Tájékoztató a Kúria Polgári Kollégiumát érintő kollégiumi véleményekről

Tájékoztató a Kúria honlapján elérhető, a Kúria Polgári Kollégiuma által hozott, illetve a társkollégiumokkal közösen hozott kollégiumi véleményekről

 

A Kúria Polgári Kollégiuma a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésére tekintettel felülvizsgálta valamennyi még hatályban lévő, illetve fenntartott polgári anyagi és eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatását. A két nagy kódex hatálybalépése olyan elvi iránymutatások felülvizsgálatát is szükségessé tette, amelyeket a Kúria Polgári Kollégiuma a Kúria más kollégiumaival közösen fogadott el.

1. E felülvizsgálat eredményeként az alábbi polgári anyagi és eljárásjogi tárgyú kollégiumi vélemények alkalmazandóak továbbra is, illetve irányadóak a két új kódex alkalmazásában:

1/2004. (XII. 2.) PK vélemény – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. b) pont

1/2005. (VI. 15.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem az új Ptk., valamint mind a régi, mind az új Pp. alkalmazása körében megfelelően irányadó: vö. 1/2017. PJE határozat rendelkező rész és 1/2014. PJE határozat 1. pont

2/2005. (VI. 15.) PK vélemény – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. a) pont

3/2005. (XI. 14.) PK-KK vélemény 1. pont – nem csak a régi, hanem az új Pp. és a Kp. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 2/2017. KMPJE határozat rendelkező rész és 2/2015. BKMPJE határozat V. 1. pont

1/2006. (V. 22.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont

2/2006. (V. 22.) PK vélemény – fenntartotta a 3/2015. PJE határozat V. 3. pont

1/2008. (V. 19.) PK vélemény I-VII. pont – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. a) pont; VIII. pont – nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont

2/2008. (V. 19.) PK vélemény – mind a régi, mind az új Ptk. körében, de csak a régi Pp. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2017. PJE határozat VI. pont és 3/2015. PJE határozat V. 1. pont

3/2008. (XI. 24.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem az új Ptk., valamint mind a régi, mind az új Pp. alkalmazása körében megfelelően irányadó: vö. 1/2017. PJE határozat rendelkező rész és 3/2015. PJE határozat V. 1. pont

1/2009. (VI. 24.) PK vélemény – mind a régi, mind az új Ptk. körében, de csak a régi Pp. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2017. PJE határozat VI. pont és 3/2015. PJE határozat V. 1. pont

2/2009. (VI. 24.) PK vélemény 1., 3., 4-5., 7. pont – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. b) pont; 2., 6., 8. 9. pont – nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont

3/2009. (VI. 24.) PK vélemény – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. a) pont

4/2009. (XII. 14.) PK vélemény – mind a régi, mind az új Ptk. körében, de csak a régi Pp. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2017. PJE határozat VI. pont és 3/2015. PJE határozat V. 1. pont

1/2009. (VI. 24.) PK-KK vélemény 1. pont – nem csak a régi, hanem az új Pp. és a Kp. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 2/2017. KMPJE határozat rendelkező rész és 2/2015. BKMPJE határozat V. 1 pont

1/2010. (VI. 28.) PK vélemény 2-5., 7-9. pont – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. b) pont; 6. pont – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. a) pont; 10. pont – nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont

2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 2-4., 5/b., 6-9., 10/b. pont – mind a régi, mind az új Ptk. körében, de csak a régi Pp. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2017. PJE határozat VI. pont és 1/2014. PJE határozat 1. és 2. pont; 5/a., 10/a. pont – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. b) pont

3/2010. (XII. 6.) PK vélemény – csak a régi Ptk. alkalmazása körében irányadó, ezért fenntartotta a 3/2015. PJE határozat V. 2. pont

1/2011. (VI. 15.) PK vélemény 1-7., 9-12. pont – nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont; 8. pont – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. a) pont

2/2011. (XII. 12.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem az új Ptk., valamint mind a régi, mind az új Pp. alkalmazása körében megfelelően irányadó: vö. 1/2017. PJE határozat rendelkező rész és 1/2014. PJE határozat 1. pont

3/2011. (XII. 12.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem az új Ptk., valamint mind a régi, mind az új Pp. alkalmazása körében megfelelően irányadó: vö. 1/2017. PJE határozat rendelkező rész és 1/2014. PJE határozat 1. pont

1/2012. (XII. 10.) KMK-PK vélemény – Mind a régi, mind az új Ptk. körében, de csak a régi Pp. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 2/2017. KMPJE határozat VI. pont és 3/2015. PJE határozat V. 1. pont.

1/2012. (VI. 21.) PK vélemény 1-11., 15. pont – nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont; 12-14. pont – csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. a) pont

2/2012. (XII. 10.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont

1/2013. (VI. 17.) PK vélemény – fenntartotta a 3/2015. PJE határozat V. 3. pont

1/2014. (VI. 30.) PK vélemény – mind a régi, mind az új Ptk. körében, de csak a régi Pp. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2017. PJE határozat VI. pont és 3/2015. PJE határozat V. 1. pont

1/2016. (II. 15.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem a 2. pont kivételével az új Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2017. PJE határozat rendelkező rész

1/2017. (IX. 11.) PK vélemény – nem csak a régi, hanem az új Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2017. PJE határozat rendelkező rész

2/2017. (XI. 13.) PK vélemény – tartalma szerint az új Pp. alkalmazása körében irányadó.

2. A két kódex hatálybalépésére tekintettel – vagy már korábban – meghaladottnak nyilvánított, ám a Kúria honlapján még szerepeltetett polgári anyagi és eljárásjogi tárgyú kollégiumi vélemények az alábbiak:

1/2002. (IV. 22.) PK-KK vélemény – meghaladottá nyilvánította a 2/2015. BKMPJE határozat 2. pont

2/2002. (VI. 3.) PK vélemény – meghaladottá nyilvánította az 1/2014. PJE határozat 2. pont

2/2004. (XII. 2.) PK vélemény – meghaladottá nyilvánította a 3/2015. PJE határozat 2. pont

3/2004. (XII. 2.) PK vélemény – meghaladottá nyilvánította az 1/2014. PJE határozat 2. pont

3/2006. (XI. 27.) PK vélemény – meghaladottá nyilvánította az 1/2013. (VI. 17.) PK vélemény 1. pont.

Budapest, 2018. szeptember 20.

 

dr. Wellmann György
kollégiumvezető