Tájékoztató a Kúria Pfv.VII.21.759/2011. számú ügyében hozott határozatról

Dátum

A felperesek a 2008. május 19-én kelt adásvételi szerződéssel 8.500.000 forint vételár ellenében megvásároltak az alperestől egy használt lakóházas ingatlant. 2008. őszén, a fűtési szezon megkezdését követően azonban a felperesek azt észlelték, hogy az épület falai vizesednek, penészesednek és repedeznek. Ezt követően a hiba mértékének, okának és javíthatóságának tisztázása érdekében szakértői véleményt szereztek be, majd 2009. február 03-án kezdeményezték az alperesnél a hibás teljesítés peren kívüli orvoslását. Az alperes azonban a 2009. február 23-án kelt válasznyilatkozatában elzárkózott a szavatossági igény teljesítésétől.

A mindezeket követően a felperesek által 2009. május 18-án 2.100.000 forint árleszállítás és járulékai megfizetése iránt indított perben az alperes – egyebek mellett - a követelés elévülésére hivatkozott, a véleménye szerint ugyanis a felpereseknek a szavatossági igényüket a hiba felismerésétől számított három hónapon belül kellett volna a bíróság előtt érvényesíteniük. Ezt az álláspontját az alperes a keresetnek részben helyt adó jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében is megismételte.

A bírói gyakorlatban nem egységes annak megítélése, hogy a szavatossági igény elévülésének nyugvását mely tények idézhetik elő, illetve, hogy a hiba felismerése a Ptk. 326. § (2) bekezdésének és 308/A. § (1) bekezdésének alkalmazása során mikor következik be.

A Kúria a Pfv.VII.21.759/2011/4. számú – a jogerős ítélet hatályában való fenntartásáról rendelkező – ítéletében a felmerült elvi kérdésben úgy foglalt állást, hogy a hiba felismerése akkor valósul meg, akkor szünteti meg az elévülés nyugvását, ha a jogosult tudomást szerez mindazokról a tényekről, amelyek szükségesek a hiba miatti szavatossági igény érvényesítéséhez. E tények megismeréséhez számos esetben a hibajelenség ismerése is elegendő. Más esetekben viszont ehhez az is szükséges, hogy a jogosult szakember bevonásával megvizsgálja azt, hogy az adott hibajelenséget mi idézte elő (a hiba a szerződéskötést megelőző vagy azt követően felmerült ok miatt jelentkezett), és így megállapítsa a hiba terjedelmét, jelentőségét és következményét. A szavatossági igény elévülése e tények megismeréséig nyugszik.

Budapest, 2012. május 2.

A Kúria Sajtótitkársága