Tájékoztató a felperes kártérítés megfizetése iránti keresetéről

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2012. március 20.

A felperes kártérítés megfizetése iránti keresetében arra hivatkozott, hogy az alperes megsértette a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. (Tpvt.) 11. §-át azzal, hogy nem határozott meg minőségi követelményeket a tekintetben, hogy milyen feltételeknek megfelelő szervizekkel köt szerződést, ezzel a felperesnek versenyhátrányt okozott, akadályozta piacra lépését.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

A perben eljárt elsőfokú bíróság keresetet elutasító határozatát a másodfokú bíróság helybenhagyta. A jogerős ítéletet a Kúria az alábbi elvi kérdésekben való állásfoglalás mellett hatályában fenntartotta.

A 2005. szeptember 23-án indult versenyfelügyeleti eljárásban a Gazdasági Veresenyhivatal (GVH) az eljárás szünetelését követően az eljárást megszüntette. A határozat indokolásából megállapíthatóan az volt a GVH álláspontja, hogy az eljárásrend hiánya a versenyt csekélyfokban veszélyeztette, melyet a szünetelés alatt megalkotott eljárásrenddel az alperes megszüntetett.  A veresenyfelügyeleti eljárás befejezése után indult a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. (Tpvt.). 11. §-ának megsértése miatt előterjesztett kártérítés megfizetése iránti perben a bíróság jogosult volt a Tpvt. 88/B. §-a (4) bekezdése alapján a GVH-t  véleménye kifejtésére felhívni, a kifejtett véleményt pedig bizonyítékként figyelembe venni.

A GVH eljárást megszüntető határozatát is bizonyítékként kellett értékelni és figyelemmel arra, hogy eljárást megszüntető határozat meghozatalára került sor az indokolásban foglaltakat kell figyelembe. A Kúria megítélése szerint a 88/B. § (6) bekezdésének rendelkezéséből (figyelemmel a jogszabály szerkezetére is) az következik, hogy akkor van kötve a bíróság a GVH jogorvoslattal nem támadott határozata törvénysértést vagy annak hiányát megállapító részéhez, ha ezen döntés meghozatalára olyan eljárásban került sor, amikor a peres eljárásról történt értesülésre tekintettel indította meg a GVH a versenyfelügyeleti eljárást.

A Tpvt. 11. §-a nem sérthető meg egyoldalú magatartással. Ha tehát egy vállalkozásnak nincs eljárásrendje, mely meghatározná, hogy kivel milyen feltételek mellett köt megállapodást, az a Tpvt. 11. §-a megsértését nem alapozhatja meg, hiszen annak alapvető feltétele, hogy két vagy több a Tpvt. 11. §-ában meghatározott feltételeknek megfelelő jogalany között jöjjön létre a versenyt korlátozó, torzító megállapodás, összehangolt magatartás.

Budapest, 2012. március 19.

A Kúria Sajtótitkársága