Kvk.III.37.133/2006/2. számú határozat

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA

Kvk.III.37.133/2006/2.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2006. március 5. napján hozott határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat iránti kérelme tárgyában az alulírott helyen és napon meghozta a következő

v é g z é s t :

A Legfelsőbb Bíróság az Országos Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.

Ez ellen a végzés ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A kérelmező kifogással fordult az Országos Választási Bizottsághoz (a továbbiakban: OVB), melyben kérte annak megállapítását, hogy a Kormány, illetve Párt megsértette a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 3. §-ának a), c) és d) pontjába foglalt előírásokat, egyúttal kérte a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. Az Országos Választási Bizottság említett számú határozatával a kérelmező kifogását elutasította. Indokolása szerint alaptalanul sérelmezte a kérelmező azt a tényt, hogy a N. napilap mellékletében és a Párt honlapján megjelent közlemények azért egyeztek meg a Nemzeti Fejlesztési Hivatal által "Az új Magyarország programja" címmel közzétett dokumentummal, mert ezen dokumentumot kormányzati szervek készítették. Nem állapítható meg ennél fogva a rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint a jelölő szervezetek esélyegyenlősége alapelvének megsértése.

Az OVB határozata ellen a kérelmező nyújtott be bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet, melyben a megtámadott határozat megváltoztatását kérte. Indítványozta, hogy megváltoztató döntésében a Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg, a Párt kormányzati megrendelésre közpénzen készült anyagokat használt fel a választási kampányában, ezzel megsértette a Ve. 3. §-ának c) és d) pontjait; állapítsa meg, hogy a Párt azzal is megsértette a Ve. 3. §-ának d) pontját, amikor egy kormányzati dokumentumot a saját szellemi termékeként szerepeltetett; állapítsa meg, hogy a Kormány megsértette a Ve. 3. §-ának c), d) pontját, amikor kizárólag a Párt rendelkezésére bocsátott egy kormányzati célra közpénzen készült dokumentumot; tiltsa el a Kormányt, hogy közpénzen készített munkaanyagait, tervezeteit, dokumentumait kizárólag, illetve a többi pártot megelőzően bocsássa valamely jelölő szervezet rendelkezésére; tiltsa el a Kormányt, hogy hasonló cselekményekkel beavatkozzon a választási kampányba; tiltsa el a Pártot, hogy a közpénzen készített, a Kormány által rendelkezésre bocsátott Új Magyarország programot saját választási programjaként mutassa be; végül tiltsa el a Pártot, hogy a kifogásolt dokumentumot a választási kampány során bármilyen formában a jövőben felhasználja. Felülvizsgálati kérelme alátámasztásául új tényeket és bizonyítékokat is megjelölt.

A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem alaptalan.

A Ve. 3. §-ának a) pontja értelmében a választási eljárás szabályainak alkalmazása során a választásban érintett résztvevőknek érvényre kell juttatniuk a választás tisztaságának megóvására, a választási csalás megakadályozására vonatkozó alapelveket. A Ve. 3. §-ának c) és d) pontja szerint a választásban érintett résztvevőknek érvényre kell juttatniuk az esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit.

A kérelmező álláspontja szerint a Párt megsértette fenti választási alapelveket, mivel közpénzen készült anyagokat használt fel a választási kampányában, valamint egy kormányzati dokumentumot a saját szellemi termékeként szerepeltetett. A Kormány ugyancsak megsértette a fenti választási alapelveket, amikor kizárólag a Párt rendelkezésére bocsátott egy kormányzati célra közpénzzel készült dokumentumot.

A Legfelsőbb Bíróság osztja az OVB-nek azt a megállapítását, mely szerint a Ve. szervi hatálya alá nem tartozó állami szervek - például az Országgyűlés, a Kormány és más közigazgatási szervek, a bírói ügyészi szervek stb. - nem résztvevői a Ve. tárgyi hatálya alá tartozó választási eljárásnak. A Ve. szervi hatálya alá nem tartozó állami szervek feladat- és hatáskör gyakorlása, tevékenysége nem tartozik a Ve. által szabályozott választási eljárás körébe. Ezért az állami szervek hatáskörének és feladatkörének gyakorlása, működése nem sorolható a Ve. 149. § o) pontban meghatározott és 40-45. §-ban szabályozott választási kampány körébe, s kampánycselekménynek sem minősíthető. Ebből az következik, hogy a kérelmező által a Kormányt illetően indítványozott jogkövetkezmények megtételére sem az OVB-nek, sem a Legfelsőbb Bíróságnak hatásköre nincsen. Ilyen hatáskör hiányában a Kormány tevékenységének jogsértő volta, vagy jogszerűsége tekintetében megállapítások nem tehetők. Az OVB nem vizsgálhatja ezért, hogy különböző kormányzati szervek munkaanyagaikat milyen célra használják fel és mely szervek, szervezetek részére adják át.

A Párt felelősségére vonatkozó kérelemmel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság arra mutat rá, hogy sem személy, sem szervezet nem korlátozható abban, hogy a tudomására jutott információkat választási érdekeinek megfelelően felhasználja. Ilyen tilalom hiányában a Pártot érintően sem alkalmazhatók a kért jogkövetkezmények.

A Legfelsőbb Bíróság osztja az OVB felülvizsgálati kérelemmel támadott határozatában kifejtett azon álláspontját is, mely szerint bármely pártnak lehetősége van arra, hogy meghatározza viszonyát a II. Nemzeti Fejlesztési Terv tervezeteiben, illetőleg a jogi normákban megfogalmazott célokhoz és ennek alapján összeállítsa saját fejlesztési programját.

A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki egyben a Párt kampánykommunikációs igazgatója, az OVB ülésén ismertette, hogy a kérelmező kifogásában sérelmezett anyagot a miniszterelnök, mint a Párt Országos Választási Bizottságának elnöke állította össze. A hivatalban lévő miniszterelnök a kormányzati munka irányítója és összefogója hivatalból birtokában lehet a kormányzati szervek által készített valamennyi munkaanyagnak, dokumentumnak. Alkotmányos berendezkedésünk következtében a miniszterelnök a választásokon győztes párt küldöttjeként látja el tisztségét. Személyében tehát megtestesül a hivatalban lévő miniszterelnök, valamint a Párt választási programjának készítője is. Az alkotmányos berendezkedésből adódó egybeesés ezért nem sérti a választási eljárás alapelveit, így nem sérült az esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelve sem.

Mindezekre tekintettel az OVB határozata nem volt jogszabálysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság az Ve. 84. § (7) bekezdés a) pontja értelmében helybenhagyta.

A végzés elleni további jogorvoslatot a Ve. 84. § (10) bekezdése zárja ki.

Budapest, 2006. március 10.