. § (2) bekezdését nem kellett alkalmazni, azért sem lehet elfogadni, mert a felek, közöttük egymást követően fennálló, egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaviszonyokat „átfogó” munkaszerződést – az Mt. 201. § (1)-(2) bekezdései alapján – érvényesen nem köthettek. A munkaerő-kölcsönzésre irányuló egyszerűsített foglalkoztatás nem azt jelenti, hogy a felek között két megállapodás jön létre, egy „alap-” vagy „keretszerződés” a munkaerő-kölcsönzésre, és emellett, ezen „belül” egy további megállapodás a konkrét, azaz ténylegesen teljesítendő alkalmi munkavégzésre. A felek munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaviszonyt létrehozhatnak egyszerűsített foglalkoztatásra irányulóan, illetve az egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaviszonyt létrehozhatják kölcsönzés céljából is, ezen – atipikus jegyeket vegyítő – konstrukcióban való foglalkoztatás, illetve munkavégzés azonban nem több, egymás mellett létesített jogviszonyon alapul, hanem egy munkaszerződésen, amely egyszerre két atipikus munkaviszonyra utaló kikötést is tartalmaz. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény 2. § 3. pontja alapján a felperes az Mt. 80. § (2) bekezdésében foglalt elszámolási kötelezettségének az egyes egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló munkaviszonyok megszűnésétől számított öt munkanapon belül volt köteles eleget tenni, mégpedig minden egyes egymást követő egyszerűsített foglalkoztatás vonatkozásában, külön-külön. A Kúria megállapította továbbá, hogy téves a jogerősí ítélet azon következtetése, hogy ha a munkáltató az utóbbi atipikus munkavégzési formát a munkaerő-kölcsönzéssel kombinálja, akkor nem lehet eltekinteni az írásbeli munkaszerződéstől. Az Mt. 218. §-a a munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaszerződés alakszerűsége kapcsán semmilyen előírást nem tartalmaz, ezért arra az általános szabályok irányadók (Mt. 44. §). Éppen ez alól ad felmentést az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás, miszerint a munkaszerződésre a 44. §-ban foglaltakat nem kell alkalmazni [Mt. 202. § (1) bekezdés]. Eltérő kikötés hiányában ez a szabály a munkaerő-kölcsönzés céljából létesített egyszerűsített foglalkoztatásra is alkalmazandó. Mindezek miatt a határozat 2. pontjában foglalt, az Mt. 218. § (1) bekezdése felperes általi megsértése a jogerős ítéletben foglaltaktól eltérő indokok alapján ugyan, de nem volt megállapítható, ebben a körben a határozat megsemmisítéséről a munkaügyi bíróság érdemben helyesen döntött.
Budapest, 2019. március 19.
A Kúria Sajtótitkársága