Veszélyhelyzet idején a generális tilalom kizárja, hogy a gyülekezési hatóság mérlegelje az egyedi ügy sajátos körülményeit

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2020. december 15.

A döntés rövid összefoglalója

A Kúria K.II.40.446/2020/2.-es számú ítéletével elutasította a felperes gyülekezési ügyben előterjesztett keresetét. A Kúria az egyszerűsített perben hozott ítéletében az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésére, a 484/2020. (XI.10.) Kormányrendelet vonatkozó szabályaira, a 478/2020. (XI.3.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel nem látott indokot arra, hogy a 484/2020. (XI.10.) Kormányrendelet gyülekezést tiltó, emiatt szankció kiszabására felhatalmazó rendelkezéseivel szemben az Alkotmánybíróságnál eljárást kezdeményezzen a 2011. évi CLI. törvény 25-a alapján. Ezen túlmenően megállapította, hogy a gyülekezési hatóság a kógens jogszabályi rendelkezésre jogszerűen alapította döntését, a gyülekezési hatóság az adott gyűlés egyedi körülményeit döntéshozatala során nem mérlegelhette, a megtartott egyeztetési tárgyaláson a szervező képviselőjét megfelelő módon tájékoztatta, így eljárási hibát sem vétett. A Kúria ítéletében kifejtette: Gyülekezési ügyben a veszélyhelyzet idején gyűlés tartását kógensen tilalmazó jogszabályi rendelkezésre alapított tiltó határozat jogszerű. A generális tilalom kizárja, hogy a gyülekezési hatóság mérlegelje az egyedi ügy sajátos körülményeit.

A tényállás rövid összefoglalója

A felperes 2020. december 10. napján 17 órától 9 óráig az Országház előtt, az id. Antall József rakparton szervezett volna autós felvonulást, amelyet a gyülekezési hatóságnál előzetesen bejelentett. A hatóság egyeztetési tárgyaláson tájékoztatta a szervező képviselőjét a járványügyi helyzetre figyelemmel elrendelt generális jogszabályi tilalomról.

A felperes mindezek ellenére fenntartotta kérelmét, ezért a gyülekezési hatóság határozatával a tervezett gyűlést – a jogszabály kógens rendelkezésére utalással – megtiltotta. A felperes a Kúriára benyújtott keresettel támadta a tiltó határozatot.

Budapest, 2020. december 15.

A Kúria Sajtótitkársága